Serdülő csapatunk nem mindennapi heteket tapos, azt a bizonyos gyertyát a két végén nem, hogy égetik, egyenesen lángszórózzák. A héten erről mesélnek nekünk egy 5 részes sorozatban
3. EYBL, 2. forduló
2022. november 18.-20., Nagyvárad, Románia
Alpha Sibiu – MAFC 62-74 (12–14, 11–11, 15–19, 21–15, 3–15)
MAFC: Kis 5, Laczka 2, Viola 10, Wendl 2, Németh 10/6, Varjas 6, Lőrinczi 2, Vajda, Tölgyesi, Pichovszky 23, Semegi-Nyulas 3, Turbucz 11
Pfandler Bence: Az első mérkőzésünket a Romániában rendezett EYBL fordulón az Alpha Sibiu csapata ellen játszottuk. A novemberben játszott korábbi meccseinktől nem eltérő módon a hangsúly ezúttal is a védekezésen és a lepattanózáson volt. Az utóbbit maximálisan sikerült abszolválnia a csapatnak, dominanciánk a palánk alatt a statisztikában is megmutatkozott: 54-22 arányban nyertük a festékből szerzett pontokat, illetve 22-vel több lepattanóra csaptak le a srácok a mérkőzés folyamán. A csapatvédekezésben, bár látható volt az előrelépés, a mögéfutásokkal meggyűlt a baja a brigádnak, de a meccs második felében sikerült kiküszöbölni ezt a problémát. Végig kontrollálta a csapat a találkozót, ám a végjátékban több extra egyéni teljesítménnyel hosszabbításra tudta menteni a román együttes a meccset. A srácok szíve szerencsére a helyén volt, a lélektani hátrány ellenére jól zárt a védelmük a ráadásban, és támadásban is kreatív megoldásokkal tudtak előrukkolni, így a miénk lett a győzelem. A sikernél talán fontosabb volt, hogy a srácok megtapasztalhatták, milyen egy, a szurkolók hangjától zengő csarnokban teljesíteni egy igazi hírig meccsen. Mondanom sem kell, nem vallottak szégyent!
KK Vardar – MAFC 57 – 60 (12–12, 12–17, 14–13, 19–18)
MAFC: Kis 11/3, Laczka 2, Viola 19/12, Wendl, Németh 4, Szigeti 2, Varjas 1, Tölgyesi 4, Pichovszky 11, Sopuch, Semegi-Nyulas 4, Turbucz 2.
Pfandler Bence: A második mérkőzésünkre szintén az első játéknapon került sor, ami remek gyakorlási lehetőséget nyújtott az országos bajnokság fordulóira, hiszen ott is hasonló a lebonyolítás. Az észak-macedón csapat jól szervezett, szimpatikus kosárlabdát játszott. A lepattanózással ezúttal nem lehettünk elégedettek, nem sikerült felülmúlni ebben a mutatóban ellenfelünket. Már-már visszatérő elem, hogy amikor két mérkőzés jut egy napra, a másodikra nem jut megfelelő mennyiségű szufla a srácokba, ezen a jövőben sokat kell még dolgoznunk. Több alkalommal tudott tíz, egymást követő védekezést kapott pont nélkül lehozni a csapat, de ellépni így sem tudtunk ellenfelünktől. A győzelmet elsősorban a fegyelmezettségének köszönheti a társaság, illetve a végjátékban ismét bizonyították a fiúk, hogy amikor igazán kell, mindig elő tudnak rántani valami extrát a kalapból, ezért pedig mindenképp dicséret illeti őket.
MAFC – BC Uzhgorod 85 – 46 (19-19, 19-11, 17-5, 30-11)
MAFC: Kis 2, Laczka 10/6, Viola 2, Wendl 5, Németh 9/6, Szigeti 4, Varjas 6/3, Lőrinczi 6/6, Vajda 10, Pichovszky 21/6, Sopuch 8, Turbucz 2.
Pfandler Bence: A szombati játéknapon az ukrán Uzhgorod csapatával mérkőztünk meg. A döcögős kezdés után sikerült rendezni a sorokat, innentől kezdve felszabadult, kemény játék jellemezte a MAFC-os alakulatunkat. Az ellenfél hibáit kíméletlenül kihasználtuk, jól mutatja ezt, hogy pontjainknak több mint a felét szerzett labdából dobtuk. Az előző mérkőzésen említett, egymás után pont nélkül teljesített védekezések száma elérte a rekordmennyiségű 23-at, úgyhogy fel van adva a lecke a srácoknak: mostantól ezt kell megdönteni! Extrán örültem annak, hogy azok a játékosok, akik a tornán korábban kevesebb lehetőséget kaptak, tudtak bizonyítani, és magabiztos, kreatív játékkal segítették hozzá a csapatot a harmadik győzelemhez.
CSM Oradea – MAFC 71 – 69 (22 –10, 7–19, 21–13, 21–27)
MAFC: Kis 6, Viola 6/3, Németh 19, Szigeti 1, Varjas 2, Lőrinczi, Vajda, Tölgyesi, Pichovszky 26/6, Sopuch, Semegi-Nyulas, Turbucz 9.
Pfandler Bence: Túránk utolsó napján a hazai Nagyvárad csapatával mérte össze serdülő brigádunk erejét. Ahogy az előzetesen várható is volt, ez volt a legnehezebb meccs. A hazai közönség a meccs első percétől kiváló hangulatot csinált a csarnokban, ez talán kicsit meglepte a srácokat, megilletődve kezdtük az első játékrészt. Hosszú perceken keresztül nem sikerült pontot szerezni, így az első negyed végére 10 pont fölé dagadt a román alakulat előnye. Ellenfelünk fizikálisan fölénk nőtt, dominálták a lepattanóért folyó küzdelmet. Bizakodásra adott okot azonban szemfüles tranzíciós támadójátékunk, és a csapatvédekezés is stabilizálódott, így a második félidőre egállal fordulhattak a csapatok. A fáradtság mindkét csapat játékán látszódott, nem a színvonalas megoldásokról, sokkal inkább a küzdeni tudás csatájáról szólt a mérkőzés. A nagyváradiak a harmadik negyed elején elléptek, és már eldőlni látszott a meccs, amikor többen a csapat élére álltak vezérként, és a hajrában megkezdtük a felzárkózást. Sajnos ez már későinek bizonyult, így a végén a román csapat örülhetett. Kis hiányérzet maradt bennem, mert véleményem szerint nem tudta minden játékos megmutatni a pályán, hogy valójában mire is képes, de egy biztos: tanulságos mérkőzéssel zártuk a tornát. Gratulálok a Nagyvárad csapatának, egyúttal köszönjük a remek szervezést, reményeink szerint tudunk még mérkőzést szervezni a két csapat között a szezon során!
Összegzés: Nagyon hasznos tornát tudhatunk magunk mögött, azt gondolom, hogy rengeteget fejlődött a csapat ezen a négy mérkőzésen. Három egylabdás mérkőzést is játszottunk, ez, azt gondolom, hogy ritkaság ebben a korosztályban, és fokozottan szolgálja a csapat és az edzői stáb által kitűzött célokat. Büszkék vagyunk a srácokra, ám a szezon java még hátra van, és rengeteg munka áll még előttünk, hogy eljussunk oda, ahova szeretnénk. Még egyszer, köszönjük az EYBL forduló profi szervezését, maradandó élmény marad ez a túra a csapat és az edzői stáb számára is. Külön köszönet jár az egyesületnek, mert biztosította, hogy beugróként részt vegyünk a tornán, illetve a csapatot elkísérő szülői alakulatnak, akik segítettek minden kérésünkben, és bíztatták a srácokat.
Hajrá MAFC!!!