Nem sikerült kilábalni a gödörből, Szigetszentmiklóson is vereséget szenvedett az Újbuda MAFC. Bár jó ütemű akciókat vezettünk az első percekben, a BKG még hatékonyabb volt támadásban, többnyire nekünk kellett az eredmény után futnunk. A második negyedben már 42-31-es hátrányban is voltunk, de több mint négy percne át nem kaptunk kosarat, Geiger hármasainak és Bordács palánk alatti munkájának köszönhetően fordítani tudtunk – sajnos csak átmenetileg, a nagyszünetre már a védelmi megingásainkat megbüntető Kosok vonulhattak szűk előnnyel. A 24. percben mág felzárkóztak 60-58-ra, a folytatásban viszont sokáig gólképtelenek maradtak az újbudaiak, fájóan hiányoztak a kinti találatok, miközben nem jutott elég figyelem a Nagy-testvérekre a túloldalon, 13 pontos különbség alakult ki a játékrész végére. Összekapta védekezését, feljött 79-72-re az utolsó etap elején a Garai-legénység, ám egy eladott labda után Reiber 2+1-es akciója és a kispadura fújt technikai végképp megtörte lendületet, a folytatásban már nem sikerült bejönni tíz alá – elöl-hátul összeszedettebbnek kell lennünk ahhoz, hogy újra bajnokit tudjunk nyerni.

Pápai centergóljaival kezdtük a pontgyártást, de a Kosok első akciói is sikerrel jártak, Nagy Botond triplája és büntetői közt Armaghani is betalált (7-4). Molnár Tamás első büntetője célba ért, a második után centerünk visszattete a lepattanót, Arnóczi gyors kosarát Bordács annulálta. Polgárdy bátor betörésével és Molnár gyűrű alatti befejezésével magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, de csak rövid időre, a hazai kapitány második sarokhármasával már újra hátrányban voltunk az 5. percben (14-13). Pápai nagyszerűen dolgozott a festékben, első 16 pontunkból kilencet vállalt, a túloldalon Fábián volt eredményes többször a palánk alól (18-16). Polgárdy szépen találta meg 27-esünket, a védekezésünk viszont nem akart összeállni, az ifjabbik Nagy is beköszönt a periméterről (23-18). Bordács és Dávid is büntetőből kezdte a pontgyártást, a túloldalon Arnóczi jelentkezett bravúrkosárral, aztán Reiber zsákolt vissza egy második labdát. A negyed végén Polgárdy büntetőit annulálta Nagy Botond, de a dudaszóra végigért Kazy – elöl jól nézett ki a csapat, viszont kíméletlenül kihasználta védelmi pontatlanságainkat a BKG (29-25).

A kisszünetről visszatérve növelni tudták a védőmunka intenzitását a piros-feketék, mégis Reiber szerezte az első pontokat – nagy szükségünk volt Kazy triplájára (31-28). Ez sem hozott áttörést, mindkét oldalon előjöttek az apró pontatlanságok, a nagyon koncentrált hazaiak pedig büntettek, a 14. percben Armaghani könnyű góljával 38-28-as előnyre tettek szert. Nem tudtunk mit kezdeni Reiberrel, egymás után kétszer zsákolt, Dávid nehéz közelijével és Polgárdy egypontosaival igyekeztünk zárkózni (42-33). Geiger kihasználta, hogy leléptek róla, roppant fontos trojkát hintett, aztán Dávid szerzett vissza élelmesen egy eladott labdát, Bordács üres ziccerét Dr. Nagy Ágoston időkérése követte – sikerült visszajönni a mérkőzésbe (42-38). Nem használt az eligazítás, sikerült elvenni a Kosok ritmusát, Geiger újabb szép hármasa után Dávid egyenlített. Bordács sorozatban gyűjtötte a lepattanókat, büntetőjével át is vettük a vezetést, aztán Pintér csent labdát és ment vele végig, ezzel már 14-0-s futásban voltunk a 18. perc végén (42-45). Újabb taktikai szünetet követően a csapatkapitány törte meg a házigazdák pontcsendjét, 24-esünk újra betalált, de a Nagy-fivérek villámgyorsan visszavették a vezetést ellenfelünknek (49-47). Bordács palánkos büntetőivel egyenlítettünk, de a dudaszóra kaptunk egy távolit Reibertől – pontosan tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de magához képest is kiemelkedő volt támadásban, 58%-kal tüzelt a mezőnyből a BKG az első félidőben (52-49).

Nem indult jól a harmadik játékrész, Reiber büntetőivel és Armaghani találataival igyekeztek ellépni a hazaiak, sokáig csak egy Polgárdy-betörést tudtunk felmutatni (58-51). Nagy Botond dobhatott a közte tízért, de nem talált, a pattanóval Bordácsot indította 1-esünk. Reiber centergólját annulálta Pápai, Geiger harmadik hármasával 60-58-ra jöttünk fel. Arnóczi és Nagy Botond révén ismét meglógtak a Kosok, Molnár kinti kísérleteit kidobta a gyűrű, aztán Nagy Benedek keze is elsült a periméterről, egy 10-0-lal jelentős előnyre tettek szert a szigetszentmiklósiak a 26. percre (70-58). Garai Péter időt kért és 3-2-es zónára állította áDávid-Pápai összjátékból szereztünk ismét kosarat, ennek ellenére tovább nőtt a differencia, Pápai ellen igencsak vitatható módon ítéltek személyi hibát, aztán technikait, ezzel egy csapásra négy faultnál járt (74-60). Centerünk jól érkezett egy támadólepattanóra, Dávid kemény védekezés után nem hibázott a büntetővonaltól. Sikerült megzavarnunk védekezésben a házigazdákat, de a túlsó térfélen képtelenek voltunk bevenni a gyűrűt kintről. Egyik csapat sem volt igazán elégedett a játékvezetői hármassal, Bordács büntetőivel benéztünk tíz alá, de az átütő erő továbbra is hiányzott, Nagy Botond a sarokból célzott pontosan, igencsak nehéz helyzetbe kerültünk a negyed végére (79-66).Támadásban továbbra is kerestük a ritmust, de védekezésben óriási energiákat mozgósítottunk, Geiger támadóhibát harcolt ki Nagy Botondon. Pintér lendítette át a csapatot a holtponton, Bordács második esélyből dobott kettest, aztán Dávid verte meg védőjét, miközben érintetlen maradt a gyűrűnk, 79-72-re jöttünk fel a 33. percben. Újabb hosszú szigetszentmiklósi akció maradt sikertelen, de nem tudtunk élni az eséllyel, Reiber pedig betalált a festékből, ráadásul jött a plusz egy, kispadunknak pedig egy technikai… (83-72). Újra és újra kibabrált velünk a gyűrű, Armaghani technikaijáért Kazi dobhatott, Nagy Botond büntetőire Bordács válaszolt (85-75). Kazy kosarát elvették lépéshiba címén, Arnóczi tette fel a bejátszott labdát, hiába talált be ismét Bordács, Nagy Benedek nem rontott a sarokból, Bohuniczky büntetőivel szinte kilátástalan helyzetbe kerültünk, hiszen alig több mint három perc maradt (92-77). Kockáztatnia kellett a Garai-legénységnek, ami gyors labdabirtoklásokat és sok pontot eredményezett itt is, ott is, reális esély már nem adódott – sorozatban harmadik vereségünket szenvedtük el (105-88).

A BKG kimagasló hatékonysággal tüzelt a festékből, 31 közeli kísérletből 25 célba ért, Reiber, Armaghani és Fábián is hatékonyan támadta a gyűrűt, míg a műegyetemisták 44 próbálkozásból 18-at elhibáztak a festékből. Ezt távoli kosarakkal lehetett volna ellensúlyozni, mert a helyzeteink megvoltak, de továbbra sem akarnak beesni, ezúttal úgy zártunk 5/30-cal kintről, hogy ebből négyszer Geiger volt eredményes. Akadtak pozitívumok is, 16 támadólepattanóval zártunk a 7 hazaival szemben, az eladott labdák számát sikerült tízre redukálni, fiataljaink megoldották a számukra kitűzött feladatokat, a 22 gólpassz sem mutat rosszul, de összességében nem volt meg az a hatékonyság, amellyel idegenben le lehet győzni egy nagyon koncentrált, jó napot kifogó, olykor talán a hazai pálya előnyét is élvező, remek játékosokkal felálló riválist. Könnyebb dolgunk nem lesz a folytatásban sem, de menni kell tovább, szombaton 17:30-tól a 2-5-tel álló, de igen veszélyes MEAFC-ot fogadjuk – most kell igazán összezárnia a MAFC-családnak és együtt visszatérni a győztes útra!

U21-es csapatunk kemény csatát nyert Szigetszentmiklóson és őrzi veretlenségét. Nyílt sisakos mérkőzést játszottak fiataljaink a BKG ellen, az első három negyedben mindkét oldalon jól működött a támadójáték, fej fej mellett haladtak a felek. A záró játékrészben aztán sikerült felőrölni a hazaiakat, 99-123-as sikerünkkel az Óbudai Kaszásokhoz hasonlóan hatból hatnál járunk. Farkasszemet nézett egymással a mezőny két legeredményesebb játékosa – bár az átlagok terén továbbra is Arnóczi Áron áll az élen, ezúttal Pintér Dávid volt a jobb, fantasztikus játékkal 42 pontot szerzett 48-as VAL mellett, míg a Kosok vezére 27 egységgel zárt.

BKG PRIMA Akadémia – Újbuda MAFC (105-88 (29-25, 23-24, 27-17, 26-22)

BKG: Nagy Be. 14/12, Nagy Bo. 33/9 (+15 gólpassz, 11 kiharcolt fault), Arnóczi 6, Armaghani 12, Reiber 20/3. Cs.: Fábián 10, Bohuniczky 10, Gyimes -, Kovács Leo. -, Várszegi B. -, Büki -.

MAFC: Geiger 14/12, Polgárdy 9, Molnár T. 7, Bordács 16 (+20 lepattanó), Pápai 17. Cs.: Dávid 9, Pintér 8, Kazy 6/3, Herló 2, Biber -.

Dr. Nagy Ágoston: Valamilyen oknál fogva mindkét csapat enervált volt. Gond volt a figyelemmel, a pontossággal, a liga szintű döntésekkel és a küzdelemmel. A második félidőben sikerült több energiát beletenni és talán jobban is akartuk a győzelmet. A játékvezetők a szemünkbe néztek. Lehetett tőlük kérdezni, nem akartak kompenzálni és a hibák láncolatába keveredni. Végig következetesen fújtak. Nem változtattak öt perc után, és a játékot vezették, nem pedig elveknek akartak megfelelni.

Garai Péter: Először is gratulálok a BKG-nak, megérdemelten nyertek! Azt gondolom, múlt héten is megérdemelték volna a győzelmet és megértem a kolléga kirohanásait. Ma egy teljesen más felfogású játékvezetést kaptak a múlt hetihez képest, kiválóan éltek is vele. Értetlenül állunk, hogy hétről hétre hogyan változhat meg így a fújás. Nekünk változtatnunk kell. Magamra azért vagyok büszke, mert kiállítás nélkül meg tudtam oldani ezt a játékvezetést, még úgy is, hogy minden idők egyik legproblémásabb játékvezetője is fújt a mérkőzésen és túl tudtam élni. Ennek nagyon örülök.

Fotó: hunbasket.hu/Varga János