Döntőnek bizonyult, hogy az első félidőben egyszer sem volt eredményes kintről az Újbuda MAFC, bár bőven volt esély a fordításra a hajrában, a Kaszások elvitték a két pontot a Gabányiból 2025 utolsó tétmeccsén. Az első percek újbudai dominanciája után hamar átvették az irányítást a Homoki-Swanson kettős vezette sárga-feketék, már az első kisszünetre tízpontos előnyt építettek ki. A folytatásban tulajdonképpen újra és újra ugyanaz történt: nagy energiákat mozgósítva összejött az egyenlítés, de egálról mindannyiszor az óbudaiak tudtak elmozdulni, nem következett be a várt fordulópont. Bár távolról sem fújtak hazai pályát a játékvezetők, magunkban keresendő ötödik vereségünk oka, amelynek dacára megőriztük 4. helyünket a téli szünetre.
Jól indult az év utolsó mérkőzése, Bordács pöcijével, Pápai centególjával és Polgárdy büntetőjével két perc alatt 5-0-s előnybe kerültünk. A remek szezont futó Homoki ndupláival zárkóztak a vendégek, Geiger középtávolija után megtorpantunk támadásban, Swanson és Horváth Botond révén fordított is ellenfelünk az 5. percben (7-9). Polgárdy pillanati következtek, 2+1-es játékkal és könnyed ziccerrel örvendeztette meg a viszonylag szépszámú újbudai közönséget, de Boros is megkezdte a pontgyártást, az amerikai magasember pedig kintről is betalált (12-16). Ismét hadilábon álltunk a triplákkal, nagy szükségünk volt Bordács higgadt közelijére Homoki találata után. Kevin Swanson tarthatatlan volt, tucatnyi pontot szerzett a kisszünetig, Bordács szabaddobására még válaszolt a dudaszóra Szántó – 0/9-cel álltunk kintről, gyakorlatilag a három távoli jelentette a különbségek a III. kerületiek javára (15-25).
Élesebben tértek vissza a piros-feketék a második szakaszra, Dávid egyből lefülte az oldalbedobást, Kazy is bele tudott piszkálni egy átadásba, Pintér szép középtávolit hintett, aztán végigment egy szerzett labdával (20-25). Hiába szedtek több támadólepattanót, képtelenek voltak bevenni a gyűrűnket a sárga-feketék, Kazy és Biber faragta tovább a hátrányt. Gazdag törte meg az óbudai gólcsendet, 24-esünk azonban faulttal együtt is pontosan célzott: a 14. percre utolértük riválisunkat (27-27). Lakosa hármassal igyekezett kirángatni csapatát a gödörből, a fehér mezesek kinti kísérletei továbbra sem értek célt, a rutinos hátvéd egy ziccert is feltett a negyed derekán (27-33). Pápai és Geiger együttes erővel kergették lépéshibába Swansont, Kazy szerelése után hátulról rántotta őt vissza Horváth Botond. Ötpontos labdabirtoklással büntettük a sportszerűtlen hibát, a jó büntetőket Polgárdy 2+1-e követte, szűk négy perccel az órán Takács Máté kérte ki a találkozó első idejét (32-33). Homoki megelőzte védőinket a gyűrűnk alatt, ő is faulttal együtt dobott közelit, aztán emberről vert be egy középtávolit – a mieink kintről próbálkoztak, továbbra is sikertelenül. Horváthnak ellenben sült a keze, Boros visszaállította a tízpontos differenciát (32-42). Dávid tette fel Bordács okos labdáját, 13-asunk Polgárdy nagy passzából csinált 2+1-es akciót, Polgárdy blokkjával zárult a félidő – 0/19-es triplamutatóval is meccsben voltunk (38-44).
Geiger jó védekezése után Polgárdy tört be, Swanson távoli kettest szórt, Homoki büntetőzhetett (40-47). Közel 23 perc játék és húsz rontott dobás utn végre megtörtént, amire már nagyon várt a hazai közönség: Molnár Tamás robbantotta fel a csarnokot az első hazai triplával! Volt esélyünk tovább közelíteni, de nem sikerült vele élni, Swanson harmadik trojkáját Polgárdy büntetői követték (45-50). Bordács 15. lepattanója után megugrasztotta Gazdagot, újra egy labdányi volt csak a hátrányunk. Labdt szereztünk, de a teljesen egyértelmű, Horváth által is jelzett faultot nem fújták le a játékvezetők, Pápai viszont megkapta a negyedik hibáját. Bordács szép horgát hárompontos óbudai akció követte, Homoki tett vissza újabb támadólepattanót, Polgárdy iskolajáték végén szórt hármast (52-54). A vonaltól sem hibázoztt a miskolci nevelésű magasember, 52-56-nál befagyott az eredményjelző, aztán Lakosa büntetőzhetett, Pápai borzasztó fontos duplát gyötört be második esélyből. Ismét labdánk volt az egyenlítéshez, ám Szántó elcsent egy könnyelmű keresztpasszt, Lakosa dobhatott könnyű kosarat (54-59). Polgárdy alaposan felszívta magát, szabálytalanul sem lehetett megállítani, Gazdag 50%-kal büntetőzött, Kazy kiegyenlített a periméterről, de az utolsó szó Szántóé volt a negyedben (60-62).
Kevin Swanson lendülete az utolsó játékrészre sem hagyott alább, egy könnyed ziccer után Polgárdy 2+1-es játékát annulálta hasonló módon (62-67). Szövevényes támadás végén Kazy bombázott be egy hármast, ezt Homoki középtávoliját követően is megtette, ezzel a 32. percben 69-69-nél ismét utolértük a vendégeket. A vezetést azonban ezúttal sem sikerült átvenni: hiába rontott Boros, a lecsorgó labdát megint megkaparintotta és bedobta Homoki. Molnár és Kazy is próbálkozott a sarokból a vezetésért, de egyikük sem talált, Swanson középtávolija viszont célba ért, a 34. percben időt kért Garai Péter (69-73). Ez sem segített, jöttek a bosszantó hibák támadásban, Swanson könnyű kosarára már érkezett válasz Pápaitól öt perccel a vége előtt. Ismét bőven akadt sansz feljönni egy labdányira, de kettő az egyes lerohanásból sem sikerült betalálni, megszaporodtak at eladott labdáink is, az amerikai magasember pedig büntetett (71-77). Geiger kettőből egy büntetőt váltott pontra, aztán a 38. perc elején szerzett egy labdát, amiből Bordács zsákolt. Hiába kért időt Takács Máté, irányítónk és erőcsatárunk gyakorlatilag megismételte az előző akciót, ezzel már csak egy volt közte (76-77). Hajdu bevert egy sarokhármast, de Dávid Benjamin keze sem remegett meg. Egy váltás után a négy hibával álló Pápai maradt a betörő Borossal szemben, a játékvezetők pedig – a csarnok piros-fekete érzelmű többsége számára meglepő módon – habozás nélkül sportszerűtlen faultot ítéltek… Már úgy tűnt, hogy megússzák egy kapott ponttal a labdabirtoklást az újbudaiak, ám nem voltak résen a lepattanózásnál, Boros a periméteren gyűjtötte össze a szabad labdát, Homoki büntetőzhetett, 1:22 maradt az órán (79-83). Polgárdy távoli próbálkozása lejött, Bordács és Swanson küzdött a játékszerért, ami kiment az alapvonalon – ismét egészen másképp látták az eseményeket a sípmesterek, mint lelátó népe, a Kaszások jöhettek, Dávid pedig egy technikaival gazdagodott, ezzel ő is kipontozódott. Bár egy szabaddobást elhibáztak a vendégek, a taktikai faultok következtében sűrűn a vonalhoz állhattak és többnyire pontosan céloztak, Molnár találatai jelentették az utolsó szalmaszálat, de ebbe sem sikerült belekapaszkodni, piros csoportos történelme során először nyert a Gabányiban a szinte végig vezető Óbudai Kaszások gárdája (87-95).
Nyolc találat mellett elhibázott 35 külső dobást, 35-47 arányban elbukta a lepattanócsatát és 7. percben állt nyerésre utoljára Garai Péter együttese, így semmiképp nem állíthatjuk, hogy érdemtelen lenne a vereség. Az összképhez ugyanakkor hozzátartozik, hogy a kétes ítéletek többsége hátrányosan érintette csapatunkat, különösen a negyedik negyedben szaporodtak meg a reklamálásra okot adó játékvezetői döntések. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk győzelmet tenni a fa alá, ezzel együtt nagyon hálásak vagyunk szimpatizánsainknak az egész éves buzdításért, hatodik emberünkön tényleg nem múlt semmi ezúttal sem. Az Újbuda MAFC 8-5-ös mérleggel a 4. helyen áll az alapszakasz felénél, január 3-án rögtön rangadóval veszi kezdetét a második kör: a Veszprém idáig bevehetetlennek bizonyuló otthonába látogatunk.
Áldott, békés karácsonyt és piros-fekete sportsikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk a MAFC-család minden tagjának!
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 13. forduló
Újbuda MAFC – Óbudai Kaszások 87-95 (15-25, 23-19, 22-18, 27-32)
MAFC: Geiger 2, Polgárdy 22/3, Molnár T. 11/9, Bordács 17 (+19 lepattanó), Pápai 6. Cs.: Kazy 13/9, Pintér 7, Dávid 6/3, Biber 2.
Kaszások: Boros 11, Horvat O. -, Horváth B. 10/6, Swanson 27/9 (+13 lepattanó), Homoki 21 (+15 lepattanó). Cs.: Lakosa 12/3, Hajdu G. 5/3, Szántó 5, Gazdag 3, Szabó D. -.
Garai Péter: Gratulálunk a Kaszásoknak a győzelemhez! Gyönyörűen kihasználták a lehetőségeiket. Vereségünk oka egyértelműen a rossz kinti dobóteljesítmény volt (8/43), hiába próbáltunk felállni, nem bírtuk el sem a saját rossz döntéseinket, sem a körülményeket. Szeretném megjegyezni, hogy Józsa András a mérkőzés előtt viccesen mondta, hogy szép karácsonyi ajándékot kaptunk: a három játékvezetőt, Hervay Tibort külön kiemelte. Próbáltam poénként felfogni, de kiderült, hogy komolyan gondolta. Úgy látszik, nem fekszenek nekünk az amatőr csapatok, akik évek óta főképp a saját utánpótlásukra építenek (?). Szeretném az összes menedzser segítségét kérni, mi is szeretnénk használható külföldi, illetve A csoportos múlttal rendelkező kosarasokat foglalkoztatni költségek nélkül. Azt hiszem, ha a saját nevelésű játékosainkat ilyen igazolásokkal tudnánk kiegészíteni, a 4. helynél is jobban állhatnánk, de így sem vagyok elégedetlen. Boldog karácsonyt kívánok a csapatomnak, a velünk dolgozóknak és szurkolóinknak!
Takács Máté: KOSÁRÜNNEP a Gabányiban! Örülök, hogy egy olyan csapattal tudtunk játszani, amely edzőjének a szakmai alázata példamutató!
Fotó: Girgász Benedek