November 26-án, szombaton 17:00-kor dobják a labdát az alapszakasz egyik legjobban várt rangadóján: a 11. fordulóban a tabella élén álló Pécsi VSK-Veolia látogat a Gabányiba – nem kérdés, hogy minden MAFC-osnak a Hauszmann utcában a helye! A beharangozóban Lakits András is megosztotta gondolatait a kiemelt mérkőzés előtt.
Egyre jobb formába lendül felnőttcsapatunk: a legutóbbi két bajnokit magabiztosan húzták be a fiúk a TF-BP és a Nagykőrös ellenében, így 7-3-as mérleggel a tabella 4. helyén áll a MAFC. Az élvonalból tavaly kieső PVSK vezeti a Piros-csoportot, eddigi tíz bajnokijukból kilencet megnyertek, csupán a BKG otthonában kaptak ki. 9-1-es mérlegük mellé nem kevésbé meggyőző, 997-678-as pontkülönbség társul, közel száz dobott pontos átlaguk magasan a legjobb a mezőnyben.
A két csapat közös történelmének kezdete 1946-ra datálódik, amikor a Pécsi VSK az első vidéki csapatok egyikeként feljutott az első osztályba, ahol már meghatározó csapatnak számítottak az addig két bajnoki címet szerző műegyetemisták. A következő évtizedekben aztán rengeteg nagy csatát vívtak egymással a felek, a MAFC játszotta a legtöbb (71), míg a Vasút a második legtöbb (53) élvonalbeli szezont, így több, mint valószínű, hogy ez a leggyakoribb párosítás a magyar férfi kosárlabda-bajnokság első osztályának történetében. Legutóbb eddigi utolsó A-csoportos időszakunkban, 2014 és 2018 között játszott egy bajnokságban a két csapat. A mérleg 6-2 a minden évben előrébb végző pécsiek javára, mindkét győzelmünket a fővárosban arattuk ellenük. A legutóbbi két PVSK elleni hazai egyaránt emlékezetes volt: 2016 novemberében mostanáig utoljára közvetített élőben MAFC-meccset a (teltházas) Gabányiból a közszolgálati televízió (58-92-re kikaptunk), egy évvel később viszont egy kerek harmincassal küldtük haza a fehér-feketéket, legutóbbi feljutásunk óta egyszer sem nyertünk olyan nagy különbséggel az élvonalban, mint akkor (95-65). A jelenlegi keretekből fontos szereplője volt ezeknek a találkozóknak Misek és Lakits, ahogy a túloldalon Antóni vagy Bíró Olivér is.
A tavalyi idény végén zsinórban 19 első osztályú szezon után esett ki az NB I/A-ból a PVSK első csapata, a vezetőség az azonnali visszajutást tűzte ki célul. Az új keret kialakításakor a helyi kötődés volt az elsődleges szempont, ennek szellemében a tőzsgyökeres pécsi Juhász Olivér-Andrija Csirics edzőpárost bízták meg a csapat irányításával. Szintén nem először fogadta el a Vasút ajánlatát a Tóth-Horti-Juhos trió, mindhárom magasember szerepelt korábban a magyar válogatottban is. Mezőnyposzton is sok a visszatérő, a Halász-Antóni-Füzi-Kocsis-Bíró Levente ötösfogat minden tagja játszott már korábban is Pécsen. A felsorolt nevekből már sejthető, hogy egy rendkívül tapasztalt, egyaránt fizikális és jól dobó, támadásorientált kosárlabdát játszó csapatot alkotnak a Párducok.
A legnagyobb fogásnak azonban egy ténylegesen új igazolás, az amerikai Chase Harler tűnik. Az elsősorban 2-es poszton bevethető légiós már Európában is bizonyított, az előző szezonban ezüstérmes lett a svéd élvonalbeli Jamtland csapatával, korábban Litvániában játszott. Remek képességeit hazánkban is igazolja: 23,4 pontos átlagával a bajnokság 2. legponterősebb játékosa idáig, a VAL-listán a 4. Legutóbb kilenc triplát süllyesztett el a DEAC gyűrűjében, de a stabilitás a legfőbb erénye, idáig minden bajnokin legalább 16 pontig jutott – rá külön figyelnünk kell. A többiek közt jól megoszlanak a pontok, tíz-tizenegy játékos képes lehet húzóemberré előlépni, az előkészítésben viszont egyértelműen Halász jár élen, aki 8 gólpasszt átlagol.
Vezetőedzőnk így vélekedik a listavezető elleni rangadóról: „Nehéz meccsre számítunk, hiszen egy nagyon jó erőkből álló, rutinos csapat érkezik hozzánk, nem véletlenül állnak a tabella első helyén. Javult a helyzetünk múlt héthez képest, de sajnos ezen a héten sem tudtunk teljes kerettel dolgozni. Ezzel együtt győzni szeretnénk szombaton, különböző stílusok csatája is lesz a találkozó, sokat fog számítani, hogy ki tudja jobban ráerőltetni akaratát a másikra. Reméljük, a TF elleni telt ház sokaknak kedvet hozott, hogy újra kijöjjenek a Gabányiba és szurkoljanak nekünk, mi pedig győzelemmel szeretnénk ezt meghálálni.”
Szombaton 17:00-tól (azaz a szokásos kezdési időpontnál fél órával korábban) tehát rendkívül fontos, borzasztóan nehéz összecsapás vár a fiúkra a PVSK ellenében. A bivalyerős, rutinos listavezető a B-csoportban bárki ellen, bárhol esélyesnek számít, de szigetszentmiklósi botlásuk bizonyítja, hogy ők sem verhetetlenek. A bravúrhoz elöl-hátul jó teljesítményre lesz szükségünk, sőt, szurkolóink támogatására is nagyon számítunk. Reméljük, hogy sikerül megismételni a TF-BP elleni nézőszámot és hangulatot,
zúgjon a Hajrá, MAFC!