Hazai edző nyilatkozata Hencsey Tamás : Gratulálok a TF-nek a győzelemhez. Első félidőben kézben tudtuk tartania mérkőzést, jó volt a támadásunk ami megint . jó védekezésből jött.Tudtunk könnyű kosarakat dobni, illetve tranzícióból játszani. Hozzá kell tegyem az első félidőben az ellenfél rosszul dobott. Sajnos a második félidőben megint ötven pont felett kaptunk és ez végül…
NB I. B
Hazai edző nyilatkozata Siska János : Nos én úgy gondolom a szakmai stáb nevében is, hogy ezt a mérkőzést mi megnyertük. Sajnálom, hogy a játékvezető belenyúlt a mérkőzésbe a végén.Én úgy gondolom, hogy a egy jó mérkőzést játszottunk. Két nagyon jó csapat volt a pályán. Nagyon sok taktikai dolog volt védekezésben és támadásban is. A…
Hazai edző nyilatkozata Hencsey Tamás : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Legfőképpen ahhoz, hogy ma végre sikerült egy olyan védekezést produkálnunk, ami azt gondolom, hogy helyenként szinte hibátlan volt. De megint voltak hullámvölgyeink, amikor több figyelmetlenség volt. Illetve fegyelmezetlenség is, olyan szempontból, hogy egy megfelelően kialakított előny után azt gondoltuk, hogy már lehet kicsit lazítani…
Hazai edző nyilatkozata Hencsey Tamás: gratulálok a csapatnak a győzelemhez.A BKG egy kellemetlen kosárlabdát játszó csapat, akár támadásról, akár védekezésről beszélünk. A nagy öröm számomra az, hogy az első olyan mérkőzés volt, amit megnyertünk, mondhatom azt, hogy jó védekezéssel.Az első negyedben különösen jól működött a védekezésünk, illetve az utolsó negyedben szintén. Tudtuk uralni a palánkok…
Hazai edző nyilatkozata Hencsey Tamás : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez. Igazi küzdelmes mérkőzés volt és helyenként kifejezetten tetszetős és látványos kosárlabdát tudtunk játszani. Ugyanakkor sajnos továbbra is benne vannak a hullámvölgyek -legfőképpen védekezésben – a játékunkban. Vannak periódusok, amikor nagyon jól védekezünk, majd utána jönnek a kihagyásaink, amikor nagyon könnyű gólokat engedünk az ellenfélnek…
Hazai edző nyilatkozata Károly Máté : Nagyon büszke vagyok a srácokra, hogy sikerült nyernünk! A legfontosabb az volt, elhittük, meg lehet nyerni ezt a mérkőzést 18 pontos hátrányból is. Nagyon fontos volt az is, hogy a második félidőben jól csináltuk meg a változtatásokat, illetve hogy a padról olyan plusz erőket sikerült mozgósítani, amivel át tudtuk…