Az Újbuda MAFC remek támadójátékkal, pazar első félidővel végig vezetve győzött az Insedo Veszprém KK elleni fináléban, így története során másodszor hódította el a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupát. Ezúttal a feldobástól kezdve igen élesek voltak mieink, dobóformánk pedig összehasonlíthatatlanul jobb volt az elődöntőben mutatottnál, hamar kétszámjegyű előnyt sikerült felépíteni, Bogdán Benedek villanásaival igyekeztek tartani a lépést a bakonyiak. A nagyszünetben 63-41-es állásnál a kiállítás sorsára jutott Bordács Soma, a folytatásban javult a veszprémiek játéka, de az újbudaiak továbbra is rendre betaláltak a fontos pillanatokban, így kilenc pontnál nem engedték közelebb a riválist: 11 év után újra országos trófeát nyert a MAFC kosárlabda-szakosztálya, jól megérdemelt, hatalmas ünneplés következhetett szép számban megjelent szurkolóink előtt, ez a diadal hatalmas lökést adhat a szezon hátralévő részére!

 

A 2014-es debreceni diadal után második Hepp Kupa-sikeréért szállt harcba a BOK Sportcsarnokban az Újbuda MAFC, akárcsak a 2019-es aranyérmes Insedo Veszprém KK, a fővárosiak negyedszer, a Veszprém vármegyeiek harmadszor jutottak a sorozat fináléjába. Többszáz piros-fekete szimpatizáns buzdította a Polgárdy-Dávid-Kazy-Bordács-Pápai összeállításban kezdő Garai-legénységet, de Veszprémből is sokan érkeztek. Bonifert szerezte az első pontot, Bordács is 50%-kal büntetőzött. Daniels középtávoliját az újbudai 13-as két közelije követte, aztán Dávid és Polgárdy is végigért (3-9). Kazy hármasával már zsinórban tíz pontnál jártunk, Bonifert szabaddobásaival ért véget a veszprémi kosárínség, Dávid triplája is behullott, Bogdán középtávoliját Pápai annulálta a 6. percben (7-17). Kintről is jól célzott a bakonyiak kaposvári nevelésű magasembere, Polgárdy büntetőzhetett, aztán Kazynak tett fel egy nagy labdát zsákolásra, továbbra is Bogdán vitte vállán a piros-fehéreket (12-21). Kazy két büntető után faulttal együtt fejezett be egy betörést, Bogdánnak erre is volt válasza, Polgárdy és Kass is eljutott ziccerig (16-27). Bordács szabálytalansága után hármat dobhatott a Veszprém vezére, Kass gyorsindításból, Pintér a sarokból volt eredményes, de a negyed végén Bogdán trojkája is behullott – 15 pontnál járt, gyakorlatilag egymaga tartotta meccsben csapatát a parádés szezont futó középjátékos, ezzel együtt nagyszerű volt a játék képe piros-fekete szemszögből (24-30).

Pintér ott folytatta, ahol a kisszünet előtt abbahagyta: újabb triplát hintett, Daniels büntetőből válaszolt, aztán Kovács gyötörte be közelről. Pintér a harmadik hárompontosát is elsüllyesztette, a MAFC-tábor előtti sarokból bombázott a gyűrűbe, a 13. percben Naményi Márk kérte ki a találkozó első idejét (26-38). Bonifert és Kovács váltott kosarat, egy visszaszerzett labdát Molnár tett a helyére, Bibernek könnyű dolga volt egy lerohanás végén (28-44). Elöl-hátul rendkívül élesek voltak a piros-feketék, Pintér elütött egy könnyelmű átadást, aztán három büntetőt értékesített, Daniels a lábához kapott és nem tudta folytatni a játékot. Biber újabb közelijével a húszat is átlépte a különbség, de csak átmenetileg, mert Tóth Dániel kihasználta, hogy szabadon maradt a sarokban, a 16. percben Garai Péter eszközölt taktikai szünetet (31-49). Nagy kedvvel játszott a XI. kerületiek 32-ese, a veszprémieknél Bogdán villant újra, a fővárosi közönség Pintér negyedik kinti találatának örülhetett, amit azonban visszadobott Kass (36-54). Biber támadóhibát vétett, Garai technikait kapott, Bordács egypontosaival újra húsz volt közte, Bogdán és Kass próbálta közelebb hozni övéit, de Polgárdyt kétszer is megtalálták a festékben a társak (41-60). Kazy kétszer is labdát szerzett, Bordács állította be a 41-63-as félidei eredményt – szezonbeli legjobb félidejével kezdte a döntőt Garai Péter együttese, amely úgy állt 59%-os mezőnymutatóval, hogy jobban dobott kintről (6/10), mint közelebbről (17/29).

A nagyszünetben visszanézték a sípmesterek az első félidő végén történteket, a felvételek alapján Bordács Somát kiállították Tóth Dániel lerántásáért, Kocsis Zalán technikait kapott. Visszatért a pályára Vionte Daniels, egy-egy büntető ért célba, Bogdán hozta fel 44-64-re a bakonyiakat. Tarthatatlan volt a veszprémiek 7-ese, Bonifert pontosan büntetőzött, de ezúttal Kovács Levente állt a műegyetemisták élére két betöréssel, a második után a plusz egyet is rápakolta (48-69). Bogdán is bemutatott egy 2+1-es játékot, a büntetővonaltól növelte pontjai számát a piros-feketék szombathelyi nevelésű játékosa, akárcsak Kass, Kazy és Kovács is feltörte a veszprémi védelmet (52-75). Bogdán mellett Bonifert is hozzászólt a mérkőzéshez egy triplával, aztán technikait kapott reklamlásért, Kovács begyűjtötte negyedik hibáját. Lendületbe jött a fehér mezesek magasbedobója, szabálytalanul sem lehetett megállítani, 14 pontra hozta vissza a Naményi-legénységet a 27. percben (62-76). Kazy nyugtatta meg a budapesti tábort, Bonifert azonban újra betalált, egy-egy büntetőt váltott pontra Geiger és Pintér (64-80). Kass első szándékból fejezett be egy támadást, Kazy négy pontja után Frank ment végig (68-84).

Kass Balázs 2+1-e vezette fel a negyedik játékrészt, az egyik oldalon Biber, a másikon Bogdán, majd Frank követte el negyedik szabálytalanságát, Polgárdy biztos kézzel büntetőzött (71-86). Videózás után sportszerűtlent ítéltek Geiger ellen, Bonifert faragta 12 pontra a különbséget, Frank kipontozódott, Daniels gyorsan átjutott a budapesti védőkön, de Polgárdy Ádám csapata szempontjából legjobbkor rázta meg magát, palánkos dupláját lerohanásból bevert trojkával toldotta meg bő nyolc perccel a vége előtt (76-92). Hiába kértek időt a piros-fehérek, Kocsis kosarát követően Polgárdy újabb hármasával és Kazy 2+1-es akciójával ismét húsz egységnyire nyílt az olló, Bogdán elérte a 30 pontot, Bonifert zsákolt, aztán számára is véget ért a találkozó (82-99). Kass hibátlanul büntetőzött, Kazy révén lépték át a százat az újbudaiak, Daniels közelijével 86-101-nél léptünk be az utolsó öt percbe. Már úgy tűnt, megvan a labda a Garai-tanítvnyoknak, de mégis Kass kezébe került, aki higgadtan beverte a triplát, 3:48-cal az órán időt kért Garai Péter (89-101). Eladta a labdát a fővárosi együttes, Kocsis újabb kinti kosarával hosszú idő után csökkent tíz alá a különbség, de Tóth ötödik hibáját két jó Kazy-büntető követte (92-103). Bejátszásból sem hibázott a veszprémi magasbedobó, Kovács válaszolt a palánk alól, Bogdán középtávolit dobott (96-105). Nem volt megállás, Kazy két kettese közt Daniels is eredményes volt, 1:19-cel a vége előtt az alapvonalról hozhatták a labdát a piros-feketék (98-109). Taktikai faultokkal próbálkoztak a bakonyiak, Bogdán egy újabb középtávolit dobott, de már nem volt kérdés, kezdődhetett az ünneplés: második alkalommal Hepp Kupa-győztes az Újbuda MAFC (100-115)!

Elképesztően egységes, sok lábon álló, mentálisan roppant erős CSAPATként sikerült felérnünk a csúcsra – szurkolóink is kivették a részüket a kupagyőzelemből, amiért nagy hálával tartozunk nekik. Csapatkapitányunk elvesztése sem törte meg lendületünket, Kazy Balázs ismét megállíthatatlan volt, 33 pontjával 24,8-ra tornázta fel átlagát, ezzel a teljes HK-mezőny legeredményesebb játékosa és – bár ilyen díjat nem osztottak ki, – egyértelműen a négyes döntő MVP-je volt. Sokat elárul játékunkról, hogy több volt a szerzett labdánk, mint az eladott (12-11), ami elsősorban a hatalmasat védekező, hat (!) szerelést bemutató Geiger Bálintnak köszönhető. A 2014-es első Hepp Kupa-siker óta nem nyertünk trófeát felnőtt szinten, míg az utánpótlás-sorozatokat is figyelembe véve a Mócsán Bálinttal és Pápai Mátéval felálló, Garai Péter által dirigált juniorcsapat ért fel a csúcsra legutóbb klubunk színeiben. Közel sincs arról szó, hogy az azóta eltelt időszak négy A csoportos szezonnal (amikor értelemszerűen jóval kisebb a realitása nagycsapatunk éremszerzésének), döntős szerepléssel az NB I. B-ben, a kupában, U21-ben és U14-ben sikertelen érája lenne történelmünknek, ugyanakkor mégiscsak eltelt úgy 11 év, felnőtt úgy egy generáció – melyhez e sorok írója is tartozik -, hogy nem láthatta, hogy a MAFC emeli magasba a kupát egy országos versenysorozatban, most azonban megtört az átok, véget ért a böjt, aranyérmek kerültek az újbudai nyakakba: szép volt, fiúk! Mivel túlnyomó részben saját nevelésű vagy már utánpótláskorban igazolt játékosokra építünk, egyesületünk trófeaínségével párhuzamosan a keret tagjainak többsége is most nyert először aranyat felnőtt szinten, egyedül Kazy jelenti a kivételt, aki 2023-ban az NKA Péccsel nyerte meg a Piros csoportot. Garai Péter tíz évvel és egy nappal talán legemlékezetesebb győzelme, a 2016. február 21-i Nyíregyháza elleni négyszeri hosszabbításos élvonalbeli alapszakaszmeccs (123-121) után ugyancsak első ízben nyert kupát vagy bajnokságot a felnőttmezőnyben. A következő néhány napban még igyekszünk kiélvezni a sikert, de aztán menni kell tovább: szombaton komoly erőpróba vár ránk a pontvadászatban Miskolcon.

Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa, döntő

Insedo Veszprém Kosárlabda Klub – Újbuda MAFC 100-115 (24-30, 17-33, 27-21, 32-31)

Veszprém: Tóth D. 4/3, Daniels 10, Bonifert 19/3, Kocsis 11/3, Bogdán B. 34/6. Cs.: Kass 20/6, Frank 2, Simon D. -, Kuttor -.

MAFC: Polgárdy 21/6, Dávid 5/3, Kazy 33/3, Bordács 9, Pápai 3. Cs.: Kovács L. 18, Pintér D. 17/12, Biber 6, Molnár T. 2, Geiger 1, Viola -, Dobos -.

Naményi Márk: Gratulálunk a MAFC-nak a kupagyőzelemhez. Ha az első félidőben nem így játszunk, nem így állunk hozzá, ebben a mérkőzésben sokkal több lehetett volna. Annak viszont örülök, hogy a folytatásban karaktert mutattunk, és 24 pontos hátrányból vissza tudtunk jönni, még ha nem is sikerült egál közelébe zárkóznunk. Ezt a meccset az első félidőben veszítettük el, de megyünk tovább, folytatódik a bajnokság, mostantól száz százalékban arra koncentrálunk.

Garai Péter: Elsősorban szeretném megköszönni a csapatnak a kupagyőzelmet. Csak magyarokkal, sok fiatallal a keretben, hatalmas csapatszellemmel dolgozunk. Jól jött ki a lépés, köszönjük támogatóinknak, elsősorban Újbudának, hogy mellettünk állnak. Remélem, a jövőben is együtt tudunk működni, hogy elérjük céljainkat, és újra elsőosztályú kosárlabda legyen Újbudán. Ezért dolgozunk, ezt szeretnénk elérni, és ezért a célért egy lépés a Hepp Kupa megnyerése, aminek nagyon örülünk – ezzel együtt valódi céljaink a bajnokságban vannak.

Fotók: Bálizs Zsuzsa/BB1, Girgász Péter/MKOSZ