2. FORDULÓ NB1B

81 : 88
(21-20, 25-27, 23-19, 12-22)
NB I. B 2019.10.05. - 15:30
Ludovika Aréna

Recap

Hazai edző nyilatkozata
Puskás Artúr : „Gratulálok a MAFC csapatának a győzelemhez. Mondhatnám, megérdemeltük volna, azonban egyrészt nem érdem kérdése, másrészt hosszú percekig képtelenek voltunk betalálni, márpedig ezt a játékot dobott gólra játsszák. Ettől függetlenül ami ma bennünk volt, kiadtuk magunkból. Büszke vagyok a srácokra, egy rossz szavam nem lehet rájuk. Bajnokesélyes ellenféllel szemben bizonyították be, képesek jól és keményen játszani. Ez a párosítás örök klasszikus honi kosárlabdánk történetében. Úgy gondolom mindkét csapat jó játékkal öregbítette ennek a rivalizálásnak hírnevét. Tanulunk ebből az összecsapásból és megyünk tovább. Végezetül szeretném megköszönni szurkolóink támogatását.”

Vendég edző nyilatkozata
Hencsey Tamás : „A mérkőzés az utolsó negyedig a csapatok kiegyenlített csatáját hozta. Sok támadólepattanót engedélyeztünk ellenfelünknek, ezáltal sok pontot kaptunk második esélyből, illetve megint sok volt az eladott labdánk. Az utolsó negyedben kevesebb hibával játszottunk mind védekezésben, mind támadásban ellenfelünknél és ez hozott sikert végül. Sok sikert kívánok a nehézségekkel küszködő kollégámnak a jövőben.”

Forrás: hunbasket.hu

Helyszín

Ludovika Aréna
Kada utca, Óhegyi lakótelep, Óhegy, 10th district, Budapest, Central Hungary, 1103, Hungary