Rendkívül izgalmasan alakult a B-csoport két legjobb formában lévő csapatának összecsapása a Hepp Kupa negyeddöntőjében, Székesfehérváron. A Zöld-csoportot vezető Dávid Kornél KA kezdett jobban, az első félidőben nem találták a ritmust támadásban a műegyetemisták. A fordulás után viszont feljavult a mieink dobóformája, és bár a hazaiak nem adták könnyen a továbbjutást, kiélezett végjátékban sikerült kivívniuk a négyesdöntős szereplés jogát.
Az osztálykülönbség ellenére sejtettük, hogy nehéz mérkőzés vár ránk a DKKA vendégeként: Braniszlav Dzunics együttese a XI. kerületi gárdához hasonlóan 11 tétmérkőzés óta nem talált legyőzőre a kupacsatát megelőzően. A kőkemény védekezésről szólt a mérkőzés kezdeti szakasza, öt perc elteltével 6-6 állt a táblán. Kis Raul és Kuttor révén a hazaiak kerültek előnybe, de Buzás beemelt egy hármast, Bordács pedig sportszerűtlen hibát harcolt ki a saját térfelén. Hosszú gólcsend következett, amelyet sajnos ellenfelünk tört meg, a negyed utolsó percében két triplát is kaptunk, miközben továbbra sem működött a támadójátékunk, így az első felvonást 20-13-ra a hazaiak nyerték.
Katona Bence hárompontosával indult a második szakasz, amit Molnár dobott vissza emberről, Komma és Pápai is nagyot küzdött, ideiglenesen fölénybe kerültünk a palánkok alatt, viszont az akadémisták remekül céloztak a periméterről, első 12 kinti kísérletükből 6 beakadt (29-22). Szabó Zsolt minden rutinját bevetve gyűjtötte a lepattanókat és a kiharcolt faultokat, egyik csapat sem engedett szigorú védekezéséből, kevés volt a mezőnykosár. Sajnos továbbra is a Dávid Kornél KA játékosai tűntek élesebbnek, Bordács könnyelmű eladott labdáját Szabó büntette demoralizáló trojkával (39-30). A félidő utolsó akciójából Katona szép hármast dobott, de ez is csak arra volt elég, hogy tíz ponton belülre zárkózzunk vissza – mindössze 29%-kal tüzeltünk mezőnyből a nagyszünetig, ráadásul lepattanók és gólpasszok terén is jobban álltak a fehérváriak, érezhető volt, hogy változás kell játékunkban ahhoz, hogy fordítani tudjunk (41-33).
Érezték ezt a fiúk is, Bordács két centergóljával és Buzás távolijával zárkóztak a harmadik etap kezdetén, ám Szabó a periméterről és közelről is pontosan célzott, ezzel visszaverte a MAFC-rohamot. Nem adtuk fel, Katona szerzett vissza harcosan egy labdát, majd beszórt egy sarokhármast, de a fehér-feketék veterán erőcsatárát továbbra sem tudtuk tartani (56-45). Lakits András időkérését követően Kovács Levente vette vállára az újbudaiakat, másodperceken belül két 2+1-es akcióval jelentkezett, kisvártatva Bordács is faulttal együtt volt eredményes, de egy Szabó-középtávolival és egy Somogyfoki-hármassal újra megléptek a házigazdák (63-53). A piros-feketéket ez sem törte meg, Katona ismét beköszt a periméterről, Kovács harmadszor is faulttal együtt tett fel egy ziccert, aztán újabb személyi hibát harcolt ki. Ezt nehezen viselte a DKKA kispadja, így ötöt dobhattak a mieink, négy büntetőt értékesítettek is, a negyed lezárásaként pedig Polgárdy küldött a helyére egy gyönyörű hárompontost (77-76).
Bár Szabó pöcijével indult a záró játékrész, nem tört meg a vendégek lendülete, Katona ötödik kinti kosarával egyenlítettünk, a 32. percben pedig már nálunk volt az előny Pápai második esélyből szerzett közelijével (71-73). A Dávid Kornél Akadémia azonban nem hagyta annyiban, Simon villámgyorsan visszavette az előnyt övéinek, Szabó pedig vezérhez méltóan dobálta a kosarakat. Polgárdyban azonban emberére akadt: irányítónk visszadobta a az akadémisták magasemberének hárompontosát, aztán Bordács egyenlítő találatát követően ismét a 6,75-ön túlról bombázott a fehérvári gyűrűbe – más kérdés, hogy hamar jött a válasz Molnártól (83-83). A végjátékban Komma László lépett elő nyerőemberré, középtávolról, távolról és közelről is eredményes volt, zsinórban hét pontot szerzett, de gyorsan visszajött 90-88-ra a DKKA. Ismét Polgárdy pillanatai következtek, lefülelte Simon passzát és könnyű kosarat dobott, majd Kovácstól kapta a labdát tisztán a sarokban, és nem remegett meg a keze a legfontosabb pillanatban, trojkájával 90-95-re módosult az állás 47 másodperccel a vége előtt. A Dzunics-tanítványok természetesen nem adták fel, de Komma egy lecsorgó labdát visszatéve eldöntötte a lényegi kérdéseket – nagyon nehéz mérkőzésen, szinte végig az eredmény után futva, 11 pontos hátrányból felállva győztük le idegenben a Zöld-csoport listavezetőjét, így ismét ott leszünk a Hepp Kupa négyes döntőjében! (95-97)
A mérkőzés visszanézhető a HUNBASKET TV XV YouTube-csatornán:
Nem ez volt az Újbuda MAFC szezonbeli legjobb teljesítménye, az első félidőben szokatlanul gyengén dobtak a mieink, akik a lepattanócsatát is simán elveszítették (48-31). A nagyszünet után azonban nagy energiával kosárlabdáztak a Lakits-tanítványok, ezen időszakban 11-ből 8-szor (!) betaláltak távolról és a kulcspillanatokban ők voltak pontosabbak, pedig nem volt a pályán olyan rutinos klasszisuk, mint a túloldalon a 44 VAL-lal záró Szabó Zsolt.
A 2014-es győzelem és a tavalyi ezüst után újra éremért játszhatunk a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupában. A négyes döntőt a tervek szerint április 6-7-én rendezik, a helyszín még ismeretlen, azt azonban már tudjuk, hogy a negyeddöntőben a Vasast kiejtő (91-80), címvédő PVSK, a tavalyi 4. helyezett Jászberényt búcsúztató (67-65) Fót és a Nyíregyháza ellen továbbjutó (98-78) Cegléd lesz a másik három résztvevő. Szép volt, fiúk!
Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, 5. forduló (negyeddöntő)
Dávid Kornél KA – Újbuda MAFC 95-97 (20-13, 21-20, 26-33, 28-31)
DKKA: Simon 16, Molnár 20/12, Kuttor 7, Kis 18/9 (+10 lepattanó), Szabó 28/9 (+13 lepattanó). Cs: Somogyfoki 6/6, Szalczgruber -, Keller -, Büki -.
MAFC: Polgárdy 23/12, Pintér 2, Buzás 6/6, Bordács 17, Pápai 6. Cs: Katona 17/12, Komma 13/3, Kovács 13, Biber -.
Dzunic Branislav: Egyenrangú ellenfele voltunk annak a MAFC-nak, amely egy osztállyal magasabban szerepel, és ott is az élmezőnyben. Sok pozitívumot fel lehet sorolni, elsősorban az első félidőből, ahol támadásban és védekezésben is jobbak voltunk. A második félidőben nem működött úgy a védekezésünk, ahogy kellett volna, és emiatt veszítettünk. Elégedett vagyok az akarattal, az energiával, amit a fiúk beleraktak a mérkőzésbe. Gratulálok a MAFC-nak a továbbjutáshoz.
Lakits András : Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez, de jár az elismerés a Fehérvárnak is, mert jól játszottak, nagyon akarták és ők is megérdemelték volna a győzelmet. Nem játszottunk jól, amiért magunkba kell nézni, de azt tudni kell, hogy reggel még kaptak a srácok egy komolyabb terhelést. Szerettük volna tartani a heti ritmusunkat, de ez jól láthatólag rányomta a bélyegét a játékunkra, enerváltak, fáradtak voltunk és rossz döntéseket hoztunk. Örülök, hogy idén is bejutottunk a Hepp Kupa Négyes Döntőjébe, és szeretnénk ott is a lehető legjobb eredményt elérni. A Székesfehérvárnak sok sikert, kívánom, hogy jussanak fel a Piros csoportba.
Fotó: Hunbasket/DKKA