A tavalyi év után idén is a 10. helyen végzett a juniorok immár U19-re kibővített korosztályában a MAFC Akadémia junior csapata. A körmendi országos „B” döntőben két mérkőzést magabiztosan nyertek a mieink, a döntőben pedig végül egy ponttal maradtak alul a Honvéd B csapatával szemben. Károly Mátéval értékeltük a hétvége eseményeit.

  • 10. hely került a nevetek mellé tavaly is, idén is. Hogyan értékeled ezt a helyezést, akár a tavalyi év fényében is?
  • Azt gondolom, hogy erre az eredményre joggal vagyunk büszkék. Egyrészt azért, mert a miénk a mezőny egyik legfiatalabb csapata. Másrészt, ahogy azt a döntő előtt beszélgettük, az ellenfelek jó része kicserélődött körülöttünk, mi viszont stabil szereplői voltunk a mezőnynek. Ezt a stabilitást az is mutatta, hogy ezúttal tényleg könnyedén jutottunk be a „B” döntőbe. A srácok sokat léptek előre az idei évre, a szoros végjátékokat jó arányban tudtuk megnyerni, és bár pont az utolsó mérkőzésen nem tudtuk feltenni a koronát az egész éves teljesítményünkre, én úgy érzem, nincs okunk elégedetlennek lenni. Három játékost tudtunk idén a korosztályos válogatottnak adni Molnár Tomi, Turcsányi Nándi és Viola Dávid személyében, erre is méltán vagyunk büszkék, mert igazolja, jó munkát végzünk a srácokkal közösen.
  • Tekintsünk egy kicsit vissza a döntő mérkőzéseire. A Körmend elleni találkozót előzetesen is kulcsmeccsnek tituláltuk, hiszen az döntötte el, melyik ágon folytatjuk, ráadásul a házigazda ellen nyitómeccset játszani sosem könnyű. 
  • Szerintem minden működött, amit arra a mérkőzésre elterveztünk. Jól kezdtünk, kiépítettünk egy nagyobb előnyt, aztán forgattuk a csapatot, így egy ideig fej-fej mellett haladtunk a Körmenddel. A negyedik negyedben aztán jól reagáltunk a hazaiak védekezésváltására, és ismét el tudtunk lépni. A padról is érkezett plusz energia, Szilágyi Miska remekül szállt be a meccsbe, de mindenki hozzátette a magáét a sikerhez. Jól limitáltuk a körmendiek kulcsjátékosát, Bartik Zalánt, és mindenre volt válaszunk, úgy érzem, nem volt kérdéses a győzelmünk.
  • A második napon a Szolnok ellen is sikerült egy közel húszpontos győzelmet aratnotok.
  • A Szolnok érkezett első kiemeltként a döntőre, de ahogy előzetesen is hangsúlyoztam, ebben a mezőnyben bárki képes volt megverni bárkit, és mi is tudtuk, mindenki ellen lehet győzelmi esélyünk. Itt is klappolt minden, jó energiával dolgoztunk védekezésben – itt ki kell emelnem Gyenes Ádi extra munkáját – a pontdobóinktól pedig jöttek a szükséges pontok. Végig jól tudtuk menedzselni a felépített előnyünket és mindenki be tudott szállni a mérkőzésbe, ami szintén fontos volt.
  • A döntő döntőjén nagy küzdelemben maradtatok végül alul a Budapesti Honvéd B csapata ellen.
  • A Honvéddal két szoros mérkőzést vívtunk korábban, így várható volt, hogy ez is az lesz. Nekünk ők nehéz ellenfelek, mély rotációval rendelkeznek és nagyon fizikálisak, nehezen tudunk alkalmazkodni az ő játékstílusukhoz. Ezen a meccsen sokáig fej-fej mellett haladt a két csapat, az utolsó negyedben aztán volt egy rövidzárlatunk, és így kétszámjegyű különbséget tudtak kialakítani a Honvédos srácok. Ebből is vissza tudtunk kapaszkodni, de a végjátékot már nem tudtuk a magunk javára fordítani. Ott természetesen mindenki nagyon csalódott volt, hiszen senki sem szeret vereséggel lezárni egy tornát, de végig küzdöttünk, hajtottunk, mindent kiadtunk magunkból, úgyhogy nem szabad, hogy hiányérzetünk legyen. Nagyon fiatal csapattal értük el ezt a 10. helyezést!
  • Milyen jövő állhat a társaság előtt szerinted?
  • Két játékostól, Vincze Mátétól és Kis Levitől kell elbúcsúznunk, hiszen ők kiöregedtek a korosztályból – ezúton is nagyon köszönjük nekik mindazt, amit a csapatért tettek! Az idei és a tavalyi mezőny nagyjából megegyezett egymással a korosztálybővítés miatt, ez jövőre már nem lesz igaz, a 2006-os generáció kimegy, ez azért vélhetőleg átrajzolja az erőviszonyokat. Ki kell emelnem, hogy mi az idei döntőre is úgy érkeztünk, hogy a 2009-es Németh Doni is velünk volt és minden mérkőzésen hasznos játékperceket töltött a parketten. A már biztos „A” döntős kadett csapatunk kiöregedő generációja csatlakozik hozzánk, én azt gondolom, hogy a jelenleg keret maradó játékosai, velük kiegészülve, ütőképes gárdát fog alkotni. Nagyon szeretném, hogy jövőre ott legyünk az „A” döntőben, és a mezőny egyik meglepetéscsapata legyünk!