A bajnokság 10. fordulójában igazi rangadó vár az Újbuda MAFC-ra: szombaton 16:30-as kezdettel tavaszi negyeddöntős ellenfelünket, a jelenleg 6-3-as mérleggel a 4. helyen álló HÜBNER Nyíregyháza BS-sel csapunk össze a Gabányiban. Mindkét csapat háromszor szenvedett vereséget idáig, aki győzni tud, az lépéselőnybe kerül riválisával szemben, rendkívül fontos, hogy itthon tudjuk tartani a két pontot.

Az elmúlt évtizedben számos csapattal vívtunk nagy csatákat, de nincs még egy olyan riválisunk, amely ellen két annyira emlékezetes párharcot tudtunk nyerni ezen időszakban, mint a Kék Cápákkal szemben: a 2016-os A csoportos playoutban és a Piros csoport előző kiírásának negyeddöntőjében is fordulatos, színvonalas, felfokozott hangulatú 120 perc játék végén kerekedtünk föléjük. Nyolc évvel ezelőtt közel álltunk hozzá, hogy már a középszakaszban biztosítsuk a bennmaradást, hazai pályán előnybe kerültünk, de otthon egyenlítettek a kék-fehérek, míg néhány hónapja elveszítettük a pályaelőnyt, amit aztán 13 pontos hátrányból felállva sikerült visszavenni Nyíregyházán, de a lényegi kérdések mindkétszer csak a harmadik, újbudai találkozón dőltek el – szurkolótáborunk hathatós közreműködésével mindkétszer a mi javunkra. Ha mindez nem lenne elég, többen is akadnak, akik még pikánsabbá teszik ezt a párosítást: a szabolcsiak vezetőedzője, Merim Mehmedovics kilenc évig dolgozott a MAFC kötelékében, remek formában játszó bedobónk, Bazsó Brúnó öt évig játszott aktuális ellenfelünknél, míg Komma László, aki áprilisban még újbudai színekben szerzett 11 pontot a mindent eldöntő meccsen, ezúttal már a vendégcsapat tagjaként tér vissza a Gabányiba. A két említett páros csatától eltekintve is felénk billen az egymás elleni mérleg, az élvonalban 19-17, a másodosztályban 10-2 a győzelem-vereség mutatónk a nyírségiek ellen.

A jelenlegi idényben látottak alapján viszont nem állíthatjuk, hogy egyértelmű esélyesei lennénk a szombati mérkőzésnek. A Kék Cápák friss A csoportos kiesőként borzalmasan, 2-11-gyel kezdték az előző szezont, de az alapszakasz második felében már a harmadik legjobb teljesítményt nyújtották a mezőnyben és kis híján borították is a papírformát ellenünk a negyeddöntőben, végül a 6. helyen zártak. A sportigazgatóból tavaly novemberben vezetőedzővé előlépő Mehmedovics remek csapatot formált a játékoskeretből, amelyen idén nyáron koncepciójának megfelelően változtatott: elsődleges célja, hogy minél jobb játékosokat neveljen a kezei alatt pallérozodó fiatalokból. Ennek jegyében távozott hat huszadik századi születésű kosaras, köztük olyan meghatározó egyéniségek, mint a saját nevelésű csapatkapitány, Bus Iván, a rangidős Szobi Dániel, vagy a télen érkezett légiós, Carlbe Ervin, így az 1998-as korosztály képviselője, Bonifert Bendegúz kivételével csak 25 évesnél fiatalabb játékosok alkotják a Blue Sharks keretét. Az érkezők is mind megfelelnek ennek a kritériumnak, a klubunkat elhagyó Komma mellett az Orosi-Hibján páros Debrecenből, Boljos Mateja Pécsről tett át székhelyét Északkelet-Magyarországra, légiósposztra is olyan játékos érkezett, aki korban közel áll a többiekhez, Tyreke Locure az előző tanévben végzett a University of Louisiana at Monroe-n.

A nem elsősorban eredménycentrikus koncepció persze nem jelenti azt, hogy ezúttal nem kell számolni a nyíregyháziakkal, amit már az első fordulóban bizonyítottak: 14 pontos hárányból felállva, egylabdás végjátékban győzték le a Vasast. A folytatásban két vereséget szenvedtek, Kaposváron simán, Debrecenben nyert helyzetből, utolsó másodperces kosárral kaptak ki, ám a BKG elleni, Komma László főszereplésével (31 pont, 12 lepattanó, 41 VAL) megnyert rangadóval rátaláltak a helyes útra, zsinórban hat tétmeccsen maradtak veretlenek úgy, hogy mindannyiszor elérték a 90 dobott pontot. Múlt vasárnap aztán meglepő véget ért a sorozat, az utolsó 12 percben leadták 17 pontos előnyüket a Cápák a légiósát, Santiagot a harmadik negyedben elveszítő MEAFC ellen, Velkeyék eksztázisban játszottak, 35 pontot szereztek a záró játékrészben, így hiába sikerült ismét megdobniuk a 90-et a szabolcsiaknak, keleti riválisuk elvitte otthonukból a két pontot (90-99). Locure-on nem múlt semmi, 34 ponttal és 9 lepattanóval a meccs embere volt a villámléptű hátvéd, aki 22,3-as átlaggal a mezőny 7. legjobb pontszerzője. Jól kiegészíti őt Boljos, aki jóval kevesebb dobást vállal, viszont nagy mezőnymunkát végez és stabilitást ad a csapatnak irányítóként, Nagy Simon az elsőszámú kinti dobó, meccsenként 7,6 távoli kísérletet vállal közel 43%-os pontossággal, míg magasposzton a sokoldalú Bonifertre, a legjobb lepattanózók listáján 9,8-as átlaggal Bordács és Winn mögött 3. Tarjánra és az őket klasszikus centerként jól kiegészítő, hol nagyszerűen, hol visszafogottan játszó Kommára épül ellenfelünk játéka.

Nagy előrelépést hozhat a játékunkba, hogy a TF ellen öt bajnokit követően újra pályára léphetett Polgárdy Ádám, akit az előttünk álló feladat mellett az elmúlt hetekről is kérdeztünk. „Igyekeztem minél többet segíteni a srácoknak a pályán kívül. Megkönnyítették a dolgomat a visszatérésem során, hiszen remek teljesítmény nyújtottak. A klub mindenben partner volt és segített a gyors felépülésben illetve amint tudtunk, elkezdtünk dolgozni Kovács Martin erőnléti edzővel, hogy minél jobb formában térjek vissza. A Nyíregyháza egy remek erőkből álló csapat, a légiósuk a bajnokság egyik legjobbja, úgyhogy az ő semlegesítése nagyon fontos lesz, és persze magasposzton Komma Laci hatástalanítása is nehéz feladatnak ígérkezik. Mi mindent meg fogunk tenni, hogy győzelmet ünnepelhessünk hazai közönségünk előtt. Hajrá MAFC!”

Talán még soha nem volt olyan kiegyenlített a Piros csoport, mint most, ez pedig igencsak jól jöhet nekünk a rossz szezonkezdés után: mindössze három csapat van, amely még nem kapott ki háromszor, az éllovas Kaposvárt (8-1) az egyaránt 5-2-vel álló DEAC és Fót követi a tabellán. Még minden esélyünk megvan rá, hogy nem csupán a rájátszást, akár az alapszakasz második körét kedvező, a jelenlegi, 6. pozíciónál jóval előkelőbb helyről kezdhessük, ehhez azonban nem hibázhatunk többet: szombat délután le kell győznünk a Nyíregyházát, nagy szükségünk lesz az újbudai közönség támogatására!