Budapest MAFC

Robbie: Köszönök mindent!

Mint ismert, a hét folyamán kivásárolták a szerződéséből a kanadai-indiai légiósunkat, Robbie Sihotát. A tegnap óta már Németországban tartozkódó erőcsatár az alábbi "búcsúlevelet" jutatta el hozzánk:

60 perc "horror" után mennybemenetel

Szédületes mérkőzésen négyszeri hosszabbítás után többször is vesztes helyzetből felállva nyugodtan mondhatjuk az évad meccsét sikerült megnyerni, nagyon fontos alsóházi rangadót a nyíregyháziak ellen. Valószínűleg nem csak edzőnk, Garai Péter lesz úgy ezzel a parádés meccsel, hogy amíg él nem felejti el...

Megszenvedett a nagy bajnok kis csapatunk ellen

Ahogy hét közben a Pécset, vagy korábban a Kaposvárt, a bajnok Szolnokot is állva hagytuk a meccs elején, ám rendezte sorait a nemzetközi porondon is figyelemre méltó eredményeket elérő Olaj, s fordított. Csapatunk felnőtt a feladathoz, s bár többnyire ellenfelünk vezetett, hatalmas akarással, s helyenként jól kosarazó fiaink végig partiban voltak vele, nem adták olcsón a bőrüket - alaposan megizzadt, megszenvedett ezért a győzelméért a bajnok

Sihota-parádéval megvan az első hazai siker

Mind az öt kezdő játékosunk elérte a 10 pontot, és Sihota (31 pont, 17 lepattanó) parádés játékára építve tartalékos csapatunk fokozatosan megtörte a szintén tartalékos Pécs ellenállását, ezzel megszerezte első hazai győzelmét.

Hősies helytállás, de vereség

Ismét óriási meccset játszott csapatunk a Kaposvárral, de megint kikapott. Eleve szerkezeti gondokkal küzdő együttesünkből Lakits Andris rögtön a meccs elején kivált sérülés miatt, ám remek kezdés után fordítottak a vendégek. Hősiesen küzdve a hajrát sikerült szorossá tenni, ám a végén a jól büntetőző Kaposvár örülhetett.

Ma 17.30 - kor ismét pályán a Budapest MAFC!

Garai Péter és Mócsán Bálint nyilatkoztak a BB1.hu - nak a Kaposvár elleni rangadóról.

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree