Szigetszentmiklóson folytatja a bajnokságot az Újbuda MAFC, a 7. fordulóban vasárnap 17 órától a BKG PRIMA Akadémia lesz az ellenfél. Két vereséget követően bajnoki címre törő együttesként mindenképpen javítani szeretnénk, de ezúttal sem lesz könnyű dolgunk: a 2-4-es mérleggel álló, három bajnoki óta nyeretlen Kosok is győzelmi kényszerben lesznek hazai pályán. Rendre szoros, küzdelmes mérkőzéseket játszunk Dr. Nagy Ágoston gárdájával – támadásban gyorsabbnak, pontosabbnak, védekezésben végig összeszedettnek kell lenniük a piros-feketéknek az értékes idegenbeli siker megszerzéséhez.

Talán olykor az lehet olvasóink érzése, hogy túl gyakran tituláljuk rangadónak hivatalos felületeinken az előttünk álló összecsapást, ám klubunk gazdag történelmének köszönhetően valóban számos olyan mérkőzést vívunk szezonról szezonra, amely akár a régmúlt legendás összecsapásai, akár az elmúlt évek emlékezetes csatái, akár a földrajzi közelség okán az aktuális formán és a tabella pillanatnyi állásán túl is érzelmi többlettel járnak mindkét fél számára. A BKG-val csak 2018-ban, első piros csoportos idényünkben találkoztunk először, viszont azóta csak a bajnokságban összecsaptunk 21 alkalommal, emellett a Hepp Kupa két kiírásában is keresztezte egymást a két csapat útja. Az egymás elleni mérleg 13-10 a mi javunkra, de hogy milyen kiszámíthatatlanok a szigetszentmiklósiak elleni találkozók, azt jól mutatja, hogy a legutóbbi négy meccs egyaránt vendégsikert hozott, immár több mint két éve nem nyert az aktuális házigazda. Az előző évadban Városmajorban fogadtak minket a Kosok, 75-78 arányban kerekedtünk felül, a Gabányiban viszont végig vezetve tudtak visszavágni (82-97). A szigetszentmikósi Városi Sportcsarnokban három mérkőzés óta veretlenek a piros-feketék, legutóbb, 2024 januárjában Nagy Botond 40, Polgárdy Ádám 36 pontot szerzett, a különbség viszont egyetlen egység volt a végén – szerencsére a mi javunkra (85-86).

A BKG-Prima a magyar felnőtt férfi kosársport fiatalabb szereplői közé tartozik. A debreceni kötődésű PRIMA SE 1993-es alapítását követően bő két évtizeden át szabadidősportként működött, aztán 2016-ban együttműködésre lépett a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium Diáksport Egyesülettel, azaz a BKG-val. Ezt követően gyorsan jöttek a sikerek: ’17-ben Zöld csoportba jutás, a következő idényben 100%-os mérleggel bajnoki cím, amelynek köszönhetően 2018 őszén a MAFC-cal együtt a sárga-kék-fehérek bemutatkozhattak a Piros csoportban, ahol ’21-ben bajnoki döntőt játszhattak – a női csapatnak egyébként összejött a feljutás ekkor, a hölgyeknél azóta is az élvonalban szerepel a szigetszentmiklósi gárda. Az előző kiírásban már kevésbé volt eredményes aktuális ellenfelünk, 12-12-es alapszakaszmérleggel a 7. helyen jutott rájátszásba, ahol ismét alulmaradt a Fóttal szembeni negyeddöntőben, majd az 5. helyet szerezte meg. A hazai nevelésű játékisok közül csupán Nshimba és Edelényi távozott a nyáron, miközben négy fiatal is csatlakozott a kerethez, de ennél is fontosabb változás volt a légióscsere: a 4-es poszton remek számokat hozó, Fótra igazoló, de azóta már onnan is menesztett Terry Winn helyére egy másik amerikai magasember, az európai újonc Dean Reiber érkezett.

A nyitófordulóban meg is mutatkozott az állandóságra építő koncepció előnye, hiszen a BKG Nagy Botond Ágoston 11 triplájával bevette a jelentős átalakuláson áteső PVSK hazai pályáját (88-97), ami már a szezon legelején is figyelemre méltó bravúr volt. A folytatásban a Nyíregyháza ellen viszonylag egyértelmű vereség, Tiszaújvárosban többé-kevésbé sima siker következett, aztán a nagy napot kifogó MEAFC 112 szerzett ponttal jelezte, hogy a Nagy-legénység védelme sebezhetőbb lehet, mint a korábbi években. A legutóbbi, Vasas elleni hazain már inkább a támadójáték, de különösen a dekoncentrált kezdés okozta a Kosok vesztét. Múlt vasárnap nagy presztízsmeccs várt a Batyira, hiszen az őket az előző két alkalommal a rájátszásban kiejtő Megyeri Tigrisek otthonába látogatott az együttes – természetesen a visszavágás eltökélt szándékával. Ezúttal villámrajtot vettek a Nagy-tanítványok, a 8. percre 4-20-as előnyhöz jutottak, húsz eladott labdába kergették bele ellenfelüket, ám végül ez sem volt elég a diadalhoz, mert a nagyszünet után nem tudtak mit kezdeni a szezont Pakson kezdő Shereef Mitchell-lel, ráadásul mindkét Nagy-fivér számára idejekorán ért véget a derbi (72-69).

Ezúttal a megszokottnál sokoldalúbb csapatnak tűnik a BKG: a Nagy-fivérek valamivel kevesebbet vállalnak, viszont többen nyújtanak megbízható teljesítményt a többiek közül. Nagy Botond a pécsi parádé óta egy hajszállal visszafogottabban termeli a pontokat, mint korábban, persze a 23,8-as pontátlag csak a Piros csoport ötszörös pontkirályánál nevezhető csupán közepes teljesítménynek, ráadásul meccsenként közel 5 kiharcolt fault, 7,3 gólpassz és 8 kiharcolt fault (26,5 VAL) is párosul hozzá. Nagy Benedek Ágostnak régóta a játékszervezés, az előkészítés a legfontosabb feladata, 9,2 pont mellé átlagol 7,2 asszisztot (19,2 VAL), küzdőszellemére jellemző, hogy Tiszaújvárosban 16 pontos, 10-10 pattanós és gólpasszos tripla-duplával zárt – 180 centis magassággal. Reiber a számok (12,7 pont, 6 lepattanó, 14 VAL) terén nem vetekedhet Winn-nel, viszont jóval kevesebb labdát is használ el és jól illik a csapatba. Szerényebb mutatóinak az is oka lehet, hogy van mellette egy hasonlóan eredményes magyar magasember is a pályára egy év után visszatérő Armaghani Ármin személyében (12,5 pont, 6,3 pattanó, 17,5 VAL). Fiatalposzton egyértelműen Kovács Levente egykori szombathelyi csapattársa, Arnóczi Áron az elsőszámú opció (12,5 pont, 13,2 VAL), a 2005-ös születésű hátvéd U21-ben is kiemelkedő, tavaly a második legjobb dobó volt a mezőnyben – Molnár Tamás mögött -, idén egyelőre ő a legponterősebb közel 30-as átlaggal. A szigetszentmiklósiak statisztáit a mieinkkel összevetve látványos, hogy 25,4%-unkkal szemben 33,5%-os hatékonysággal dobnak kintről, ugyanakkor 92-vel kevesebb lepattanót szedtek idáig. A dobásfajták eloszlása hasonló, viszont a piros-feketék mérkőzésenként több labdabirtoklással dolgoznak és közel kétszer annyi büntetőt végezhettek el idáig (102-195).

Biber Bende hasznosan játszott a Nyíregyháza ellen, tíz játékperc alatt 4 pontot és 2-2 lepattanót, valamint gólpasszt tett a közösbe. „Az előző két meccsen nagyon erős csapat ellen játszottunk, akik szintén feljutási célokat tűztek ki maguk elé, mint mi. Pécsett Polgárdy sérülése, illetve Pápai faultjai miatt nem tudtunk végig a maximumon pörögni, ez a végére meg is látszott. A Nyíregyháza ellen Ádi még mindig nem volt 100%-os állapotban, illetve voltak más kisebb sérülések és betegségek, így nem tudtunk úgy készülni a meccsre, ahogy szeretettünk volna. A második félidőben kiesett Ádi, így a legponterősebb játékosunkat elveszítettük,a végén extra kosarakat dobtak, amikre mi már nem tudtunk válaszolni – emlékezett vissza erőcsatárunk az előző két találkozóra.

A BKG-t jól ismerjük, éve óta szoros meccseket játszottunk velük, egyértelműen a Nagy-testvérek hatékony semlegesítése lesz a kulcs. Jól összerakott csapat, mindig felkészülten játszanak. A héten nagyon jó edzéseink voltunk, azt érzem, hogy túljutottunk a hullámvölgyünkön és újra képesek leszünk nyerni.”

Ahogy azt előre sejteni lehetett, a Piros csoport jelenlegi kiírása nem egy-két kiemelkedő együttes hegemóniájáról szól, már öt forduló után sem volt veretlen tagja a mezőnynek. Ilyen körülmények között bizony előfordulhat, hogy egy élcsapatnak is becsúszik egymás után két vereség. Pécsett és a Kék Cápák ellen is vezettünk a harmadik negyed közepéig, a tanulságokat természetesen le kell vonni ebből a két fiaskóból, de tragédia még nem történt – most, egy kevésbé zaklatott hét végén viszont eladott labdáinkat limitálva, lendületes stílusunkat érvényre juttatva győznünk kell Szigetszentmiklóson!

Fotó: Girgász Benedek