2023. december 28.-30., Budapest EYBL U13, Group A, Stage 1

A két ünnep között a Budapesti Honvéd Kosárlabda Akadémia szervezésében került sor EYBL fordulóra, ahol U12-es csapatunk szerepelt. A Simon János Sportcsarnokban négy mérkőzést játszottunk három nap alatt, két vereséget és két győzelmet könyvelhettünk el. A tornán alapvetően 2011-es születésű játékosok vettek részt, a mi csapatunk tiszta 2012-es születésű játékosokkal vágott neki az egy évvel idősebbek által alkotott mezőnynek. Csapatunk remekül helyt állt és mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb és bátrabb teljesítményt mutatott. 

MAFC – Vienna United 40-56 (10-13, 10-12, 8-18, 12-13)

Pontszerzők: Deme Dávid 7/3, Gaál Benjamin 13, Marossy Kornél 14, Molnár Martin 2, Hatházi Bálint 2, Jánosi Daniel 2.

Nagy-Horváth Szilvia: Elsőként a Bécs csapatával találkoztunk. Ezen a találkozón még leginkább a megilletődöttség dominált, igyekeztünk szokni a számunkra még ismeretlen légkört, labdát (7-es labdával játszottunk a nekünk megszokott 5-ös helyett), szabályokat. Voltak bíztató peridusok a mérkőzésen, de ezek nagyon rövid ideig tartottak és alapvetően jóval a tudásunk alatt teljesítettünk, mind védő- mind támadóoldalon.

MBA Prievidza – MAFC 95-27 (23-4, 26-8, 23-6, 23-9) 

Pontszerzők: Marossy 13, Molnár 4, Deme 3/3, Hatházi 2, Tóth-Szirmai 1, Ódor 2, Somoskövi 2. 

Nagy-Horváth Szilvia: Második mérkőzésünket pénteken reggel játszottuk, az igazán magas szinten kosárlabdázó szlovén csapat ellen. A szlovének végig dominálták a találkozót és nem engedtek ki egy pillanatra sem, miközben ugyanez rólunk sajnos nem volt elmondható. Támadásban bátortalanok voltunk, kevés volt a meghatározó jó egyéni teljesítmény, védekezésben pedig rosszul használtuk a faultokat, és nem tudtuk ellenfelünk gyorsindításait megakadályozni. Voltak ezen a mérkőzésen is bíztató periodusok, de fontos tanulság, hogy a jövőben a dobásaink megválasztásánál jobban kell szelektálnunk. 

MAFC – BC Vodno Suns Partizan 81-59 (22-18, 22-19, 17-13, 20-9) 

Pontszerzők: Marossy 20, Gaál 18, Deme 18, Tóth- Szirmai 4, Hatházi 2, Kovács 4, Somoskövi 4, Kiss 4, Dellei 2, Jánosi 2, 

Nagy-Horváth Szilvia: A harmadik mérkőzésünket pénteken este 20:00-kor játszottuk, ami a srácoknak azért viszonylag szokatlan időpont. A késői kezdés ellenére, az első pár percet leszámítva, nagyon akartuk ezt a győzelmet és ez végig érezhető volt a pályán és kispadon egyaránt. Védekezésben belső poszton akadtak gondjaink, de tudtunk javulni a második félidőre és már az indításokat is okosabban akadályoztuk meg. Támadásban a remek egyéni teljesítmények mellé jó csapatmunka is párosult, aminek köszönhetően a mérkőzés végén magabiztos győzelmet arattunk és megszereztük első sikerünket a tornán. 

London Elite – MAFC 73-83 (19-17, 18-26, 13-14, 23-26)  

Pontszerzők: Marossy 40, Tóth – Szirmai 9, Molnár 2, Gaál 5, Ódor 2, Somoskövi 2, Kiss 5, Dellei 2, Jánosi 2, Kenyeres 8, Papp 6, 

Nagy-Horváth Szilvia: Az utolsó találkozónkat szombat délelőtt a London csapat ellen játszottunk és ahogy mondják, ha egy üzlet beindul…. Végig nagy hittel és akarattal játszottunk, már egyáltalán nem lehetett érezni a megilletődöttséget a srácokon. Támadásban igyekeztünk gyors és könnyű kosarakkal operálni, ez nem minden szakaszban sikerült, de mindig volt valaki, aki elő tudott lépni és átsegíteni a csapatot a nehezebb pillanatokon. Szinte végig fault problémákkal küzdött több játékosunk is, viszont a csapat erejét és hosszú padját mutatja, hogy mindegyiket meg tudtuk oldani és a végén mi örülhettünk jobban, ezzel pedig másodszor is győztesen hagyhattuk el a parkettet.

Az EYBL-en pályára lépett játékosok névsora: Dellei Gellért, Deme Dávid, Gaál Benji, Hatházi Mogyi, Jánosi Dani, Kenyeres Marci, Kiss Áron,  Kovács Vince,
Marossy Kornél, Mészáros Lóci, Molnár Martin, Ódor Dávid, Papp Máté,  Somoskövi Dani, Tóth – Szirmai Bazsi.

Összeségében egy igazán hasznos és tanulságos nemzetközi tornán vagyunk túl, ahol volt szerencsénk belekóstolni más kosárlabda kultúrák elleni játékba. Csapatként és egyénileg is Meccsről meccsre tudtunk fejlődni egyénileg és csapatként is, ami az elsődleges célja minden egyes mérkőzésnek és edzésnek, ennek is köszönhető, hogy egy évvel fiatalabb csapatként két vereség után két győzelemmel tudtuk végül zárni a legrangosabb európai versenysorozatot. 

Különdíjakat is kiérdemeltünk, Marossy Kornél leginkább pontgyártásban dominált és méltán került be a torna ALL-STAR ötösébe, a csapat legjobbjának járó díjat pedig Gaál Benjamin kapta, aki, amikor kellett, lepattanót szedett vagy épp pontot dobott, de ha épp passzolni kellett akkor osztotta a jobbnál jobb asszisztokat a társaknak.

Köszönjük a szülőknek, családtagoknak, játékosoknak, hogy a helyszínen biztatták csapatunkat és végig szurkolták mérkőzéseinket és továbbra is:

HAJRÁ MAFC!!!