A hétközi Vasas elleni kupasiker után szombaton 17:30-tól a Dávid Kornél KA-t fogadja az Újbuda MAFC a bajnokság 12. fordulójában. A címben szereplő szokatlan jelzős szerkezet oka, hogy a fehérváriak klubszinten csak 2022 óta szerepelnek az NB I-ben és tavaly jutottak fel a Zöldből a Piros csoportba, ugyanakkor náluk játszik a bajnokság legtapasztaltabb, legtöbb nagy csatát megélt triója: a magyar válogatott Szabó Zsolt, a szerb center, Zarko Djurics és persze korábbi újbudai közönségkedvenc, Tóth Péter. Természetesen tehetséges fiatalok is pallérozódnak Vladimir Krstic kezei alatt, nagy szükségük lesz a kedden mutatott harcosságra és az utolsó 15 perc dobóformájára a Lakits-tanítványoknak a győzelem megszerzéséhez.

Az első és mindmáig egyetlen magyar NBA-játékost, Dávid Kornélt aligha kell bemutatni szimpatizánsainknak, az általa alapított klub viszont meglehetősen új szereplője a magyar felnőtt férfi kosárlabdának, a jelenlegi mindössze a negyedik szezonjuk, az elsőt az NB II-ben, az előző kettőt a Zöld csoportban töltötték el. Ennek ellenére találkoztunk már velük tétmeccsen: idén januárban, a Hepp Kupa negyeddöntőjében szinte végig futottunk az eredmény után, de egy huszáros hajrának köszönhetően, Szabó Zsolt domináns játéka (28 pont, 13 lepattanó) sikerült kiharcolni a négyes döntős szereplés jogát az akkor még Braniszlav Dzunics dirigálta fehér-feketék otthonában. Szeptemberben felkészülési mérkőzésen találkoztunk az immár bajnoki rivális DKKA-val, egy hullámzó mérkőzésen pillanatok alatt kettőre csökkent 16 pontos előnyünk a harmadik negyed végére, de az utolsó játékrészré elfogytak a kiváló magyar magasemberük és az általa irányított juniorcsapatban szereplő fiataljaik nélkül érkező vendégek, így húsz egységgel győztünk – egyik meccs sem jelent igazán jó kiindulási alapot, de azt mindkettő jelzi, hogy egy pillanatig sem szabad lebecsülnünk az újoncot.

A Dávid Kornél KA egyértelmű fölénnyel, 23-3-as mérleggel kivívott alapszakaszgyőzelem után a rájátszásban mérkőzést sem veszítve nyerte meg a Zöld csoport előző kiírását. Nagy veszteséget jelentett viszont számukra a holtszezonban, hogy a sikerkovács, Braniszlav Dzunics a B-csoport felsőházának másik, felülről érkező újonca, a Kaposvár ajánlatát fogadta el és a meghatározó magasbedobó, Kis Rault is vele tartott Somogyba, rajtuk kívül még öt játékos távozott. A szakvezetés a vezetőedző személyét illetően kitartott a délszláv vonal mellett, egy rutinos horvát szakember, a legutóbb a koszovói élvonalban dolgozó Vladimir Krstic vette át a gárda irányítását. Egy légiós is érkezett a szintén meglehetősen tapasztalt, korábban a ZTE színeiben hazánkban, illetve Horvátországban, Szlovákiában és Romániában légióskodó szerb center, Zarko Djurics személyében, a magyar mag pedig a székesfehérvári nevelésű, Albától érkező bedobóval, Góbi Marcellel lett teljes. A bíztató edzőmeccsek után a pontvadászatot is nagy lendülettel, egy Kaszások elleni és egy jászberényi győzelemmel kezdte a csapat, a két sikert három vereség követte, de aztán igen meggyőző teljesítménnyel sikerült elkapniuk a Vasast az MKOSZ Edzőközpontban (93-75). A piros-kékek legyőzése óta, immár több mint egy hónapja azonban nyeretlenek az akadémisták, a Nyíregyháza és a Kaposvár elleni viszonylag sima fiaskó mellett nagy csatában kaptak ki a kupában a BKG, a bajnokságban a MEAFC otthonában, múlt pénteken pedig a DEAC U23-asai ellen húzták a rövidebbet egylabdás végjátékban – a hajrában 11 pontos hátrányból fordítottak, de az utolsó szó Hőgye Patrik révén a cívisvárosiaké volt (83-84), így 3-7-es mutatóval a 10. helyen áll a nyolc közé jutást célul kitűző, aktuális ellenfelünk.

Négy kulcsjátékos szerzi a DKKA pontjainak több, mint kétharmadát. Tóth Péter elsőszámú irányítóként tartást ad a csapatnak, bár átlagai (9,2 pont, 3,9 lepattanó, 3,3 gólpassz) elmaradnak korábbi, MAFC-os számaitól, még mindig benne van az extra a játékában, ha nem kap elég szigorú őrizetet, könnyedén megszórhatja magát egykori hazai pályáján. Szabó és Djurics hasonló stílusú játékosok, remek párost alkotnak a festékben – más kérdés, hogy magasember létükre hasonló számú dobást vállalnak a szigorított területen kívülről, mint azon belülről. A 39. életévében járó magyar bajnok klasszis még mindig azzal a tűzzel veti bele magát a küzdelembe, mint korábban például nemzeti színekben, 16,4 pont, 7,1 lepattanó és 40% feletti kinti dobóteljesítmény áll a neve mellett a statisztikában, ugyanakkor több mérkőzés is idő előtt ért véget számára, volt, hogy kipontozódott, volt, hogy a kiállítás sorsára jutott. Szerb poszttársa még nála is aktívabb a festéken kívül, átlagosan közel 5 hármast vállal, 15,2 pontja és 5,4 lepattanója mellett 3 gólpasszt is kioszt. A saját nevelésű fiatalok közül egyértelműen Simon Benedek teljesít a legjobban idáig, a 2004-es születésű dobóhátvéd úgy átlagol 13,8 pontot és 4 lepattanót, hogy már háromszor is húsz egység fölé jutott. A DEAC ellen mégsem a felsoroltak egyike, hanem egy hasznos kiegészítő ember, Molnár Dániel lehetett volna a fehérváriak hőse, nyolc másodperccel a vége előtt ő emelte be a fordítást jelentő saroktriplát Somogyfoki Péter tizedik asszisztjából, aztán Hőgye ziccerét követően is volt még egy dobása, de azt elhibázta.

A Vasas ellen nagy mezőnymunkát végző, 4 pontja mellé 8 lepattanót és 5 kiharcolt faultot gyűjtő Pápai Máté ezúttal sem számíthat könnyű csatára a palánk alatt. „Először is szeretnék gratulálni a csapatnak a Hepp Kupában kiharcolt továbbjutáshoz! Külön öröm, hogy a miskolci vereség után gyorsan tudtunk reagálni, és hazai pályán legyőztük a Vasast. Ez a győzelem fontos volt a csapat önbizalma és a szezon további alakulása szempontjából. Szombaton egy nagyon tapasztalt és rutinos csapat érkezik hozzánk, amely a múlt évben kiharcolta a feljutást. Kulcsfontosságú lesz, hogy mi diktáljuk a mérkőzés tempóját, és jó védekezéssel kontrolláljuk a DKKA támadójátékát. Magabiztos és energikus játékkal elérhetjük a kívánt eredményt. Bízom benne, hogy a csapat ismét megmutatja erejét és sikeresen zárjuk ezt a fontos találkozót. Hajrá MAFC!”

A keddi kupameccsel egy hosszú fővárosi sorozat vette kezdetét az Újbuda MAFC számára: következő öt bajnokinkat egyaránt a városhatáron belül játsszuk, a DKKA után a Kaszásokat fogadjuk az év utolsó meccsén, aztán az új esztendőt is a Gabányiban kezdjük a Fót ellen, a Vasas otthonában megvívandó rangadót követően pedig a Kaposvár látogat Újbudára. Egyedül a kupasorsolás rondított bele a szériába: január 8-án, szerdán 18 órától a listavezető somogyiak otthonában kell megküzdenünk a legjobb négy közé jutásért. Ettől függetlenül nagy lehetőség előtt állunk, ritka, hogy egy csapat zsinórban ennyiszer hazai környezetben, illetve többségében szimpatizánsai előtt léphet pályára, óriási szükségünk van szurkolóink buzdításaira, hogy a gyengébb szezonkezdés után javítani tudjunk pozíciónkon a rájátszásra.