Gyerek Kupa, 3. forduló

2025. november 30.  | Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

Vasas Akadémia U14 – MAFC Gabányi 81 – 44 ( 24-14, 22-5, 22-5, 13-20)

MAFC Gabányi. Molnár E 8, Szórád Z 7, Tóth-Sz. B 4, Kálmándi Á 4, Magyar P 4 , Szabó B 4, Szalay Cs 4,  Gyarmati M 3, Nemes Á 2,  Csányi 2, Müller 2, Erdei L

MAFC Gabányi – Budapesti Honvéd SE/A 49 – 73 (14- 22, 12-16 , 12-9, 11-26)

MAFC Gabányi: Molnár E 20, Szórád Z 6, Tóth-Sz. B 4, Kálmándi Á 4, Magyar P , Szabó B 2, Szalay Cs 4,  Gyarmati M ,  Nemes Á 6,  Csányi, Müller 3, Erdei L

Kováts Bence: Legutóbb két sima győzelemmel jutottunk fel az ’’A’’ csoportba, ahol a Vasas és Honvéd csapata várt ránk. Nagyon vártuk ezt a hétvégét, szerettünk volna a múltkorihoz hasonló mérkőzést játszani, a cél volt, hogy ugyanolyan határozottsággal játsszunk, mint októberben. Sajnos hamar kiderült, hogy ezúttal nem lesz sok keresnivalónk, a párharcok nagy részét elvesztettük, védekezésben rengeteg területet hagytunk, rendre nem megfelelő sebességgel játszottunk. Ami pozitívumként emelhető ki a napban, hogy a Honvéd ellen három negyeden keresztül ott tudtunk lenni a piros-fehérek nyakában, sokkal jobb arcunkat mutatva, de itt is az elvileg fáradtabb csapat tudott végül ritmust váltani. A héten három komoly tempójú mérkőzésünk is lesz, ami jó felkészülés lehet a decemberi  fordulóra. A Szülőknek ismét köszönjük a szurkolást és támogatást!

MAFC Heisler – Vasas Akadémia U11 46 – 29 (13-12, 13-6, 10-4, 10-7)

MAFC Heisler: Szabó 8, Jaroscak 6, Koczkás 6, Deme 6, Horváth 6, Ratkóczi 5, Szálka 2, Hován 2, Velinszky 2, Deák 2, Perkopcsák 1, Spitkó.

Kőbányai Darazsak/B – MAFC Heisler 37 – 42 (8-19, 14-8, 10-9, 5-6)

MAFC Heisler: Hován 8, Koczkás 7, Szálka 6, Deák 6, Horváth 6, Velinsky 4, Szabó 2, Spitkó 2, Deme 1, Razkóczi, Prekopcsák. 

Kelemen Barbara: A Kőbányai Darazsak/B illetve a Vasas/B csapatával találkoztunk a hétvégén. Hullámzó játékunk ellenére sikerült mindkét mérkőzést megnyernünk. Óriási pozitívum, hogy többször is sikerült labdát szereznünk és ebből indítanunk és gyors kosarat dobnunk. A befejezéseknél még van hova fejlődni, de a helyzetek kialakítása egyre tudatosabb. A védekezésünk olykor teljesen szétesett és káosz uralkodott a fejekben, viszont külön öröm volt számomra, hogy számos olyan elem megjelent a játékunkban, amit az utóbbi edzéseken gyakoroltunk. Összességében büszkék lehetünk a srácokra, de azért biztosan sok védekezés és lábmunka vár rájuk!😃

2025. november 29. | Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

MAFC Mokos – Zuglói Sasok  39 – 45 (16-10,14-11,6-12,3-12)

MAFC Mokos: Spitkó 10, Hován 7, Panyi 6, Kecskeméti 4, Nagy 4, Alpári-Nagy 2, Mohamed 2, Sy 2, Deme 2, Belényesi. 

Keresztúri SE – MAFC Mokos 77 – 34 (13-6,21-10,21-8,22-10)

MAFC Mokos: Hován 6, Sy 6, Spitkó 6, Panyi 4, Deme 4, Nagy 4, Mohamed 2, Belényesi 2, Alpári-Nagy, Kecskeméti.

Réti Gergely: A hétvégén megrendezett harmadik fordulóban a Zugló és a Keresztúr csapatával mérkőztünk meg. Sajnos egyik meccsen sem tudtunk győztesen lesétálni a pályáról, de nagyon büszke voltam a srácokra, mert ameddig a figyelem tartott, nagyon szép és gyors kosárlabdát tudtunk játszani, amiből kosarak is születtek. Ez egy nagyon jó visszajelzés nekem és a stábnak. A közeljövőben azon leszünk, hogy ezt a fajta koncentrációt minél tovább tudjuk tartani. Gratulálok a Zugló és a Keresztúr csapatának!

Az ’’A’’ csoportban több kell!

2025. november 30.  |Darázsfészek Kosárlabda Csarnok

2025. november 29. szombat | Darázsfészek Kosárlabda Csarnok