Hiányos összeállításban nem tudtunk bravúrt bemutatni a Continental Arénában, ugyanakkor fiataljaink bátor, eredményes játékára lehet építeni a jövőben. Roppant tompán kezdtük a mérkőzést, így egyetlen negyed alatt húszpontos előnyre tettek szert a nagyon éles Kék Cápák. A második negyedben sem állt el a nyíregyházi triplaeső, de a mieink is elkezdtek betalálni, így a nagyszünet előtt 11 pontra is felzárkóztak. A fordulás után gyorsan világossá vált, hogy ezúttal nem fogunk újabb hatalmas fordítást bemutatni, korábbi játékosaink, Bazsó és Komma vezetésével nagyszerű támadójátékkal növelte a különbséget a Mehmedovics-legénység. Garai Péter korán lehetőséget adott U21-eseinknek, akik remekül helytálltak, Pintér Dávid alaposan megszórta magát – ebben most ennyi volt, a kiütést elkerültük, harcolunk tovább.
A PVSK legyőzését követően újabb ki-ki meccset játszottunk, Nyíregyházán már a 2. hely volt a tét. Teljes kerettel sem lett volna egyszerű dolgunk, ám helyzetünket tovább nehezítette, hogy betegség miatt nem tudott a társakkal tartani a pécsiek ellen jól játszó Pápai Máté, Polgárdy Ádám pedig bár már bemelegített, végül nem kockáztatta meg a játékát vezetőedzőnk, Kazy Balázs állapota is messze volt a százszázalékostól, de vállalta a játékot. Molnár szerezte az első kosarat Kovács leosztásából, Komma ziccerével és Boljos triplájával fordítottak a hazaiak, Geiger faulttal együtt dobott be egy középtávolit (5-4). Bazsó végigért egy védőlepattanóval, Bordács gyötörte be sokadszorra, Boljos újabb hármasával és Walton büntetőivel 12-6-ra lépett meg a Nyíregyháza az 5. percben. Remgeteg pontatlansággal játszottak támadásban az újbudaiak, Komma gyorsindításos kosara után Molnár tudta megtörni a gólcsendet kintről, aztán Kazy dobhatott kettőt (14-10). Garai Péter már az első negyedben meghúzta a váratlant Dávid és Viola egyidejű pályára küldésével, de Bazsó, Nagy és Boljos sem hibázott tiszta helyzetben kintről, így hamar jelentős hátrányba kerültünk, nyolc perc játék után már tízből öt bedobott távolinál jártak a kék-fehérek (23-10). Kovács nem talált be büntetőből, Bazsó egyszer, Walton kétszer is megtette ezt, másodjára már gólra váltotta az egyik kísérletét 7-esünk, ezzel együtt húszpontos előnyt építettek ki a negyed végére a nyíregyháziak, mert Nagy Simon emberről hintett trojkát, Walton pedig eljutott a gyűrűig – 20%-os mezőnymutatónk meghaladta büntetőszázalékunkat, miközben ellenfelünk már hat hárompontos értékesített (31-11).
Ha mindez nem lett volna elég, két technikaival indítottuk a második etapot, viszont Kazy szépen vette észre Violát, Bazsó megint jól célzott a sarokból (35-13). Dávid és Pintér is első szándékból vette be a gyűrűt, aztán ismét rohanhattunk volna, de Kazy eladta a labdát, így Komma szerezhetett könnyű kosarat (37-17). Egykori játékosunk is hozzájárult a szabolcsi triplafesztiválhoz, azonban egy közeli után Pintér is beköszönt a periméterről, a 14. percben időt kért Mehmedovics (40-22). Hiába olvasta jól a játékot hátul Bordács, semmi nem ment be a túloldalon, természetesen jött a hazai hármas, ezúttal Nagytól. Kovács dupláját annulálta Bazsó, Pintér újabb triplát hintett, aztán Komma állhatott a vonalhoz (47-27). Geiger csont nélkül vette be az ismerős gyűrűt, Walton kosara után blokkolt is. Kovács találata ellenére visszaállította a húszpontos különbséget Illés a 6,25-ön túlról, hét perc után Verebélyire fújták a játékvezetők az etap első hazai személyi hibáját (52-32). Szombathelyi nevelésű játékosunk egy lerohanást is befejezett, Viola labdaszerzéséből Bordács zsákolhatott, aztán Molnár büntetőzött higgadtan. Úgy tűnt, hogy az utolsó szó is a miénk lesz a félidő végén, Pintér Dávid szórta be a harmadik hármasát, de Bazsó még válaszolni tudott egy 2+1-es akcióval – a pocsék kezdés után nagy tartásról tanúbizonyságot téve sikerült némiképp zárkózni, ezzel együtt jelentős maradt a lemaradásunk (55-41).
Nem jött jókor a nagyszünet, mert a Kék Cápák tértek vissza sokkal élesebben az öltözőből, Walton és Komma révén pillanatok alatt újra húsz fölé tornázták a differenciát, ekkortájt az első félidőben remeklő Pintér megoldásai sem ültek (62-44). Dávid zárta le vesszőfutásunkat egy okos, faulttal együtt is pontos befejezéssel, aztán megkapta a negyedik hibáját, Waltonnak könnyű dolga volt, Geiger megverte emberét (64-46). Ismét beindult a nyíregyházi triplagyár, Illés, Walton és Bazsó keze is elsült, ráadásul gyorsan gyűjtöttük a faultokat is – a 25- percre elérte a harmincat a különbség (78-48). Egy nagyszerű Geiger-Molnár-Kovács összjátékból szereztünk újra kosarat, aztán Geiger szórt be egy visszalépős sarokhármast, Pintér egy 3+1-es akcióval próbálta faragni a tetemes deficitet (83-58). Kovács pontosan büntetőzött, Viola elöl-hátul nagyot harcolt, Pintér bentről és kintről is eredményesen tüzelt, három szabaddobssal a húsz pontot is elérte – szépen küzdöttünk három fiatallal a pályán, de a lényegi kérdések eldőlni látszottak (91-68).
Az utolsó felvonásra Geiger Bálint mellett Turcsányival kiegészülve négy U21-es érkezett a pályára fővárosi oldalon, Dávid triplájával már csak húsz volt közte. Kommára nem volt ellenszerünk ebben az alacsony szerkezetben, Bazsó is elemében volt, közel öt perc után Kovács szemfülességének köszönhetően tudtunk újra kosarat dobni (103-75). A szabolcsiaknál is érkeztek a pályára a fiatalok, Hibján fel is iratkozott a pontszerzők közé, Dávid triplája is behullott kis szerencsével (108-78). Dobos másodjára már nem rontott, aztán Dávid labdáját is feltette, Molnár és Pintér büntetőivel megnyertük a negyedik negyedet, ám ennél több örömünk ezúttal nem akadt a mérkőzésben (113-91).
A súlyos fóti vereség után érezhetően igen motivált Nyíregyháza kifogott egy remek dobóformát is, míg a piros-feketék a PVSK elleni kezdés fordítottját mutatták be, így hamar nagyra nyílt az olló a felek között. Gyakorlatilag három alapemberünk hiányában azonban nem is elvárható a győzelem a kifejezetten jól játszó szabolcsiak otthonában, így érdemes inkább a pozitívumokra koncentrálni. A teljes játékidő közel háromnegyedét, 147 percet töltöttek a pályán az U21-es bajnokságban is bevethető, azaz 2002-ben vagy később született kosarasaink, ebből 83 játékperc jutott az U20-asoknak. Pintér Dávid szezonbeli legjobb meccsét játszotta, 27 pontig jutott öt triplával, de Dávid és Kovács is bíztatóan teljesített. Szintén fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a Gabányitól legtávolabb székelő rivális otthonában sem maradtunk szurkolás nélkül – köszönjük a támogatást azoknak, akik a pénteki nyíregyházi túrát is bevállalták! U21-eseink 75-127-es sikerrel kerültek ismét kicsit közelebb az országos döntőhöz. Felnőttcsapatunk változatlanul a 3. helyről várhatja a folytatást, mely cseppet sem tűnik könnyebbnek: jövő szombaton 17:30-tól egy újabb nagy ellenféllel, a BKG-val találkozunk hazai pályán.
NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 19. forduló
HÜBNER Nyíregyháza BS – Újbuda MAFC 113-91 (31-11, 24-30, 36-27, 22-23)
Nyíregyháza: Boljos 12/9, Illés 9/9, Walton 22/6, Bazsó 24/15 (+13 lepattanó), Komma 21/3 (+12 lepattanó). Cs.: Nagy S. 10/9, Végső 5/3, Verebélyi 3/3, Magyari 3, Kristóf 2, Hibján 2.
MAFC: Geiger 10/6, Kovács L. 15, Molnár T. 12/3, Bordács 4 (+12 lepattanó), Biber -. Cs.: Pintér D. 27/15, Dávid 15/6, Dobos 4, Viola 3, Kazy 1, Turcsányi -.
Merim Mehmedovics: Jól játszottunk, de a mérkőzés tétje rányomta bélyegét a szépségre. Az ellenfél kolléga próbált minket meglepni egy furcsa szerkezettel, négy kicsivel, amihez alkalmazkodnunk kellett. Nem engedtük a MAFC-nak azt a játékot, amivel megverte a Pécset legutóbb, ezzel gyorsan előnybe kerültünk és okosan megőriztük a vezetést. Örülök, hogy a légiósunk is egyre jobban rájön, mi a feladata, így 23 perc alatt eljutott 22 pontig. A bajnokság szempontjából nagyon fontos győzelmet arattunk és számíthat még az is, hogy egymás ellen jobban végeztünk.
Garai Péter: Gratulálok a Nyíregyházának, a múlt heti támadójátéka után extrát nyújtott, jó kiválasztással, nagyon jó dobószázalékkal. Vissza kell vennünk a reklamálásból, hiszen B csoportosak vagyunk, ezért B csoportos játékvezetők jönnek a mérkőzésekre – ők nem hiába nem fújnak férfi A csoportos mérkőzést. Arra kell felhívni a figyelmet a játékvezető küldőnek, hogy ez Piros-, nem Zöld-csoport.
Fotó: Molnár Krisztián/hunbasket.hu