8. FORDULÓ NB1B

80 : 77
(28-21, 18-16, 12-25, 22-15)
NB I. B 2019.12.04. - 17:30
Gabányi László Sportcsarnok

Recap

Hazai edző nyilatkozata
Hencsey Tamás: gratulálok a csapatnak a győzelemhez.A BKG egy kellemetlen kosárlabdát játszó csapat, akár támadásról, akár védekezésről beszélünk. A nagy öröm számomra az, hogy az első olyan mérkőzés volt, amit megnyertünk, mondhatom azt, hogy jó védekezéssel.Az első negyedben különösen jól működött a védekezésünk, illetve az utolsó negyedben szintén. Tudtuk uralni a palánkok alatti területet. Huszonegy támadólepattanót szedtünk. Azt hiszem, hogy ez döntő volt a mérkőzés során.Egy jó BKG-t sikerült legyőznünk és remélem, hogy elindultunk egy úton, ami abszolút pozitív. Számomra a védekezés a legfontosabb és ebben pozitívumokat láttam. Még egyszer gratulálok a srácoknak, az ellenfélnek pedig további sikereket kívánok a folytatásra.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston: Nagyon izgalmas meccs volt. Mind a két csapat rendesen készült az ellenfél erényeiből. Szerintem elég komoly taktikai csata volt. Elég sokat videózunk és ritkán lehet látni, hogy ilyen fordulatos és ilyen sok taktikai elemet igénybe vesznek a csapatok. Sajnos nem szereztünk annyi labdát, amennyit szerettünk volna és szoktunk.Kritikus időszakban kihagytunk egy kihagyhatatlan ziccert, volt egy nagyon rosszkor történt eladott labda. Sajnos az ellenfél egy büntetőt hagyott ki, mi pedig négyet. A végén pedig volt egy olyan játékvezetői ítélet, amit mi másképpen láttunk. Ebből tudott aztán fordítani a MAFC.

Forrás: hunbasket.hu

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1920/hun2a/hun2a_433

Helyszín

Gabányi László Sportcsarnok
Budapest, Hauszmann Alajos u. 5, 1116 Magyarország