16 büntetőt és számos tiszta ziccert is elpuskázott, fájó vereséggel indította a szezont hazai pályán az Újbuda MAFC a PVSK ellen. A feldobástól kezdve sok volt a hiba támadójátékunkban, már a 7. percben tízzel mentek a pécsiek, de keményebb védekezéssel és néhány gyors kosárral sikerült felzárkózni. A második negyed elején Viola rövid időn belül három hármast hintett, aztán Molnár Tamás és Balázs Barnabás is eredményes volt kintről, a tranzíciós játékunk is működött, már nyolc ponttal is vezettünk, de egy rövidzárlat következtében ebből mindössze egy maradt a nagyszünetre. A fordulás után visszaesett addig kiemelkedő távoli hatékonyságunk, miközben szabaddobásból és a gyűrű közeléből továbbra is alacsony hatásfokkal dolgoztak a mieink, így ismet az eredmény után kellett futni. A záró játékrész elején a tízet is átlépte a különbség, mindent megpróbáltak az újbudaiak, ám sem Pintér 3+1-e, sem a zónára váltás nem hozott gyökeres fordulatot, nem örülhetett győzelemnek a Gabányi népes közönsége, ezúttal a vendégtábor ünnepelhetett – van, amire lehet építeni, de kíméletlenebbnek kell lenni a folytatásban, jövő vasárnap Pasaréten vár ránk újabb rangadó.

U21-es csapatunk az első kisszünetet keretbe foglaló 25-0-s futással gyorsan egyértelművé tette első meccsének kimenetelét, a különbséget végig növelve, szemet gyönyörködtető játékkal 108-57-re.

136 nap után ismét tétmérkőzést játszott az Újbuda MAFC a Gabányiban, nem is akárki ellen: már a nyitófordulóban lehetőségünk nyílt visszavágni a tavaszi negyeddöntős vereségért a végül bronzérmes PVSK-nak. Pápai szépen fordult le emberéről az első támadás végén, Csaba egyenlített, negyedik büntetőnk volt az első, amely célba ért, Bunos csinált meg egy 2+1-et (3-5). Sok volt a pontatlanság a támadójátékunkban, a vendégek ukrán származású magasbedobója újabb közelit tett fel faulttal (3-8). Pápai nagyszerű centergóljára Molnár Mátyás felelt kintről, Csaba gyorsindításos kosarát Garai-időkérés követte négy perc játék után (5-13). A sokadik kihagyott újbudai ziccert Kertész büntette távolról, kritikus gólcsend végén Polgárdy révén a hatodik hazai triplakísérlet már célba ért (8-16). Djordjevics dobhatott kettőt, Bordács értékesítette az újbudai Molnár átadását, Czermann tempóját fiatal bedobónk sarokhármasa követte, aztán Dávid ért végig első szándékból – felébredtünk a bénult kezdés után (15-20). Sértő időt kért, Czermann nem rontott kintről, Bordács 50%-kal büntetőzött, Dávid kíméletlenül beverte a kispadunk elől! Szita használt ki egy második esélyt, rosszul menedzseltük a negyed végét, így Kertész szabaddobásaival 20-27 állt a táblán a kisszünetben – az energiával és a hozzáállással nem volt probléma, de a jó játék még váratott magára.

Djordjevics távolija lejött, Violáé elsüllyedt a gyűrűben, Szitáé is ült, ám műegyetemista irányítónk a második és a harmadik trojkáját is behintette, feljöttünk egy pontra, Sértő Ádám már másodszor szólította magához övéit a 12. perc végén (29-30). Molnár Mátyás és Balogh levegőhöz juttatta a fekete mezeseket, sőt, Bunost is csak szabálytalanul sikerült megfékezni, ellenfelünk pedig továbbra sem hibázott szabaddobást, fontos pillanatban Pápai volt eredményes faulttal együtt, Polgárdy két pontja közt Djordjevics oldott meg egy bejátszást (33-38). Kovács és Polgárdy is gyorsindításból talált be, Szita támadólepattanóból, de ami késett, nem múlt: Molnár már a hetedik hárompontosunkat értékesítette Bordács meglátásából, ezzel 17 perc után döntetlen volt az állás, csapatkapitányunk büntetője pedig már újbudai előnyt jelentett. Nem volt megállás, Balázs Barnabás kötélidegekkel lépett kijjebb, hogy távolról kezdje meg a pontgyártást felnőttcsapatunk mezében, Kovács pedig ellenállhatatlanul robogott a gyűrűig, hiába állta útját Djordjevics, sőt, Polgárdy technikaiért dobhatott – 16-2-es rohammal vettük kezünkbe az irányítást (48-40). Egy pillanatra sem lehetett kiengedni, Djordjevics büntetői után Balogh is megkapta a plusz egyet, Molnár Mátyás keze pedig elsült, ezzel újra döntetlenre állt a csata, Pápai nagy labdájából Polgárdy dobhatott kettőt, a második volt jó, így minimális MAFC-előnnyel fordultak a felek (49-48). A félidei statisztikát elnézve igen szembetűnő volt a mieink 8/16-os triplamutatója, főleg úgy, hogy öt rontott kísérlettel kezdtek a fiúk, a következő 11-ből viszont nyolc talált, a 25-18-as lepattanózás és 16 gólpasszunk is jól mutatott, a 9/18-as büntetőzés már kevésbé, pláne a 11/11-es pécsivel szembeállítva.

Balogh kosarával indult a harmadik etap, a másik gyűrűt is be kellett lőniük távolról a piros-feketéknek, Csaba elrontott egy büntetőt, nálunk viszont még a tiszta ziccer is kimaradt, Werner négy pontjával egyértelműen visszavette az irányítást a Vasút (49-55). Három és fél perc játékidő után Pápai szerezte a negyed első MAFC-os pontját a vonaltól, aztán Bordács gyötört be egy lecsorgót (52-55). Több labdánk volt tovább kapaszkodni, Czermann és Szita mégis visszaállította a közte hatot, Kovács jóvoltából egy pontot szereztünk, Kertész jutott el a gyűrűnkig (53-60). Ekkor Geiger Bálint állt csapatunk élére, hármasát büntetővel toldotta meg, Djordjevics beütötte negyedik hibáját, sajnos a pécsi bedobó kinti kísérlete is ült (57-63). Óriási kavarodást úsztunk meg a palánkunk alatt, Molnár Tamás pedig befejezte az ellenakciót. Sportszerűtlent vétett játékmesterünk, Kertész növelte hétre a differenciát. Werner is a kipontozódás szélére sodródott, büntetőink tovbbra sem ültek, csakhogy ekkortájt tiszta kinti dobásaink sem, Baloghé ellenben behullott, Dávid két szabaddobásával sikerült még faragni a lemaradásből (62-69).

A szegedi nevelésű irányító könnyedén szerzett kosarat a kisszünet után, Kertész a tízet is közérakta, égett a ház, ám ekkor jött egy 3+1-es akció Pintér Dávidtól (66-73)! A már szintén négy hibával álló Balogh továbbra is remekelt, zsinórban hét pontot szórt, miközben egymás után háromszor adtuk el a játékszert, a 33. percben 66-80-nál kért időt Garai Péter. Természetesen nem adta fel a harcot együttese, de Polgárdy hármasát visszadobta Molnár Mátyás, Werner kipontozódott, Dávid támadóhibáját követően Djordjevics is beütötte az ötödiket, de már az utolsó hat percben jártunk (69-84). Bordács visszaszedett egy elveszettnek látszó pattanót, Polgárdy és Pápai gyorsan faragott négy egységet a differenciából (73-84). 3-2-es zónával próbáltuk hibára kényszeríteni a pécsieket, csakhogy sorra szedték a támadólepattanókat, Molnár Mátyás büntetőivel végképp eldőlni látszott a találkozó 73-91-nél. Még ekkor is volt tartás a garai-tanítványokban, Kovács és Bordács pontjaival zárkóztak, a szombathelyi nevelésű irányító bravúros 2+1-ével 80-91 volt az állás 99 másodperccel az órán, de valódi izgalom így sem maradt a végjátékra – messze elmaradtunk legjobbunktól, megérdemelten kezdte győzelemmel a pontvadászatot a PVSK (82-95).

A 17/33-as büntetőzés és rengeteg kihagyott tiszta közeli dobás ellensúlyozásához kiemelkedő távoli hatékonyságra lett volna szükség, ami az első félidőben megvolt, a másodikban már nem. A második félidőben mindössze 33 pontig jutottunk hat gólpasszal, így nem lett annyira kiélezett a mérkőzés, amilyennek sokáig tűnt, amihez az is hozzájárult, hogy több negyed végén is elkerülhető hibákat vétettünk. Tragédia nem történt, akadtak azért pozitívumai a szezonnyitónak, hét játékosunk is betalált kintről, a lepattanócsatát 41-38-ra megnyertük, tranzíciós játékunkban is bőven van még potenciál, de legalább ugyanilyen fontos számunkra az is, hogy hűséges törzsszurkolóink mellett sok új arc is feltűnt a Gabányi lelátóin, köztük számos BME-s hallgató is – nagy szükségünk lesz rátok jövő vasárnap 18 órától, a Vasas pasaréti otthonában is.

NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 1. forduló

Újbuda MAFC – PVSK-Panthers 82-95 (20-27, 29-21, 13-21, 20-26)

MAFC: Kovács L. 12, Polgárdy 15/6, Molnár T. 8/6, Bordács 8 (+19 lepattanó), Pápai 12 (+13 lepattanó). Cs.: Viola 9/9, Dávid 9/3, Geiger 4/3, Pintér 4/3, Balázs 3/3, Orbán -, Solomon -.

PVSK: Balogh 20/6, Molnár M. 19/12, Bunos 8/6, Csaba 7, Werner 4. Cs.: Kertész 14/6, Szita 9/3, Czermann M. 8/3, Djordjevics 6, Aradi -.

Garai Péter: Gratulálok a Pécsnek a győzelemhez! Meggyőződésem, hogy egy élcsapattal játszottunk. Egy nagyon fizikális mérkőzésen a kulcsszituációkban rengeteg egyéni hibát vétettünk, amit ellenfelünk rendre kihasznált. A büntetőzésünk kritikán aluli volt, ez ebben a bajnokságban nem fér bele, megérdemelten nyertek a vendégek. Próbáljuk javítani a hibáinkat, szeretnénk megszerezni első győzelmünket a Vasas otthonában. Célunk továbbra is az, hogy az élmezőnyhöz tartozzunk. Köszönjük a szurkolást! Sok sikert kívánunk a PVSK-nak!

Sértő Ádám: Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Úgy érzem, hogy mindenkiben átszakadt egy gát a végén, hiszen sokunknak ez volt az első győzelme a Gabányiban, vezetőedzőként nekem is, úgyhogy szebb szezonkezdetről nem is álmodhattunk. Minden MAFC-PVSK mérkőzés egy nagy presztízscsata a két klub között, a mai is nehéz meccs volt, úgy gondolom, nem csalódtak a szurkolók, akik kilátogattak, mert egy nagyon jó, fizikális mérkőzést láthattak. Gratulálok a MAFC-nak is, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra!

Fotó: Girgász Benedek