SPORTFEJLESZTÉSI TERV

A BASKET MHG KFT. JELENLEGI HELYZETÉNEK BEMUTATÁSA

A Basket MHG Kft. a MAFC kosárlabda csapatának üzemeltetője, amely az évtizedek óta sikeres utánpótlásbázis csúcsán áll. Bár NB. I/B-s csapatként az eredményesség nem elhanyagolható, de a MAFC főcélja a tehetséges játékosok karrier-menedzsmentje. lyan modellt igyekszünk megvalósítani, amely abból a felismerésből ered, hogy az utánpótlás bázisokról kikerülő tehetséges 17-18 éves játékosok még nem rendelkeznek azokkal a pszichés és fizikai képességekkel, amelyekkel el tudnának helyezkedni élvonalbeli csapatoknál. Tehát az utánpótlás és a felnőtt szint között “szakadék” van, ahol sok tehetség elkallódik.
A MAFC egy fajta hídszerepet kíván betölteni a játékosok karrierjében, amely Magyarországon még szokatlan, azonban az európai kosárlabdában elterjedt. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a Basket MHG Kft. nemcsak egy NB. I/B-s csapatot üzemeltet, hanem U20-as és U18-as csapatokat is. Ezeknél a korosztályos csapatoknál a főcél, hogy olyan kosárlabdát tanuljanak a játékosok, amelyet sikeresen tudnak érvényesíteni az NB. I-ben, ahol már nem vele egyidősekkel, hanem felnőtt korú játékosokkal szemben játszanak.

 

LÉTESÍTMÉNYEK

A Basket MHG Kft. nem rendelkezik létesítmény tulajdon- vagy üzemeltetési jogával. Az NB. I-es mérkőzések rendezésére, illetve az utánpótlás csapatok edzés-lehetőségeinek biztosítására alkalmas csarnokot bérel a XI. kerületi önkormányzattól. Ez éves szinten mintegy 20 millió forintos költséget jelent.

 

FELSZERELÉSEK

Az alapvető utánpótlás-fejlesztéshez szükséges lényeges eszközök a MAFC rendelkezésére állnak, azonban az európai szintű munkához sok eszköz hiányzik: nincsenek elektronikai eszközök, amely lehetővé tenné a játékosok teljesítményének elemzését, valamint saját szállítóeszköz hiányában az utazások is költségesek.

 

SZAKMAI HÁTTÉR

 MAFC-ban dolgozó edzők sikeres múltja, az elért bajnoki címek egyértelműen mutatják, hogy a szakmai háttér adott, azonban a koncepció lényegét tekintve az itt dolgozók kompetenciáját az a tény jelzi a legjobban, hogy jelenleg 19 olyan játékos játszik NB. I-ben vagy az amerikai főiskolai bajnokságban (NCAA), akiknek nevelőedzője jelenleg is a MAFC kosárlabda csapatánál dolgozik. Az állandó szakember gárda jól kialakult szervezeti kultúrát jelent, amely elengedhetetlen egy egységeges kosárlabda tanításához.

A BASKET MHG KFT. SPORTFEJLESZTÉSI TERVÉNEK ILLESZKEDÉSE AZ MKOSZ SPORTÁGFEJLESZTÉSI TERVÉHEZ

 

HELYZETELEMZÉS – kosárlabda a településünkön

A ’90-es évek végén egyfajta kosárlabda-bumm volt tapasztalható Budapesten: sorra alakultak az egyesületek, például a XI. kerületben négy utánpótlás klub is működött. Ez a fellendülés az utóbbi 4-5 évben lecsengett, sok korábbi egyesület kiüresedett vagy meg is szűnt. A kerületünkben jelenleg a MAFC Kosársuli foglalkozik fiú utánpótlás kosárlabdával, akivel a MAFC (Basket MHG Kft.) szoros együttműködésben dolgozik évek óta. Ezt az összefogást aktívan támogatja a kerületi önkormányzat, ahol egyértelmű cél, hogy felélesszék a kerület kosárlabdás hagyományait.
Az utóbbi években nemcsak a kosárlabdázó gyermekek létszáma csökkent le Budapesten, hanem a minőségi kosárlabda edzők száma is. Szerencsére ez alól a XI. kerület kivételt képez, sok tehetséges fiatal edző tud elindulni a pályán, mert a mostani sportfinanszírozási rendszer lehetőséget teremt egy stabil edzői életpálya megteremtéséhez, amely a játékosok felkészítésében is új lehetőséget nyit meg.
A budapesti kosárlabdára is jellemző az az országos probléma, hogy az utánpótlásból kikerülő játékosok nem tudnak olyan képzésben részesülni, amely felkészíti őket az élvonalbeli, professzionális kosárlabda pszichés és fizikai követelményeire. Ennek eredményeként sok tehetséges játékos nagyobb hangsúlyt fektet a civil életére, és végül teljesen eltávolodik a kosárlabdától. Ezen probléma megoldására fókuszálva egy olyan koncepciót alakított ki a MAFC, amely újszerű Magyarországon.

UTÁNPÓTLÁS ÉS SZAKEMBERKÉPZÉS: céljaink bemutatása

A gyakorlatban 16-17 éves kortól érdemes elkezdeni a játékosok felkészítését az élsportra. A kadett (U16) korosztállyal lezárul a kosárlabda technikai képzésének jelentős része, az ezt követő időszak átmenet az utánpótlás és a felnőtt élvonalbeli kosárlabda között, amelyben nagyobb hangsúlyt kap a taktikai, fizikai és pszichés képzés. Ebből értelemszerűen következik a koncepció lényege, miszerint a Basket MHG Kft. nem pusztán a MAFC NB. I/B-s amatőr csapatot üzemelteti, hanem közvetlenül gondoskodik a 17 éves és annál idősebb játékosok felkészítésről.

VERSENYEK – ahol elindulunk

A játékosok élvonalra való felkészítésében nagyon fontos a versenyeztetés is, hiszen itt tudnak olyan kihívásokkal találkozni, amelyek motiválják őket, és megmutatják esetleges hiányosságaikat. Ennek szellemében, nemcsak a még utánpótlás korú csapatainkat indítjuk az MKOSZ által meghirdetett bajnokságokban, hanem szeretnénk elindítani egy “utánpótlás” NB. II-es csapatot, azok számára, akik a saját korosztályukban már csak korlátozott fejlődési lehetőséget találnak, viszont az NB. I/B-ben még nem tudnak pályára lépni.

AMATŐR KOSÁRLABDÁZÁS ERŐSÍTÉSE A TELEPÜLÉSÜNKÖN

A MAFC egy amatőr kosárlabda klub. Főcélja a tehetséges játékosok felkészítése a legmagasabb szintű kosárlabdára. Nyilván lesznek olyan játékosok, akik nem fogják elérni ezt a szintet, de fontosnak tartjuk, hogy azzal, hogy folyamatos edzés és versenyzési lehetőséget biztosítunk számunkra a Budapest-bajnokságban, így benne maradnak a kosárlabda vérkeringésébe, és a későbbiekben egyetemi valamint hobbi kosárlabda csapatokban fognak játszani NB. II-ben vagy alsóbb osztályokban. Ezek az emberek fontosak a magyar kosárlabdának, hiszen belőlük lehetnek edzők, játékvezetők, szurkolók és szponzorok.

FAIR PLAY

A MAFC eddig is élenjárt a sportszerű magatartás hirdetésében, hiszen a sikeres élsportoló nemcsak fizikai képességei miatt lesz sikeres, hanem az értékrendje miatt is. Ezek a játékosok ráadásul példát mutatnak sok fiatal kosarasnak. Emiatt fontosnak tartjuk, hogy létezzen egy etikai kódex, amely minden sportági szereplő magatartásának elveit szabályozza.
A MAFC nemcsak a dopping és a kábítószer elleni harcban lép fel, hanem a játékosainak megtiltja minden olyan termék fogyasztását, amely olyan anyagokat tartalmaz, mint a taurin, koffein, nikotin és alkohol, amely bár legális, de túlzott fogyasztása káros a szervezetre.
Más egyesületekkel ellentétben a MAFC komoly figyelmet fordít a játékosok helyes táplálkozására, ehhez szakemberek segítségét vesszük igénybe.

MARKETING, KOMMUNIKÁCIÓ

A MAFC NB. I/B-s mérkőzései önmagukban a sportágat népszerűsítő esemény, hiszen ez a bajnokság a jövő tehetségeit vonultatja fel. Egyértelmű példaképet jelent a fiatal kosarasoknak.
A MAFC mindent elkövet, hogy egységes és pozitív arculattal hatékony marketingkommunikációt (közösségi oldalak, médiakapcsolatok) folytasson annak érdekében, hogy további pénzügyi forrásokat tudjon bevonni a sportágfejlesztési stratégia megvalósításához.

SPORTDIPLOMÁCIA

A Basket MHG Kft. együttműködésben áll a MAFC Kosársulival, amely önmagában is több, mint száz igazolt játékossal rendelkezik. Ezen túlmenően fontos tartjuk, hogy olyan kisebb egyesületekkel is kapcsolatokat tudjunk kiépíteni országszerte, akik méretükből adódóan csak időszakosan tudnak tehetségeket felvonultatni.

SZOLGÁLTATÁS

Ahogy az elmúlt évtizedekben is, a jövőben is a MAFC folyamatosan nyújt olyan szolgáltatásokat, amelyek vonzóvá teszik a tagsági sportolói viszonyt. Mivel a Basket MHG Kft. csapatai országos bajnokságban szerepelnek, amelyek nagyon sok utazással járnak, emiatt indokolt egy saját, egyéves használt mikrobusz beszerzése. A kézzel fogható felszereléseken túl, fontosnak tartjuk a versenyzésen kívüli élményszerzést, amelyek erősítik a MAFC-os identitást.

TÁRSADALMI FELELŐSÉGVÁLLALÁS

A MAFC elkötelezett az MKOSZ által is támogatott Dobd a kosárba! mozgalom iránt, amellyel erősíteni kell a fiatalok körében a kosárlabda népszerűsítését. Ezt kiegészítjük az egészséges táplálkozás támogatásával, valamint a szintetikus táplálékok helytelenítésével.
2013. március 1.


 TAO határozat 2015 - 2016


 TAO kérelem 2015 - 2016


 SFP határozat 2016 - 2017


 SFP kérelem 2016 - 2017


 SFP jóváhagyott 2016-2017


 SFP kérelem 2017 - 2018


 SFP jóváhagyott 2017-2018

 

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

×
We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree