Három nagyszerű sikerrel kezdte a 2026-os évet az Újbuda MAFC: a Veszprém hazai veretlenségének elvétele után felőrölte a DEAC U23-at, majd a kupában 18 pontos hátrányból felállva búcsúztatta a Vasast Garai Péter együttese, amely így biztosította helyét a fővárosi négyes döntőben, a pontvadászatban pedig 10-5-ös mérleggel a 4. helyen áll. Nincs megállás, szombaton 17 órától a 6-9-cel csupán 11. helyezett, ennek ellenére nagyon veszélyes Jászberényi KSE vendégei leszünk – a kék-fehérek a Vasas és a Fót ellen is kétszeri hosszabbításban maradtak alul, így biztosan mindent meg fognak tenni, hogy visszavágjanak a közelmúltban a Gabányiban elszenvedett két vereségért.

A jelenleg 25 ezer lakosú Jászfőváros reprezentánsai jégkorongban érték el eddigi legnagyobb sikereiket, a Lehel HC a bajnokságot és a Magyar Kupát is elhódította a ‘90-es években, a JKSE 2001-es alapítását követően aztán a kosárlabda is gyorsan népszerűvé vált a városban. 2010-ben a kék-fehérek nyerték a Hepp Kupa első kiírását, egy évvel később pedig feljutottak az élvonalba, ahol egy évtizeden át szerepeltek, Nikola Lazics irányításával 2019-ben eljutottak a Magyar Kupa győri négyes döntőjébe, a bajnokságban pedig az ebben a szezonban megszerzett 5. hely jelentette a csúcsot. Mivel klubunk 2014 és 2018 között szerepelt legutóbb az első osztáyban, ebben az időszakban nagy csatákat vívott egymással a két, egyaránt rendre az alsóházban vitézkedő csapat, a 16 A csoportos ütközetből tizet a végül mind a négy idényben előttünk végző jászságiak nyertek, ám az utolsó három alkalommal a mieink diadalmaskodtak – ez volt a MAFC legutóbbi három sikere a legmagasabb osztályban. A 2021-es kiesést követően Földi Sándor irányításával közelt állt a Jászberény az azonnali visszajutáshoz, ám a fináléban az azóta is A csoportos Honvéd volt a jobb. 2023-ban igen emlékezetes, ötmeccses negyeddöntő végén érvényesíteni tudtuk pályaelőnyünket, az ötödik meccs megnyerésével pedig nagy újbudai sorozat vette kezdetét a párosításban: az előző hét találkozó egyaránt piros-fekete sikert hozott, az októberi bajnokit végig vezetve húzták be Garai Péter tanítványai (101-84), a Hepp Kupában viszont szinte végig a Szarvas-legénység állt jobban, ám a hajrában sikerült fordítani (70-65).

Nyáron szerződést hosszabbított a beugróként pozitív fordulatot hozó vezetőedző, Szarvas Gábor, a csapat gerincét adó James Kinney-Csaba György kettős, illetve az előző kiírásban 11. helyezett gárda hét U21-es korú játékosa. Az érkezők közül a Geröly-Hőgye-Pucz trió szintén a fiatalítás jegyében írt alá, míg Kámán Bálint és Cvijin Patrik személyében két zöld csoportos kulcsember is a szintlépés reményében választotta a Jászberényt. Nagyszerűen indult a szezon a berényiek számára, bár Újbudán viszonylag simán elszenvedték első vereségüket, többek között Fóton is nyerni tudtak és 3-1-gyel álltak négy forduló után. Ekkor három vereség, majd zsinórban három siker következett a PVSK skalpjának idegenbeli megszerzésével, a Salgótarján elleni sima győzelem óta, azaz közel két hónapja nyeretlen a JKSE, pedig az előző hat vesztes tétmeccs mindegyike sokáig izgalmasan alakult. Az év első hétvégéjén többször is Kinney-ék kezében volt a Vasas elleni mérkőzés, 50 perces csata után mégis a piros-kékek örülhettek (94-89), múlt szombaton pedig a negyedik negyed végére elolvadt a listavezető 12 pontos előnye a Bercsényiben, Csaba a plusz öt perc végén újra egyenlíteni tudott, a második ráadás viszont már Juhosról szólt – megint hatalmas csatában maradt alul aktuális ellenfelünk (97-99).

Nem meglepő módon a régóta hazánkban légióskodó amerikai kisembere, James Kinney köré épül a Jászberény játéka, a légiós több mint 19 mezőnykísérletet vállal bajnokinként, amiből 22,7 pontot átlagol, ezzel pillanatnyilag a bajnokság legjobb dobójának számít. Különösen figyelemre méltó azonban, hogy emellett meccsenként kioszt 6,6 gólpasszt, leszed 5,5 lepattanót és szerez 2,5 labdát, vagyis tényleg “minden hangszeren játszik” – a legutóbbi három fordulóban összesen 113 ponttal segítette csapatát. A magyarok közül Csaba György teljesít a leginkább kiegyensúlyozottan, 17,5 pontos és 5,3 lepattanós átlaggal rendelkezik a rendkívül sokoldalú, atletikus magasbedobó. Kámánnak, Cvijinnek és Pucznak is voltak remek meccsei, de idáig nem tudták állandósítani jó formájukat, Geröly elsősorban távoli dobásaival tűnik ki, míg a korábban inkább 4-est játszó Zsókkal idén elsőszámú centerként számol Szarvas Gábor. A nagy potenciállal bíró, ám piros csoportos szinten meglehetősen rutintalan csapat elsősorban a taktikai fegyelem, a jól működő rendszerjáték miatt számít kellemetlen ellenfélnek, a korábban Szolnokon másodedzőként és szakvezetőként is tevékenykedő vezetőedző alapos, szigorú szakember hírében áll, aki kiválóan fel tudja készíteni együttesét az adott rivális elleni összecsapásra – amíg a bajnokságban sikerült hamar keresztülhúznunk a jászberényiek számításait, a decemberi kupameccsen sokáig jól működött a meccstervük, mindössze 70 pontig jutottunk és csak küzdőszellemünknek és a feljavuló védekezésnek köszönhettük a sikert.

Akárcsak az említett nyolcaddöntőben, a Hepp Kupa következő fordulójában is kulcsszereplővé vált Kazy Balázs: bedobónk egy kifejezetten gyenge első félidő után a harmadik negyedben két-két triplával és faulttal együtt dobott közelivel vette ki a részét felzárkózásunkból, a végjátékban pedig 13-ból 12 büntetőjét a helyére küldte, ezzel kereken 30 ponttal zárt. “Az első félidő nagyon frusztráló volt, sem a védekezésünk, sem a támadójátékunk nem működött. Szerencsére a nagyszünet után mindkettőt össze tudtuk kapni, teljesen más flowban tértünk vissza a pályára és meg is tartottuk ezt a hozzáállást a végéig. Akkor éreztem, hogy képesek lehetünk fordítani, amikor kétszámjegyű hátrányból visszajöttünk mínusz négyre. Jászberényben is a harmadik negyedben mutatott védekezésre lesz szükség, amivel tíz ponton tartottuk a Vasast, mert ez meghozza a ritmust a támadáshoz is, úgy érzem, ismét ez lehet a kulcs.”

Úgy kezdtük az évet, ahogy azt elterveztük, mindkét fronton számolni kell velünk, de ősszel megtapasztalhattuk, hogy elég egy pár hetes hullámvölgy ahhoz, hogy elveszítsük kedvező pozíciónkat a tabellán. Kovács Levente után ezúttal Polgárdy Ádám kénytelen a kispadról nézni a társakat, ám aki ott volt a Gabányiban szerdán, az láthatta, mennyire erős csapatként Garai Péter alakulata. Számolgatni korai, “most megállni tilos”: küzdünk tovább, ahogy eddig – aki szeretne támogatni minket az újabb nehéz összecsapáson, azt szeretettel várjuk a minden bizonnal forró hangulatú Bercsényi Tornacsarnok vendégszektorába!

Fotó: Girgász Benedek