Kadett szezonértékelő Hencsey Tamással

A 17. helyen végzett az idei bajnoki szezonban Akadémiánk kadett/A csapata. Az együttes idényét a gárda vezetőedzőjével, Hencsey Tamással értékeltük

Milyen elvárásokkal indultatok neki az idei évadnak?
Nyilván egyetlen évnek sem lehet más céllal nekiindulni, minthogy beverekedjük magunkat a legjobbak közé. Tudtuk, hogy ez nem lesz egy könnyű út, miután a korosztály egyik húzóembere, Kupai Laci Paksra távozott. Ez mindenképpen negatív irányba befolyásolta az esélyeinket, ami tovább romlott, miután Vincze Máté az első meccsünkön, Szeged ellen, a 8. percben megsérült. Így gyorsan eldőlt, hogy nem tudunk felsőházba kerülni, ez pedig mindenképp nehezebb utat ígért. A csapat szerkezetét tekintve, három-négy 2007-es születésű játékossal számoltunk, az évad felétől viszont hatan-heten voltak velünk, és sokszor jó teljesítménnyel rukkoltak elő. Nem szeretek senkit kiemelni, de Viola Dáviddal kivételt tennék, aki fiatalként talán a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta az évben. A 2006-osok közül többektől is láttunk jó meccseket az évad folyamán, de senki nem tudott tartósan vezérszerepet vállalni. Talán ez jelentette a legfőbb problémát egész évben: hiányzott két-három olyan húzóember, akik végig stabil, kiszámítható teljesítményt hoznak és egy-egy élesebb meccsen döntő szerepet tudnak vállalni. Az, hogy végül a B döntőt sem tudtuk elérni, számomra egyértelmű kudarc.

A hazai pontvadászat mellett nemzetközi szintéren is megmérettétek magatokat. Hogyan értékeled az EYBL szerepléseteket?
Két fordulóban, Szlovákiában, majd a hazai rendezésű, budapesti tornán vettünk részt. Mindkét fordulón ugyanaz a kép rajzolódott ki: akadtak jó egyéni teljesítmények, de csapatként nem tudtuk azt a szintet hozni, amit szerettünk volna. Ugyanakkor mindkét EYBL torna után volt 2-3 jobb mérkőzésünk a hazai bajnokságban – kár, hogy ezek nem tartottak tovább, és nem tudtunk élni ezekkel a „hullámhegyekkel”.

Volt olyan pontja az évadnak, ami kifejezetten fájó momentumként maradt meg a fejedben?
Végigkísérte az évadunkat néhány utolsó pillanatos vereség, ez pedig abszolút negatív irányba vitte el a srácok önbizalmát, amit nagyon nehéz volt helyrebillenteni. Az egész évadban sokat küzdöttünk azzal, hogy hiányzott az önbizalom a csapatból. Ahogy említettem, nem volt kiemelkedő pontdobónk, de ezt a játékot nem kizárólag a pontok mentén szabad mérni. Nem véletlen, hogy a szakemberek az IBM értéket figyelik, hiszen az adja meg a teljes képet, a játék komplexitását. Ezt próbáltam átadni a fiúknak, hogy rendben, nem vagytok extra pontdobók, de lehet védőlepattanót, támadólepattanót szedni, asszisztot adni, labdát szerezni, nem is beszélve a védekezésről. Számtalan dolgot lehet jól csinálni a pályán, amiknek a nagy része akarati tényezőkön múlik.

Bár a kosárlabda csapatsport, egyre több szerepet kapnak az egyéni képzések. Nálatok is beépült ez az edzésprogramba?
Igen, kedden és csütörtökön reggelente, illetve kedden délután és szombaton délelőtt voltak egyéni képzések. Az volt a cél, hogy önbizalmat szerezzenek a srácok, és az itt tanult, begyakorolt dolgokat merjék használni a mérkőzéseken, és ezáltal lássák, hogy megtérül a befektetett munka. Én az a típusú edző vagyok, aki soha nem a mostot, a pillanatnyi helyzetet nézem, hanem mindig a jövő lebeg a szemem előtt. Lehet, hogy egy csapat az adott összetételben nem lesz sikeres, de mindig ott a kérdés, hogy egyénileg ki az, aki esetleg odaérhet magasabb szintre. A szülők persze rendre jönnek a kérdéssel, hogy kiből lehet vajon játékos a gyerekek közül. Azt szoktam mondani, hogy a delphoi jósdát nem én üzemeltetem. Azt tudom csak mondani, hogy a sikerhez lemondás, szerencse (kerüljék el a sérülések), de főleg munka, munka és munka szükséges. Mi a kadettekkel, az egyéni képzéseken túl, rengeteget videóztunk, elemeztük az ellenfeleket. Sokszor talán sok volt a terhelés, de azt gondolom, fontos, hogy megtanítsuk ezeket, lássák most, hogy mi vár mondjuk egy felnőtt NBI-es játékosra.
Nem korai ez ebben a korosztályban?
Ahogy mondtam, nagy volt a terhelés, és talán az elvárás is a srácok felé. Ugyanakkor azt vallom, hogy csak akkor lehet sikeres egy sportoló – de ez igaz a civil életben is – , ha a maximumra törekszünk. Én nagyon megszerettem ezeket a srácokat, és azt gondolom, ez kölcsönös volt. A megfelelési vágyuk viszont időnként, úgy érzem, görcsösségbe csapott át. Menet közben vissza kellett vennünk, mert azt éreztem, hogy ezt másként nem tudjuk feloldani, még nem készek arra, hogy olyan ütemben haladjunk, ahogy azt elterveztem előtte. Szeretném viszont kiemelni, hogy a srácok mindig megpróbáltak mindent, edzéseken és mérkőzéseken egyaránt, ezért pedig nagyon büszke vagyok rájuk. Nekem is sokat kellett alakulnom, hiszen nagyjából egy évtized után tértem vissza az utánpótlás kosárlabdába – meg kellett tanulnom, hogy az ő szintjükön fogalmazzam meg az elvárásokat, a célokat. Szeretet van, de szigor is van, és persze az alapvető habitusom sem változik már. De egy remek hangulatú, kétnapos túrával zártuk az évet, és augusztusban újult erővel vágunk majd neki az előttünk álló junior szezonnak.