20. forduló

73 : 98
(16-31, 19-31, 20-16, 18-20)
NB I. B 2019.02.23. - 16:00
Simon János Kosárlabda Csarnok

Recap

Washington 25/12, Katona 17/15, Lakits 17/9, Garamvölgyi 10, Csapai 10/3, Misek 4, Lakosa 4/3, Bordács 4, Polgárdy 4, Nagy 3/3.

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr : „Gratulálok a MAFC csapatának a győzelemhez. Mint eddig, ezúttal sem keresek kifogásokat. Legyen elég annyi, a heti edzések és a rendelkezésre álló keret valahol előrevetítette ezt a forgatókönyvet. Mindamellett töménytelen rutintalan, illetve érthetetlen hibát vétettünk. Semmi értelme feltételes módban teóriákat gyártanom, így marad a tény, számtalan létszámfölényünkből kaptunk vissza fájó kosarakat. Az mindenképpen örömteli, hogy a második félidőben képesek voltunk rendezni sorainkat és kihoztuk egálra azt. Remélem fiatal játékosaink tanulnak ebből a tapasztalatból. Sok sikert kívánok Hencsey Tamás kollégámnak és csapatának a feljutásért folytatott harcban.”

Vendég edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : „Először is örülök az újabb győzelemnek és különösen annak, hogy a csapat fegyelmezetten hajtotta végre azt, amit megbeszéltünk támadásban és védekezésben egyaránt. Sőt, az is fontos, hogy ez sikerrel is párosult mindkét oldalon. Jól reagáltunk a Honvéd vegyes védekezésére, s már a félidőben 62 pontot dobtunk. Az addig kialakult előnyt többe kevésbé tudtuk is tartani. Megérdemelt győzelmet arattunk, amiért sokat is tettünk. Sok sikert kívánok a Honvádnak a folytatáshoz.”

Forrás: http://hunbasket.hu

Statisztika: http://hunbasket.hu/merkozes/x1819/hun2a/hun2a_321

 

 

Helyszín

Simon János Kosárlabda Csarnok
Budapest, Dózsa György út 53, 1134 Magyarország