A 3-0-ra megnyert Nyíregyháza elleni párharc után a kiváló erőkből álló, a negyeddöntőben a BKG-t búcsúztató Phoenix-MT Fóttal csap össze az elődöntőben az Újbuda MAFC. A két csapat fej fej mellett haladt és azonos, 17-7-es mérleggel zárt az alapszakaszban, mindkét egymás elleni meccsen vendégsiker született, Surmann Gábor együttese nagyobb különbséggel diadalmaskodott a Gabányiban, végül ez döntötte el a 2. kiemelés sorsát ellenfelünk javára. A pályahátrány következtében legalább egyszer nyernünk kell a lila-fehérek otthonában a továbbjutáshoz – bízunk benne, hogy már az első mérkőzésen, szerdán 19:15-től sikerül bevenni a Phoenix Sportcsarnokot.
A Megyeri Tigriseknek a mostani csupán a harmadik idényük a Piros csoportban, de már bizonyították, hogy az élcsapatok közt kell számolni velük. Újoncként még be kellett érniük a 10. hellyel, az előző kiírásban viszont mindkét sorozatban a legjobb négy közé jutottak, a Hepp Kupában – az elődöntőben éppen csapatunkat kiejtve – a döntőig meneteltek, a bajnokságban nagy csatára kényszerítették a későbbi győztes PVSK-t és a 4. helyen zártak. Nem volt könnyű helyzetben a holtszezonban Surmann Gábor klubmenedzser, mert a gárda gerincét alkotó Juhos-Kinney-Markovics trióból csak a korábbi válogatott center hosszabbított szerződést, ugyanakkor az érkezők listája is veretesre sikerült, a tőlünk távozó Buzás Bence és a szintén MAFC-os kötődésű, reaktivált, a már a Budapesti Bikáknál játszó Csapai Péter mellett még öten áttették a székhelyüket Fótra, Gulyás Milán Paksról, a Herendic-Dancsecs-Gémes hármas és az azóta már távozó Vas-Teplán négyes pedig bajnoki riválisoktól.
Az első néhány fordulóban még mérkőzésen belül is hullámzóan teljesített az alaposan átalakított csapat, október elején 73-83-as győzelemmel kezdtük a jelenlegi évadot a Phoenix Sportcsarnokban, ám a 6. játéknapon olyan bravúrt ért el, amelyre az egész magyar kosárlabda-társadalom felkapta a fejét: Fóton veszítette el piros csoportos veretlenségét a Kaposvár, ami azzal együtt nagy fegyvertény volt a Tigrisek részéről, hogy a listavezetőt sújtó sérüléshullám miatt négyen is hiányoztak a rotációból. A kék-fehérek legyőzésével lendületbe jöttek a lila-fehérek, kilenc egymást követő bajnokiból nyolcat megnyertek, ebben az időszakban csak az edzőváltáson átesett JKSE otthonában maradtak alul betegségektől tizedelve – sajnos a Gabányiban is magabiztosan győztek (76-96). A január végi debreceni vereséggel aztán kisebb hullámvölgybe kerültek, hatból négy találkozót elveszítettek a pontvadászatban, illetve a kaposvári kupadöntőn sem nyertek meccset, de a legfontosabb, DEAC elleni hazai „visszavágót” behúzták a szükséges különbséggel, az utolsó négy körben pedig már nem hibáztak, így jobb egymás elleni pontkülönbségüknek köszönhetően megnyerték a KKKK mögött nagy versenyt futó bolyt, 17-7-es mérleggel elcsípték a második kiemelést.
Nem csupán a MAFC-Nyíregyháza negyeddöntő ismétlődött meg a tavalyi párosítások közül, a fótiak ismét a BKG ellen kezdték a rájátszást, csak éppen ezúttal pályaelőnyből. Az előző kiírásban az egyik fél második sikeréig tartó párharc mindent eldöntő összecsapásán összejött az idegenbeli bravúr Juhoséknak, így igencsak fűthette a visszavágás vágya a Kosokat. A nyitányon ennek ellenére elmaradt az idegölő végjáték, a két középső negyedre alapozva 84-72-es sikert arattak a Surmann-tanítványok, Szigetszentmiklóson viszont nagy izgalmak után egyenlített a sárga-kék együttes (85-80). A harmadik meccsen aztán megfojtották ellenfelük támadójátékát a Lilák, Nagy Botond két technikaival a kiállítás sorsára jutott a 30. percben (70-57). Múlt pénteken a Városmajorban találkoztak a felek, ezúttal is a védekezés dominált, Buzásék jobban bírták a hajrát, így lezárták a párharcot (68-79). A szigetszentmiklósiak dobóstatisztikái arról árulkodnak, hogy nagyszerűen összerakták védekezésüket a Tigrisek: a BKG kevesebb mint 37%-os mezőnymutatóval 70,5 pontot szerzett meccsenként, az idősebbik Nagy 27 egysége ugyan a mezőny legmagasabb átlaga, ám ezt 28%-os hatékonysággal, 22%-os triplázással érte el. A Kék Cápák ellen 3-0-lal továbblépő Lakits-legénység is produkált néhány erős számot a sorozatban, a 120 perc játék alatt 83 gólpassz és 131 lepattanó került a mieink neve mellé, de a meccsenként kapott 76 egység miatt sem kell szégyenkeznünk.
Akár az alapszakasz, akár a negyeddöntő számait nézzük, mind pontszerzésben, mind VAL-mutatóban kiemelkednek öten a rivális keretéből. A csapatkapitány, Juhos Levente 17 pontot, 13 lepattanót és 6,5 kiharcolt faultot átlagolt az előző párharcban, 32,8 VAL-lal jelenleg a teljes mezőny legértékesebbjének számít, méretei mellett rutinja és játékintelligenciája miatt is óriási erőssége a Phoenix-MT-nek. Dancsecs András a bajnokság egyik legjobb hatodik emberéből kezdővé lépett elő az utóbbi időben, már a Veszprém és a TF színeiben is a Piros csoport egyik legjobb kinti dobója volt, ezúttal 16,3 pont, 4 kiharcolt fault, 15,3 VAL, és 34%-os távoli hatékonyság szerepel a statisztikai lapján. Dominik Herendic jóval kevésbé ponterős, mint elődje, Kinney, viszont 13,3 egységét kiemelkedő, 62%-os mezőnymutatóval érte el, 5,3 gólpassza szintén magáért beszél (19,8 VAL). Gulyás Milán rendkívül atletikus kosaras, aki 2-4-ig bármilyen poszton bevethető, 12 ponttal, 15,5 VAL-lal járult hozzá a négy közé jutáshoz. Buzás Bence 7,8 pontja mellé 7,3 lepattanót szedett (13 VAL), de ami ennél is fontosabbnak volt, többnyire ő őrizte a bajnokság legjobb dobóját, ezt a feladatot pedig remekül megoldotta. Az ellenfél elsőszámú fiatalja, Richter Dániel hosszú kihagyás után tért vissza, de hiányában Molnár Dávid és Békési Benedek is bizonyította, hogy lehet rá számítani.
Lakits András elmondta, hogy a söprés ellenére sokat kivett a fiúkból a Nyíregyháza elleni sorozat, de már készen állnak az újabb kihívásra. „A 3-0-s eredmény nem tükrözi azt, milyen kiélezett és fizikális volt a Nyíregyháza elleni széria. Ez nyilván nyomot is hagyott a csapaton, de volt egy kis időnk regenerálódni, úgy érzem, hogy készen állunk a következő feladatra.
Az alapszakaszban idegenben legyőztük a Fótot, otthon pedig kikaptunk tőlük, végül a pontkülönbségből rosszabbul jöttünk ki, így nem a miénk a pályaelőny – bízom benne, hogy nem ez lesz a döntő, idáig jól szerepeltünk idegenben. Legalább ugyanolyan kemény párharcra számítunk, mint amilyen az előző volt, a Nyíregyházához hasonlóan a Fót is nagyon fizikálisan játszik, ellenfelünk tele van rutinos, sok nagy csatát megélt játékossal. Úgy gondolom, elsősorban az dönthet, ki tudja jobban ráerőltetni a saját stílusát a másikra, egyértelműen az a célunk, hogy a saját ritmusunkban tudjunk kosárlabdázni a mérkőzések nagy részében. Leginkább a Gulyás-Juhos-Dancsecs-Herendic-Buzás tengely megállítására kell figyelnünk, készülünk arra is, hogy a Fót gyakran vált védekezést akár egy meccsen belül is. A lepattanózásnak is nagy szerepe lehet, szeretnénk átmenteni a negyeddöntőből a fizikalitásunkat, a sebességünket, a védekezésünket és az első meccsen mutatott dobóformát. A lehetőségekhez mérten mindenki egészséges, egyértelműen győzelmi szándékkal érkezünk már az első mérkőzésre is” – szögezte le vezetőedzőnk.
A 3-0-s negyeddöntő után ismét olyanra készülünk, amire még nem volt példa a MAFC piros csoportos történelmében: még sosem nyertünk klasszikus, az egyik fél valahányadik sikeréig tartó playoff-párharcot pályahátrányból ebben az osztályban. 2019-ben a hátrébb rangsorolt OSE, egy évre rá a covid-járvány vetett véget bajnoki álmainknak, 2021-ben az elődöntőben a BKG, ’22-ben már a negyeddöntőben az NKA Pécs, az előző két idényben pedig a PVSK ellen bizonyult végzetesnek a pályahátrány, előbb a legjobb négy között, legutóbb pedig a fináléban. A Phoenix Sportcsarnok sem könnyű terep, csapatunkon kívül egyedül a Vasas tudta bevenni idáig a szezonban, de az egymás elleni mérleg mellettünk szól, 5-2 a javunkra, Fótról idáig háromból háromszor győztesen távozhattunk. De van egy még erősebb érv amellett, hogy megtörik az átok: az említett kiesések alkalmával a fantasztikus hangulatú pécsi döntő ötödik meccsétől eltekintve az érvényben lévő szabályok, vagy a nagy távolság és a kedvezőtlen időpont miatt csak csekély létszámban tudták elkísérni a fiúkat szimpatizánsaink az ellenfelek otthonába. Nagyon bízunk benne, hogy ezúttal másképp lesz – együtt sikerülhet az idegenbeli bravúr! Töltsük meg a vendégszektort, zúgjon Fótról Újbudáig a hajrá, MAFC!