A sorsolás elkészülte, majd a klubok egyeztetése után a mai napon hivatalossá vált a férfi kosárlabda NB I. B Piros csoport 2026/2027-es alapszakaszának menetrendje. A bajnok Fót helyét az egyik legnagyobb múltú nyugati fellegvár, az élvonaltól 47 év után búcsúzni kényszerülő Zalaegerszeg veszi át a másodosztályban, feljutó nem érkezett a Zöld csoportból, az Óbudai Kaszások pedig nem indul a felnőtt férfi NB I-ben, így 13 együttes alkotja a B csoport felsőházának mezőnyét, akárcsak két éve – ez azt jelenti, hogy 26 helyett 24 mérkőzést játszanak a csapatok az alapszakaszban, a 9. és a 22. fordulóban, vagyis november végén és március elején leszünk szabadnaposak.
A pályán komoly erőpróbákkal, szurkolói szempontból igazi csemegékkel indul a szezon: már a nyitófordulóban, szeptember 26-án, szombaton 17:30-tól visszavághatunk a PVSK-nak a tavaszi negyeddöntős vereségért, hiszen az előző kiírás bronzérmesét fogadjuk az első játéknapon, aztán október 2-án, pénteken ugyancsak 17:30-tól budai rangadót vívunk a Vasas Akadémiával Pasaréten. A 2026-os év végéhez közeledve három hét leforgása alatt ellátogat a Gabányiba a BKG, a ZTE és a Veszprém is – mozgalmas ősz előtt állunk, amely során csak hatodik emberünkkel együtt lehetünk sikeresek!
Felnőttcsapatunk programja az NB I. B Piros csoport 2026/2027-es kiírásának alapszakaszában
1. forduló: 2025. szeptember 26., szombat 17:30
PVSK-Panthers – hazai (U21: 14:45)
2. forduló: október 2., péntek 17:30
Vasas Akadémia – idegenbeli (U21: 14:30)
Budapest, Pasaréti Sportcentrum
3. forduló: október 10., szombat 17:30
Salgótarjáni KSE – hazai (U21: 19:45)
4. forduló: október 17., szombat 17:00
HÜBNER Nyíregyháza BS – idegenbeli (U21: 19:15)
Nyíregyháza, Continental Aréna
5. forduló: október 24., szombat 18:00
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – idegenbeli (U21: 15:15)
Tiszaújváros, Sportcentrum, Játékcsarnok
6. forduló: október 31., szombat 17:30
Peka Bau-MEAFC Wolves – hazai (U21: 19:45)
7. forduló: november 5., csütörtök 17:00
Jászberényi KSE – idegenbeli (U21: 19:15)
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
8. forduló: november 18., szerda 19:00
DEAC U23 – hazai (U21 nincs)
9. forduló: november 21., szombat
Szabadnap
10. forduló: november 28., szombat 17:30
BKG PRIMA Akadémia – hazai (U21: 14:45)
11. forduló: december 5., szombat 17:00
ZTE KK – hazai (U21: 19:15)
12. forduló: december 13., vasárnap 16:30
TF-BP – idegenbeli (U21: 19:00)
Budapest, Ludovika Aréna
13. forduló: december 19., szombat 17:30
Insedo Veszprém KK (U21: 14:45)
14. forduló: 2026. január 2., szombat 18:00
PVSK-Panthers – idegenbeli (U21: 15:00)
15. forduló: január 9., szombat 17:30
Vasas Akadémia – hazai (U21: 14:45)
16. forduló: január 15., péntek 17:00
Salgótarjáni KSE – idegenbeli (U21: 19:15)
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
17. forduló: január 23., szombat 17:30
HÜBNER Nyíregyháza BS – hazai (U21: 14:45)
18. forduló: január 30., szombat 17:30
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK – hazai (U21: 19:45)
19. forduló: február 6., szombat 17:00
Peka Bau-MEAFC Wolves (U21: 19:15)
Miskolc, Egyetemi Körcsarnok
20. forduló: február 13., szombat 17:30
Jászberényi KSE – hazai (U21: 14:45)
Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa négyes döntő: február 20-21., szombat-vasárnap
21. forduló: február 27., szombat 16:00
DEAC U23 – idegenbeli (U21 nincs)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
22. forduló: március 6., szombat
Szabadnap
23. forduló: március 14., vasárnap 16:00
BKG PRIMA Akadémia – idegenbeli (U21: 13:00)
Szigetszentmiklós, Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
24. forduló: március 20., szombat 18:00
ZTE KK – idegenbeli (U21: 15:00)
Zalaegerszeg, Városi Sportcsarnok
25. forduló: március 27., szombat 17:30
TF-BP – hazai (U21: 14:45)
26. forduló: április 4., vasárnap 18:00
Insedo Veszprém KK – idegenbeli (U21: 20:15)
Hazai mérkőzéseink helyszíne változatlanul a Gabányi László Sportcsarnok (1116 Budapest, Hauszmann Alajos utca 5.).
Csak hatodik emberünkkel együtt lehetünk sikeresek, fiatal csapatunk számít a MAFC-család támogatására!
Fotó: Girgász Péter