Budapest MAFC

Rossz főpróba után...

Gyenge, igen gyenge főpróbát tartott csapatunk a Vasas elleni utolsó középszakaszbeli mérkőzés előtt. Két kulcsjátékosunk nélkül időnként alárendelt szerepet játszva simán kikaptunk a Jászberénytől.

Mumus maradt a Jászberény

Két meghatározó játékosunk nélkül, sokat egyénieskedve, erőlködve, végig futva az eredmény, s a kritikus szituációkban rendre újítani képes jászságiak után s simán kikaptunk - ennél jóval több kell a hátralévő meccseken a Vasas ellen

Győzni kell

Szombaton délután azt a Jászberényt fogadjuk a középszakasz utolsó előtti összecsapásán, amely meglehetősen régen, az első fordulóban, tavaly október 8-án járt a csarnokunkban. Akkor egy roppant küzdelmes mérkőzésen 60-58-ra kikaptunk. Azóta Jászberényben is - kétszer. Több szempontból is itt az ideje visszavágni

U18: Készen állunk a döntőre!

 Junior brigádunk holnap, azaz szerdától vasárnapig Debrecenben szerepel a korosztály országos döntőjében. Az U18 - as fiú kosárlabdacsapatok krémjének seregszemléje igencsak izgalmasnak ígérkezik.

Erősebb volt az Atom

Ellentétes félidők mérkőzésén a remek első 20 - de talán inkább 15 - perc után a második félidőt roppant gyengén kezdve hátrányba kerültünk, 1 pontra még visszajöttünk,a hajrában 3 paksi tripla megpecsételte a sorsunkat

Folytassátok, Fiúk

Megtört a jég, legutóbb a Vasas legyőzésével végre megszereztük első győzelmünket egy alsóházi ellenfél ellen. Szombaton délután, 16 órától az Atomerőmű gárdáját fogadják Fiaink

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

×
We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree