Budapest MAFC

MAFC - Zalakerámia ZTE KK

Teltházas meccs lesz az első idei találkozó a Gabányi Sportcsarnokban.

Budapest MAFC - Zalakerámia

Végre valahára elérkezik ez a nap is: A Budapest MAFC élvonalbeli kosárlabda csapata bemutatkozhat hazai pályán.

A Budapest MAFC - Zalaegerszeg

A Budapest MAFC - Zalaegerszeg rangadóra ma délig, azaz még 2 óráig lehet rendelni elővételi jegyet az info@mafcbasket.hu e-mail címen!

Majdnem elszórakozta a Sopron

Bár nem sikerült végrehajtani a bravúrt, szégyenkeznivalónk semmi esetre sincs.

Szolnoki Olaj KK - MAFC

A címvédő fogadja a tavalyi sereghajtót: a papírforma szerint fix hazai. Az előző fordulóban mindkét gárda vereséget szenvedett, mely után Dragan Alekszics és Stefan Timbus is lemondott. Pór Péter a nemzetközi porondon már debütált, a fővárosiak egyelőre még nem találták meg az új mesterüket, holnap Garai Péter elnök fog meccselni a Tiszaligetben.

Kedves Szurkolók!
Szombaton - ahogy már megírtuk korábban - sajnos még nem tudjuk a Gabányi Sportcsarnokban fogadni a Falco Szombathely gárdáját.

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

×
We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree