Emlékezetes mérkőzéssel zárult a Nyíregyháza elleni negyeddöntős párharcunk a Gabányiban: az utóbbi évek legjobb hangulatú MAFC-meccsén újabb nagy fordítást bemutatva jutott tovább Lakits András együttese. Az első félidőben többnyire fej-fej mellett haladtak a felek, a nagyszünet után viszont elléptek tízzel a Kék Cápák, ám az újbudaiak egy pillanatra sem adták fel, és a szurkolótábor bíztatásából erőt merítve, igazi csapatként küzdve ledolgozták hátrányukat, a 33. perctől pedig már kézben tartották a meccset – jöhet az elődöntő, ahol a Cegléd lesz az ellenfelünk!
Elfogultság nélkül kijelenthető, A-csoportba illő hangulat fogadta a csapatokat a Gabányiban a negyedöntő harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén, már a bemutatáskor rég nem hallott hangorkán köszöntötte Lakits András tanítványait, a feldobáskor pedig már tömegesen álltak a nézők a csordultig megtelt oldallelátó tetején. A nyíregyházi szimpatizánsok is megtöltötték szektorukat, de ott volt a lelátón az elődöntős ellenfelét váró Cegléd számos játékosa és stábtagja is. Az első kosarat az a Pápai szerezte, aki vasárnap Nyíregyházán beállította a végeredményt. Bonifert kintről válaszolt, Pintér higgadtan büntetőzött, a túloldalon ismét a magasember villant, aztán Bus Iván triplája hullott be (8-4). Bordács is megkezdte a pontgyártást, de a kékmezesek erőcsatára büntetőből sem hibázott, Végső pedig a sarokból célzott pontosan – ezúttal sem kezdtünk jól (6-13). Nagyon kellett Bordács faulttal együtt feltett közelije és Pápai tempója, 13-asunk második esélyből is betalált, de védekezésben sajnos nem voltak elég élesek a piros-feketék (12-17). A 6. percben megszerezte első kosarát Archibald, Ervin rögtön felelt rá, Polgárdy dobta az első triplánkat, aztán gyönyörűen tört be, Merim Mehmedovics kért először időt (21-22). Bonifert zsákolt, Biber egy pontot szerzett, Archibald elfutásával egyenlítettünk, de a negyed utolsó négy pontját a vendégek szerezték (24-28).
Fiataljaink pontjaival jöttünk fel egálra: Kovács büntetője után Biber szerzett labdát, majd csinált meg egy 2+1-et. Ervin szintén faulttal együtt volt eredményes, ám ekkor jött Komma: egy pöcivel, egy tempóval és egy zsákolással zsinórban hat pontot szerzett, majd jókora sapkát osztott ki a gyűrűnk alatt Tarjánnak (34-31). Három és fél perc alatt beütöttek öt csapathibát a szabolcsiak, Kovács állhatott a vonalra, Ervin zárta le a 8-0-s MAFC-rohamot, aztán egy hármast is bevert, Tarján pedig egy támadólepattanót tett vissza (37-39). Pápai harcolt hatalmasat centerben, aztán 50%-kal büntetőzött, akárcsak Tarján, majd Ervin. Archibald egészen bravúros betörésből szerzett két pontot és a plusz egyet is hozzátette, Polgárdy labdáját pedig behúzta a gyűrűbe, a 17. percben ismét átvettük a vezetést (43-41). Időkérést követően Nagy Simon hintett be egy távolit emberről, Völgyi kosárral fejezett be egy nyögvenyelős akciót, Bordács két közelijével fordítani tudtunk, de Geiger is hozzászólt a mérkőzéshez (47-48). Pápai emelt be csont nélkül egy középtávolit, Polgárdy leblokkolta Nagyot, majd a tökéletes slusszpoénhoz is közel járt, de dudaszós hármasa kiperdült a gyűrűből – ezzel együtt végre előnnyel mehettek pihenőre a műegyetemisták, még ha minimális is volt a különbség (49-48).
Sajnos borzasztóan kezdődött második félidő újbudai szempontból, percekig csak a nyíregyháziak találtak be, Archibald óriási blokkal próbálta felrázni a társakat, de hiába, Bonifert középtávolijával már héttel mentek a Kék Cápák, Bordács közelijére pedig egy triplával felelt a kékmezesek 33-asa (51-59). Lakits András időkérése után Polgárdy talált be, Bordács saját szerzett labdájával ment végig, de Ervin demoralizáló trojkát szórt, aztán egy támadóhibát is kiharcolt, Bus saroktriplájával először alakult ki tízpontos különbség (55-65). Buzás palánkosára Bonifert felelt, zúgott a Mindent bele!, Bordács és Archibald hozta közelebb a fehérmezeseket, jött is az időkérés a túloldalon (61-67). Komma fordult le szépen, Kovács egy tetszetős akciót fejezett be – akárcsak vasárnap, ismét kétpontos hátrányból, de lélektani fórból kezdhettük meg az utolsó játékrészt (65-67).
Ez az etap már sokkal jobban indult: Végső beütötte negyedik hibáját, Bordács zsákolással egyenlített Kovács passzából. Ervin bedobott két büntetőt, de 13-asunk második esélyből is betalált. Bravúrkosárral jelentkezett a nyíregyháziak amerikaija, Buzás pedig labdaszerzéssel, majd egy hárompontossal – a 33. percbe lépve nálunk volt az előny (72-71)! Kovács tanári védekezése után Komma vert be egy tempót, a fantasztikus MAFC-tábor előtt nem találta a gyűrűhöz vezető utat a Nyíregyháza, Archibald is kiharcolt egy támadóhibát. Kimaradt két hazai hármas, légiósunk pedig összeszedte negyedik hibáját, Ervin dobhatott kettőt, de csak egy ment be. Mindkét csapat szenvedett támadásban, ám végül mi tudtunk elmozdulni a holtpontról: négy és fél perccel a vége előtt Bordács tett fel egy közelit, eksztázisban tombolt szurkoló és játékos (76-72). Úgy tűnt, hogy már nem lehet fokozni a hangulatot, de kiderült, hogy mégis, mert a vendégek időkérése után Archibald beemelt egy triplát! Bus egy pontot faragott a különbségen, Tarján kipontozódott, Archibald mindkét büntetője lejött. Ervin lépéshibát vétett, Kovács keze nem remegett meg a vonalnál, az utolsó három percbe lépve 81-73-ra vezettünk. A nyírségiek légiósa ezúttal nem rontott szabaddobást, úgy tűnt, hogy eladjuk a labdát, de Buzás szemfüles volt, Bordács pedig higgadt a palánk alatt, 2:12 maradt az órán, amikor Mehmedovics kikérte utolsó idejét. Glatz sarokhármasa behullott, ám 13-asunk újabb közelit küldött a helyére (85-78). Geiger hidegvérű volt a vonalnál, akárcsak Buzás, az utolsó percbe lépve Glatz hármasa szédült ki, Komma tépte le a pattanót, majd egy pontot szerzett a gyors fault után. Geiger újabb két szabaddobását már kihagyta, Nagy Simon eggyel csökkentette a differenciát, de már csak másodpercek maradtak, Archibald büntetőjével kialakult a 89-81-es végeredmény: óriási csata végén a MAFC jutott elődöntőbe!
A tavalyi, Jászberény elleni negyeddöntőhöz hasonlóan ismét végletekig kiélezett párharccal kezdtük a rájátszást, de ezúttal is sikerült behúznunk hazai pályán a mindent eldöntő csatát. Bár a Kék Cápák jobb kinti dobóformát fogtak ki, a piros-feketék jobban működtek csapatként, ezt bizonyítja a gólpasszok (23-12) és a szerzett labdák (14-6) aránya, valamint az is, hogy a negyedik negyedet az Archibald-Bordács kettős mellett három kispadon kezdő játékos, Kovács Levente, Buzás Bence és Komma László játszotta végig – kiválóan. Bár fizikálisan sokat kivett a fiúkból a negyeddöntő, lélektani szempontból egyértelműen jobb is így továbbjutni, mint egy viszonylag sima 2-0-lal, ahogy azt következő ellenfelünk, a Cegléd tette pályahátrányból a Vasas ellen. Köszönjük a szurkolást, számítunk rátok az elődöntőben is!
NB I. B, Piros-csoport, negyeddöntő, 3. mérkőzés
Újbuda MAFC – Hübner Nyíregyháza BS 89-81 (24-28, 25-20, 16-19, 24-14)
MAFC: Polgárdy 7/3, Pintér 2, Archibald 17/3, Bordács 24, Pápai 7. Cs: Komma 11, Buzás 7/3, Kovács 7, Biber 6, Katona 1.
Nyíregyháza: Bus 11/6, Végső 7/3, Ervin 25/9, Bonifert 16/6, Tarján 7. Cs: Nagy S. 4/3, Völgyi 4, Geiger 4, Glatz 3/3.
Lakits András: Gratulálok a csapatnak a győzelemhez és a továbbjutáshoz! Nagyon nehéz párharc volt, de úgy érzem, hogy a második meccs felénél el tudtunk kezdeni felülkerekedni az addig nagyon jól játszó Nyíregyházán és kijött a rotációbeli különbség, valamint az elvégzett munkánknak köszönhető fizikai fölényünk. Bízom benne, hogy hosszú távon profitálni tudunk abból, hogy végletekig kiélezett negyeddöntőt játszottunk, ma végig csapatként működtünk, akkor is, amikor tízpontos hátrányban voltunk, sikerült megtalálni azt az ötöst, amivel képesek voltunk átvenni a meccs irányítását, majd remekül lemenedzselni a végjátékot. Rendkívül büszke vagyok, mert a rotációban hátrébb lévő emberek tudtak vezérré előlépni, hiszem, hogy ez nagyon jól fog jönni a későbbiekben, eddigi vezéreink tehermentesítésével még komplexebb csapattá válhatunk. Gratulálok a Nyíregyházának is, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Készülünk a következő feladatra, két nap múlva kezdődik a Cegléd elleni elődöntő, úgyhogy nincs sok idő a pihenésre és az ünneplésre. Végezetül szeretném megköszönni a fantasztikus szurkolást mindazoknak, akik ma kilátogattak a Gabányiba, de különösen az Akadémia játékosainak, miattuk érdemes ezt az egészet csinálni.
Merim Mehmedovics: Tudtuk, hogy ez nagyon nehéz mérkőzés lesz, a második meccsen nagyobb esélyünk volt a továbbjutásra, mint ma, de ott sajnos nem sikerült lezárni ezt a párharcot. Egy kiváló MAFC otthonában játszottunk, úgy gondolom, hogy a hangulat és a játék színvonala is kimagaslott a B-csoportból. Harcoltunk, amíg tudtunk, a vége felé kicsit elfáradt a csapat, mint mindig, ezúttal is a magassági fölény volt a MAFC legnagyobb fegyvere, végül ez döntött. Gratulálok mindkét csapatnak, sok sikert kívánok a MAFC-nak!
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2-1 a MAFC javára.