A visszavágás reményében

27 április 2018 Szerző:  MAFC

Két hete hazai pályán egy nagyon küszködős meccsen maradtunk alul a DEAC ellen, holnap egyértelműen a revansért utazunk a cívisvárosba

 

Négy forduló után mindkét együttes 2 - 2 - es mérleggel áll az alsóházi rájátszásban és a Sopronnal karöltve még nyitott a kérdés, hogy ki is fogja tudni elkerülni a play out küzdelmeket. Természetesen erre a Debrecennek van a legtöbb sansza, hiszen két győzelemmel állnak jobban, csak az eredmények extrém alakulása folytán veszthetnék el a 12. pozíciójukat.

Az a tény, hogy egy lépés választja el őket a céljaiktól mintha görcsösebbé tette volna őket, Jászberényben és Sopronban is kapituláltak, bár fontos megjegyezni, hogy légiós centerük, Dallas Lauderdale nem tudta vállalni a játékot egyik alkalommal sem. A nyomás mégis rajtuk lehet, főleg annak tudatában, hogy idén egyszer már elbotlottak az utolsó akadályban, méghozzá a Magyar Kupára való kvalifikálás során.

Könnyű dolgunk azonban egészen biztosan nem lesz, példának okáért a szerda-szombat ritmus már többször megtréfált minket. Ráadásul Toney bevethetősége is kérdéses, amerikai csatárunk értékesebb annál, hogy a szakmai vezetés kockáztasson egy komolyabb sérülést a végelszámolás közeledtével.

A csarnokról és városról viszont szép emlékeink vannak, közel három hónapja Fodor Marci vezérletével egy fantasztikus mérkőzésen diadalmaskodtunk. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, a játékoskeretek is változtak, de biztató a tudat, hogy igenis benne van a pakliban egy idegenbeli bravúrgyőzelem.

Hajrá Budapest, Hajrá MAFC!

 

Siklós Olivér és Katona Bence:

 

NB. I/A alsóházi rájátszás 5. forduló

DEAC - Budapest MAFC

2018.04.28. szombat 19:00

Oláh Gábor utcai Sportcsarnok 

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree