A nyáron visszatért Kaliforniába családjával Kristóf Dominik, aki az előző évadban Gyerek csapatunkat erősítette, és lelkes, pozitív hozzáállásával, valamint remek kosaraival fontos láncszeme volt a gárdának. Dominik számára a kosárlabda a sportág őshazájában is prioritást élvez, így nem csoda, hogy bőven volt miről mesélnie a 9 órányi időeltolódást áthidaló interjúnk során
Ott még napsütéses reggel volt, itthon pedig már a téli sötétbe burkolózott Budapest, amikor leültünk a gép elé világ két végén Dominikkal, hogy beavasson minket, milyenek is az mindennapjai egy serdülő kosarasnak Amerikában. Dominik ugyanis gyerekkora óta kint él családjával, ezt a Covid járványban egy évre megszakították, ekkor került ő is a MAFC Akadémiára kosarazni. A család aztán tavaly nyáron visszatért Kaliforniába, így Dominik is ott folytatta kosaras pályafutását, méghozzá rengeteg élménnyel gazdagodva.
Kezdjük az elején. Mi vonzott a kosárlabdában, miért ezt választottad magadnak?
Az iskolában kezdtem játszani, láttam már előtte is kosárlabda meccset, és nagyon tetszett, mindenképp ki akartam próbálni. Ami tetszett, hogy itt viszonylag kisebb a pálya, és sok a szabály is, de csapatjáték, tízen vagyunk a pályán egyszerre, ami azért átlátható.
Mesélj egy kicsit arról, hogy milyen az amerikai rendszer, amiben a fiatalok kosaraznak?
Van az úgynevezett YMCA, ami olyasmi nagyjából, mint otthon az előkészítő lehet. Igazából főleg a játék a lényeg, nem annyira a szabályok, vagy a képzés. Heti egy-két ilyen foglalkozás van, és mellette rögtön vannak meccsek is hétvégente más hasonló csapatok ellen. Nem profi edzők dolgoznak itt, inkább lelkes szülők. Utána van az NJB (National Junior Basketball – https://njbl.org/) , ahová már a jobb játékosok kerülnek be, de ez csak pár hónapig tart, és itt is főleg szülők az edzők. Az első komolyabb lépcsőfok az AAU (Amateur Athletic Union), ahol most én a San Jose Spartans csapatában játszom (https://www.sanjosespartans.com/). Itt már hivatásos edzők dolgoznak, van AAU-s liga, ahol egymás ellen játszanak a csapatok. Mi például februárban Phoenix-be repülünk majd egy 3 napos AAU tornára, ami biztosan nagy élmény lesz.
Van már tapasztalatod az itteni kosárlabdáról és az amerikai rendszerről. Te miben látod a fő különbséget?
Amikor Magyarországon, a MAFC-ban kosaraztam, ott rengeteget gyakoroltunk, tanultuk a különböző dobásformákat, taktikai elemeket és több volt a kondicionális edzés. Emellett sokkal több volt a személyre szabott, egyéni képzés is, amit én még most is tudok itt kamatoztatni. Itt, Amerikában a játékon van a nagyobb hangsúly, és azon, hogy győzzünk, minél több meccset nyerjünk meg. És az is igaz, hogy fizikálisabb a sportág itt, mint Magyarországon.
Hogyan telnek a mindennapjaid?
Ma szünet van, úgyhogy kifejezetten jól! De egy átlag napon 8:25-től van iskola délután 15:15-ig. Emellett nemrég beválogattak az iskolai csapatba, így hétfőn és szerdán az iskolai csapattal vannak edzések, kedden és csütörtökön általában másik iskolák ellen játszunk meccset. Ez az úgynevezett Middle School kosárlabda bajnokság januárban kezdődött és nagyjából 3 hónapig tart. Vannak még az AAU-s edzések is, kettő-három hetente, és velük hétvégente általában három meccset játszunk. Péntekre azért el szoktam kicsit fáradni, de nagyon élvezem a kosárlabdát továbbra is.
Ha jól tudom, az iskolai csapatba nem könnyű bekerülni nálatok.
Igen, úgy indult, hogy nagyjából harminc gyereket választottak ki, akiket megnéztek az edzők. Ziccereket, dobásokat, alap feladatokat kellett csinálni, ők meg figyelték, kinek hogy megy. Végül a legjobb tizenkettőt választották ki, akik a csapatba kerülhettek, köztük engem is.
A közelmúltban egy NBA meccsen is ott lehettél a parketten. Mi volt a legnagyobb élményed ennek kapcsán?
Igen, az AAU-s csapatunkkal egy Warriors meccs szünetében léphettünk pályára. Nagyon menő volt, a Chase Centerben 18 000 néző fér el és rendre telt ház van. A pálya a miénkhez képest ragadósabb volt, nagyon érdekes volt rajta játszani. Nekem az volt a legnagyobb élmény, hogy a melegítés alatt ott ülhettünk a pálya szélén és közvetlen közelről nézhettük, ahogy a játékosok a bemelegítést végzik.
Warriors-os pulcsiban ülsz most a kamera előtt – ők a kedvenceid?
Igen, az ő meccseiket szoktam a tv-ben nézni, ha van rá időm.
Esetleg megfordult a fejedben, hogy egyszer szeretnél te is erre a szintre eljutni?
Nyilván nagyon jó lenne játszani az NBA-ben egyszer, bár az még nagyon messze van. De szeretnék majd olyan egyetemen tanulni, ahonnan esetleg tovább lehet menni a profik közé. Most először majd a középiskola van előttem, már nézegetjük, hogy hova lenne érdemes menni tanulni. Bár még nem döntöttük el, az biztos, hogy a kosárlabda az iskola kiválasztásánál is elsődleges lesz majd.
Vittay-Hajnik Ambrus, Dominik MAFC-os edzőjének gondolatai:
Dominik egy igazi energiabomba, jelenléte és mentalitása borzasztóan hiányzik a csapatnak és személy szerint nekem is. Az itt töltött idő alatt hihetetlen gyorsan illeszkedett be és vált vérbeli, fanatikus MAFC-ossá! Külön öröm, hogy erre Ő is nagyon büszke, számtalan olyan fotót küldött, ahol egy teljesen új, idegen kultúrában is ott feszít tetőtől-talpig MAFC-osban. Mindig mosolyog, duzzad a versenyszellemtől, tipikusan olyan játékos és ember, amilyet minden edző szeretne a csapatában tudni. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot és mindig izgatottan olvasom, hogy éppen mi történt vele, hogy van, hogy halad előre a pályán és azon kívül egyaránt. Amellett, hogy nagyon bízom benne, hogy idővel összefúj még minket a szél, tudom azt is, hogy bárhova viszi a sorsa, ott meg fogja állni a helyét. Ezt bizonyítja a mostani kalandja is. Csak így tovább Dominik, nagyon büszkék vagyunk Rád!
