Mikor csapattársai melegíteni kezdtek a bajnok Alba Fehérvár elleni rangadóra, a csapat későbbi legeredményesebbje, Bíber Bende még a nyelvvizsgáját írta a városban. Mondhatnánk, jött, látott és győzött, hiszen vezérletével juniorjaink remek sikert arattak a Menyecske Arénában, de ő maga is tudja, társak nélkül ő sem lett volna ilyen eredményes. Két frontos helytállásról, távlati tervekről és az érmes álmokról is beszéltünk vele.
– Úgy hallottam, hogy éppen egy nyelvvizsgáról érkeztél a hétvégi, Fehérvár elleni mérkőzésre.
Valóban, reggel fél kilencre mentem középszintű angol nyelvvizsgára, ami egészen háromnegyed kettőig tartott. A meccs ugye kettőkor kezdődött a Menyecske Arénában, ami azt jelentette, hogy 15 percen volt odaérni a mérkőzésre. Bármennyire is siettem, sajnos csak a feldobásra értem oda, úgyhogy gyorsan átöltöztem és a folyosón melegítettem.
– Mennyire volt nehéz két ilyen fontos feladatra koncentrálnod egy napon belül, mint a nyelvvizsga és a bajnoki rangadó? Hogy érzed, mindkét helyen a maximumot tudtad nyújtani?
Előző este, sőt még aznap reggel is úgy keltem, hogy az egyik biztosan nem fog úgy sikerülni, ahogy azt szeretném, de szerencsére nem lett igazam. A nyelvvizsgán minden nagyon jól sikerült és amint beálltam a meccsen, nagyon felszabadultan tudtam játszani és a maximumot tudtam kihozni mindkét helyen magamból. És bár az én nevem mellé valóban impozáns statisztika került, nagyon sok múlt a csapattársaimon, nélkülük nem sikerült volna ilyen jóra a napom.
– Mesélj egy kicsit a tanulmányaidról: hova jársz, hányadikos vagy, mik a terveid a jövőre nézve? Mennyire jelent nehézséget összehangolni a mindennapokban a kosárlabdát és a tanulást?
Az ELTE Apáczai Csere János Gimnáziumba járok, idén vagyok tizedikes. Eddig úgy érzem, hogy nagyon jól megy a tanulás és a sport egymás mellett. Szerencsére az edzések úgy vannak, hogy van időm előtte is hazamenni és tanulni, és mivel nem is nyúlnak túl későre az edzések, ha kell, még utána is be tudom fejezni az esetleg megmaradt feladatokat.
– Beszéljünk egy kicsit a kosárlabdáról is: mikor kezdtél kosarazni? Miért ezt a sportot választottad magadnak, mit szeretnél elérni?
Lassan hat éve kosarazom itt, a MAFC-bal. Előtte fociztam, mint a legtöbb fiú, viszont ott nem értek sikerélmények, ezért döntöttem a váltás mellett, és mivel elég magas voltam, adta magát a kosárlabda. Az elején még csak pár perceket kaptam, aztán lassan kezdtem „felkúszni a ranglétrán”. Az igazi áttörés két éve jött el, amikor először választottak meg csapatkapitánynak. Ez nagyot dobott az önbizalmamon és a szerepvállalásomon is.
Hogy a jövőben mit szeretnék a kosárlabdától, azt még én magam sem tudom. Annyi biztos, hogy abbahagyni még jó ideig nem szeretném, és az sem kizárt, hogy a középiskola után külföldre mennék játszani és tanulni.
– A végére pedig egy aktuál kérdés még: hogy érzed magad az idei junior csapatban, mennyire vagy elégedett az eddigi teljesítményetekkel, és mivel lennél elégedett az évadban?
Az idei junior csapat az eddigi egyik, ha nem a legjobb csapatom, és itt nem csak az eredményekre gondolok, hanem a közösségre is. Sajnos a tavalyi csapatomból nem sokan maradtunk, így az idei évnek mindössze 13-an vágtunk neki, ami nem sok. Cserébe viszont nagyon igaz az, amit vezetőedzőnk, Vittay-Hajnik Ambrus is mondott már augusztusban, hogy itt egyes játékosnak ez a csapat a mindene, ami meg is látszik. Nagyon jól összeszoktunk és olyan közösség alakult ki, hogy bárkivel bármit meg tudsz beszélni és mindenki mindenkivel nagyon jóban van.
Az elmúlt két évben nagyon sok munkát tettem bele a kosárlabdába, amit sajnos a tavalyi év végén nem tudtam teljesen visszaadni, mert a döntőn agyrázkódást szenvedtem, így nem tudtam a legfontosabb meccsen játszani. Idén remélem, sikerül az éremszerzés és minél szebben fog csillogni az az érem. Úgy érzem, minden esélyünk megvan arra, hogy ezt az álmunkat valóra váltsuk.
