Nem tudta felvenni a versenyt a bombaformában játszó listavezetővel, súlyos vereséget szenvedett hazai pályán az Újbuda MAFC. A Phoenix-MT Fót az első perctől kezdve ráerőltette akaratát a mieinkre, a második negyed második felében pedig a sorozatos hazai hibákat kihasználva el is döntötte a lényegi kérdéseket egy 29-4-es rohammal. A nagyszünet után kiegyenlítettebbé vált a játék, a lepattanózásban ezúttal is kimagasló Bordács mellett Molnárnak és Pintérnek is akadtak szép megoldásai, de a kiütést nem sikerült elkerülni – bízunk benne, hogy innen már csak felfelé vezet az út!

Az U21-esek mérkőzésén is két jó erőkből álló élcsapat találkozott, a rengeteg szabálytalansággal tarkított első félidőben fej fej mellett haladtak a felek. A harmadik negyedben átvette az irányítást, a 33. percben 86-93-ra vezetett Gémes Andor gárdája, ám Pintér beszórta negyedik és ötödik hármasát, Dávid is hintett egy demoralizáló palánkos trojkát, Viola gyorsindításos kosarakat szerzett, az újbudai védelem pedig remekül zárt a legfontosabb pillanatokban: egészen pazar, 21-3-as befejező szakasszal őrizte meg veretlenségét az ifjabbik Garai-legénység (107-96).

Ami a felnőttmeccset illeti, nem volt jó előjel számunkra, hogy közel négy hét kihagyás után újra játékra jelentkezett Juhos Levente, a Megyeri Tigrisek korábbi válogatott centere, a piros-feketék Geiger-Polgárdy-Molnár-Bordács-Biber összeállításban álltak fel a feldobáshoz. A májusi elődöntős vereség és legendáink, az 1970-es és 1975-ös bajnokok jelenléte okán joggal bízhattunk benne, hogy különösen elszántan vetik bele magukat a küzdelembe a mieink, ám ezt a pluszmotivációt sajnos éppen a fótiakon lehetett látni. Csapatkapitányuk villámgyorsan bizonyította, mekkora erőssége együttesének, egy középtávolival és egy blokkal adta meg az alaphangot. Polgárdy szemfüles alapvonali bedobással és hármassal vett revansot, Antóni sem hibázott kintről, Bordács sportszerűtlen hibáját követően a fótiak középjátékosának is elsült a keze a periméteren (3-9). 13-asunk gólpasszal javított, Molnár tette fel a labdáját, Polgárdy egy közelit is bedobott, mégis főleg az ellenünk tavasszal is parádézó Dancsecs Andrásról szólt a találkozó ezen szakasza, két hárompontos után betörésből is eredményes volt, az egykor klubunkat is erősítő Garamvölgyi tempójával pedig alig öt perc játék után kétszámjegyű különbség alakult ki, időt is kellett kérnie Garai Péternek (9-19). Ez megtette a hatását, Bordács Soma főszereplésével sikerült zárkózni, magasemberünk elöl-hátul hatékonyan kosárlabdázott, ráadásul újabb nagy labdát adott Molnárnak. Fiatal bedobónk is nagyon hasznosan játszott, két ember közt csempészett fel egy szabad labdát, ezzel 17-22-re jöttünk fel. Sajnos ekkor ritmust váltott a Fót, Juhos nehéz dobása után Dancsecs csapott le a támadólepattanóra, majd lerohanásból verte be harmadik távoliját, ráadásul csapattechnikaiért is dobhatott – Kazy harmadik esélyből szerzett hárompontosa csak arra volt elég, hogy 20-30-ra módosítsa az eredményt a kiszünetre.

Jó felfogásban kezdtük a második etapot, lejárt a vendégek támadóideje, Dávid gyönyörűen szerelte Mitchellt, a támadójátékunk viszont akadozott, a légiós pedig beköszönt kintről. Kazy jó befutásával sikerült elmozdulni a holtpontról, Dancsecs sportszerűtlen hibát követett el a védőlepattanóval meglóduló Dávid Benjamin ellen, de csak egy ponttal sikerült ezt megbüntetni. Mitchell kamatoztatta gyorsaságát, de Molnár újabb remek elfutásával sikerült bejönni tíz alá, fóti időkérés következett a 14. percben (26-35). Használt az eligazítás, Antóni triplájával és Richter gyorsindításos kosarával 14 pontra nyílt az olló. Biber dobott be két büntetőt, Bordács kiosztott egy látványos blokkot. Hiába küzdöttünk, továbbra sem játszottunk jól, a vendégeknek pedig minden sikerült: Juhos remekelt a palánk alatt, Dancsecs valószínűtlenül nagy hármast hintett – ez volt a negyedik triplája -, de Antóni is elemében volt, így pillanatok alatt 28-50-re módosult az állás. Polgárdy hibátlanul büntetőzött, de egyre jobban szenvedtek a mieink, sorra jöttek a gyermeteg hibák, a félidő méltó zárásaként Mitchell büntette dudaszós távolival a 11. eladott labdánkat – extázisban tomboltak a fóti játékosok és szurkolók, teljes volt a döbbenet hazai oldalon (30-64).

Finoman szólva nem éppen ideális hangulatban került sor bajnokaink köszöntésére – a MAFC Kosárlabda Szakosztály Örökös Bajnoka díjat vehettek át Sárik Zoltántól, az MAFC elnökétől és Kangyal Gergőtől, a MAFC Kosárlabda szakosztály vezetőjétől -, de a ’70-es évek legendáinak jelenléte feldobta a hangulatot. Ezúton is szívből gratulálunk és sok-sok örömteli, egészségben megért, MAFC-sikerekben gazdag évet kívánunk mindannyiuknak, sajnáljuk, hogy ezúttal nem tudtunk győzelemmel tisztelegni előttük.

A rémálomszerű első félidő után a különbség minimalizálása lehetett reális cél számunkra, Antóni dupláját Polgárdy annulálta a vonaltól, aztán Mitchell is büntetőzhetett. Molnár végre lezárta mezőnygólcsendünket egy gyűrű alóli befejezéssel, aztán egy támadólepattanót is visszagyötört – a túloldalon Mitchell tette meg ugyanezt, ráadásul harmadik esélyből… (36-70). Polgárdy szép kiosztásából Geiger talált be kintről, az amerikainak erre is volt válasza, 1-esünket ketten faultolták, mégsem hibázta el a ziccert, viszont a lábához kapott és már nem tért vissza a pályára. Mitchellt szabálytalanul sem sikerült megállítani, Juhos révén a félideinél is nagyobb differencia alakult ki a 27. percre (42-78). Geiger állhatott a büntetővonalhoz, Mitchell egy floatert hintett, Molnár kozmetikázott az eredményen a sarokból, de Dancsecs sem rontott a periméterről (47-83). A MAFC-os nevelésű Boka-Magó pillanatai következtek, ziccert és hármast értékesített, de Pintér és Dancsecs is a gyűrűbe talált kintről, a negyvenet is átlépte a különbség (50-91). Tóth centergólja után Surmann Gáborban akadt el a játékban lévő labda, 51-93-mal zárult a játékrész.

Molnár Tamás szép játék végén szerzett hármast, Juhos dobhatott kettőt, Dávid is megsérült egy kemény szabálytalanság után, Németh a 13. fóti trojkát helyezte el a gyűrűnkben. Kazy megcsinált egy 2+1-es akciót, de egy technikait is ítéltek ellene, Viola gyönyörű akciót fejezett be (59-99). Surmann időkérése után Mitchell és Dancsecs növelte a különbséget, Geiger kipontozódott, Pintér nagy lendülettel jutott el ziccerig, aztán emberről hámolt be egy triplát, Kazy büntetőivel bejöttünk negyven alá (66-104). Sportszerűtlen hibát láttak a játékvezetők Violánál, Bordács egészpályás gólpasszt adott Pintérnek (68-105). Sikerült némi tartást mutatni, harcosan játszott a Viola-Pintér-Molnár-Kazy-Biber ötös – ezen az estén bizony annak is örülni kellett, hogy egy negyedet megnyertünk (78-114).

Ezúttal felesleges lenne a statisztikát böngészni: a Megyeri Tigrisek a teljes mérkőzésen nagyobb energiákat mozgósítottak, keményebben védekeztek és sokkal pontosabban dobtak, így abszolút megérdemelten nyertek ilyen arányban is. Most be kell érnünk apró pozitívumokkal, Bordács Soma egy híján húsz lepattanójával, két saját nevelésű tehetségünk, Molnár Tamás és Pintér Dávid bátor, lendületes, ponterős játékával. Ahogy vezetőedzőnk is elmondta, tragédia nem történt, fel kell állnunk a padlóról és javítanunk kell december 5-én, pénteken a másik Phoenix ellen, Tiszaújvárosban.

Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített abban, hogy az Age of Hope alapítványon keresztül szebbé tehessük ezer gyermek karácsonyát. Köszönjük szépen a Phoenix-MT Fótnak, hogy csatlakozott felhívásunkhoz. Azon szimpatizánsaink felé is nagy köszönettel tartozunk, akik a súlyos vereség ellenére végig kitartottak mellettünk a lelátón.

Egyszer fent, egyszer lent, de mindig együtt, MAFC-családként!

Mindörökké hajrá, MAFC!

NB I. B Piros csoport, alapszakasz, 10. forduló

Újbuda MAFC – Phoenix-MT Fót 78-114 (20-30, 10-34, 21-29, 27-21)

MAFC: Geiger 5/3, Polgárdy 12/3, Molnár T. 20/6, Bordács 7 (+19 lepattanó), Biber 2. Cs.: Pintér D. 15/9, Kazy 13/3, Viola 3, Dávid 1.

Fót: Karda -, Mitchell 30/6, Dancsecs 31/18, Antóni8/6, Juhos 23/3 (+10 lepattanó). Cs.: Németh A. 9/6, Boka-Magó 5/3, Tóth P. 4, Garamvölgyi 2, Richter 2, Molnár D. -.

Garai Péter: Gratulálunk a Fótnak a győzelemhez! A mai napon az AMATŐR csapat diadalmaskodott a hivatásos felett. Sajnos ma is szaporodtak a sérültjeink. Ez is egy ugyanolyan vereség, mint a többi, csak rosszabbul néz ki. Nem estünk kétségbe, a csapat összezárt, a hadra fogható játékosokkal próbáljuk elérni a kitűzött célokat.

Surmann Gábor: Elképesztő büszke vagyok a játékosaimra, hatalmas gratuláció jár nekik. Ahogy a szurkolóinknak is, akik létszámmal és hangulattal is első osztályúak voltak ma. Gyakorlatilag alig egy félidő alatt eldőltek a lényegi dolgok. Azt gondolom, a csapatom felkészültségét mindenki láthatta. Fegyelmezettek, kemények, és kollektívek voltunk. Amire készültünk, azt szépen végre is hajtottuk a pályán. Nagyon nagy pluszt jelentett Juhos visszatérése. Ez nem kérdés.  Szakmailag és emberileg is elképesztő sokat ad ő nekünk. Csapatommal azon leszek, hogy folytassuk tovább ezt a mai teljesítményt. Földön kell maradni, mert jövő héten is nyerni szeretnénk. Nagyon most nem is szaporítanám a szót. A játékosok és szurkolóink élvezzék csak ki ezt a mai győzelmet, mert megérdemlik. Ami abszolút közös munka eredménye. A hazai rendezőknek pedig minden elismerésem, szép gesztus volt és még nekem is jó volt látni az egykori bajnokcsapatuk köszöntését.

Fotó: Girgász Benedek