Kulcsfontosságú diadal az alsóházi rangadón

25 március 2018 Szerző:  MAFC
Fotók: Girgász Péter

A már rendszeresen bemutatott kiváló első félidő után sikerült kitartani az utolsó pillanatig és a megőrzött minimális különbségnek hála hatalmas győzelmet arattunk a Jászberény ellen

 

Budapest MAFC - JP Auto-Jászberényi KSE 73-72 (23-13, 22-19, 20-24, 8-16)
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok,
V.: Farkas G., Pozsonyi L., Balogh Gy. (dr. Valovics I.)

MAFC: HOT 11/3, Fodor 7/3, MCCRAY 19/3, Dukics 12/6, CVETKOVICS 16. Cserék: Misek -, LAKOSA 8/6, Peringer -, Lakits -.

JKSE: Nelson 21/6, Rakics 7/6, Wallace 14/6, Lucsics 17/6, Sejfic7. Csere: Cseh 6, Molnár -, Kerpel-Frónius -.

 

Nagy érdeklődés övezte csapatunk utolsó hazai alapszakasz mérkőzését, a feldobás előtt már bőven megteltek a Gabányi Sportcsarnok lelátói. Vendégszurkolók is szép számmal érkeztek, remek hangulatú összecsapásra lehetett számítani.

A Fiúk átérezhették a találkozó fontosságát, nagyon koncentráltan melegítettek, hogy a mérkőzés elejétől kezdve üzemi hőfokon tudjanak pörögni. Utólag mondhatjuk, hogy sikeres volt a felkészülés, ugyanis a hetek óta roppant olajozottan működő Hot - Fodor - McCray - Dukics - Cvetkovics kezdő ötös ismét szédületes rajtot vett. Szemre is tetszetős, önzetlen játékkal már két perc elteltével éreztettük is ki az úr a háznál (10 - 2).

Lucsics kozmetikázott az eredményen, de a következő támadásunknál Amin ügyesen bontotta le a játékot Dusanra, aki zsinórban már a hatodik mezőnykosarunkat jegyezte (ebből ötöt gólpassz előzőtt meg). Nikola Lazics időkérése nem is várathatott sokat maga után, a szerb szakember igyekezett rendezni a sorokat. Rakics triplája és Lucsics tempója szűkítette az előnyünket, de egy újabb Hot - Cvetkovics összjáték tovább lendítette a szekerünket (14 - 9).

Amin egészen elképesztő hatékonysággal olvasta a berényi védelmet, a magas játékintelligenciával megáldott játékmesterünk további három gólpasszt osztott ki Marcinak és Dukának, meg is kapta a megérdemelt vastapsot amikor Garai mester szusszanásnyi időt adott neki. Sokat azért nem pihent, egy Wallace közeli után az utolsó támadás jogát mi élvezhettük, a visszaálló irányítónk pedig kegyetlenül beverte a hármast a hazai publikum legnagyobb örömére (23 - 13).

A második negyedre is kitartott a lendületünk, ezúttal elzárás - leválás játékból adtuk meg az etap alaphangját. A végig aktívan és magas szinten pattogtató Lucsics két három pontos akciójával ugyan éledezett a Jászberény, de McCray belépés utáni ziccere gyorsan lehűtötte a vendégeket. Két sikeres JKSE akció között Toney brusztolt ki két pontot nekünk, de szakvezetésünk ennek ellenére is jobbnak látta, ha tart egy gyors eligazítást a következő percekre (29 - 23).

Bejöttek a taktikai változtatások, így a vezérszerepet erre a játékrészre átvevő erőcsatárunk, Toney McCray triplájával és két büntetőjével visszatornásztuk a különbséget tíz pont fölé. Öldöklő küzdelem folyt a pályán és ez bizony rányomta a bélyegét ezen időszak minőségére. Majd két percig szinte befagyott az eredményjelző, azonban meg kell jegyeznünk, hogy ehhez hozzájárult néhány könnyűnek ítélt, mégis elpuskázott jászberényi lehetőség. A szerencsénk sem tarthatott örökké, Nelson villámgyorsan berámolt négy egységet, ám mi is ép időben ébredtünk, Dusan és Zsolti pontjai pedig mégis Lazics mestert szólították az asztalhoz (38 - 27).

Védelmünk továbbra is szigorúan zárt, a robosztus centert, Ismet Sejficset ki is vettük a játékból, ami leginkább a belső embereink érdeme. Toney büntetőire Nelson kettes, Zsolti triplájára pedig Wallace hármas volt a felelet, a félidő véghajrájához érve a színvonal is emelkedett. Amin kilencedik (!) asszisztját Dusan váltotta pontokra, Lakits labdaszerzését követően viszont nem tudtuk tovább növelni a fórunkat. Így is megnyugtató előnnyel vonulhattunk a nagyszünetre (45 - 32).

A pihenő után jobban kezdtek a kék mezesek, az addig nem sok vizet zavaró Sejfics megmozdulásaira építve próbáltak tíz alá bekúszni. Duka és Marci nem hagyták ezt szó nélkül, kosaraikkal igyekeztek visszaverni a nagyobb fordulatszámra kapcsoló JKSE attakot. Az agresszívabbá és fizikálisabbá váló berényi védelem kifogott Toney idegein, amerikai légiósunk technikai hibáját Nelson büntette a vonalról, ráadásul nem is egyszer hanem háromszor, ugyanis az ezt követő akcióból is kiharcolt egy dobás közbeni faultot a vendégek 9 - ese (49 - 40).

Zsolti a lehető legjobbkor köszönt be ismét távolról, ám a vérszemet kapó Nelson felelni tudott rá. Nebojsa folytatta a sormintát, de a Lucsics - Sejfics belső tandem kétszer is mattolt minket. Lakosa harmadik trojkája sajnos célt tévesztett, nem úgy Rakicsé, aki higgadt befejezésével rég nem látott közelségbe lopta riválisunkat. Amin közelijével és cserékkel próbáltuk oltani a tüzet, de megint kaptunk egy hármast, hihetetlen dobószázalékkal rohamozott ekkor a tabellán hárommal előttünk lévő alakulat (57 - 53).

Az utóbbi időszak sikerei azonban nem múltak el nyomtalanul, a Fiúknak még ebben a nehéz helyzetben is megmaradt a koncentráltságuk és önbizalmuk. Támadólepattanóból és szerzett labdából is utat találtunk a gyűrűbe, a hazai közönségnek érezhetően megjött/megnőtt a hangja a lelkes hajtást látva. Toney 2+1-e kis híján felrobbantotta a csarnokot, azonban apró szépséghiba, hogy a nagy ünneplés közepette elváltottuk magunkat és könnyű ziccert engedélyeztünk Cseh Györgynek a játékrész lezárásaként (65 - 56).

Nagy kérdés volt, hogy ki tudja hamarabb magához ragadni a momentumot a záró tízpercben, de az első percek egyéni kísérletei egyik oldalon sem hozták meg az áttörést. A feszültség most a jászberényi Wallaceon fogott ki, a technikai hibát pedig ezúttal nekünk sikerült három ponttal büntetni. Fáradni látszottak az együttesek, ami rengeteg kihagyott dobást eredményezett. Cseh szép csel után jutott el a gyűrűig, nekünk viszont nem akart menni a felállt, betömörülő védelem ellen. Ettől függetlenül nem kapkodtunk, továbbra is türelmes, hosszú támadásokat vezettünk, hiszen tudtuk, hogy az idő nekünk dolgozik (68 - 58).

A szintén belassuló JKSE ígéretes helyzetből végezhetett el bedobást, Nikola Lazics pedig jobbnak is látta átbeszélni a figurát. Időkérése a visszájára sült el, Toney parádés ütemérzékkel csapott le a passzra, ráadásul az ellene elkövetett szabálytalanságot hidegvérrel torolta meg a vonalról. Nem adták fel a kék-fehérek, Nelson megint kintről volt eredményes, Cseh pedig emberrel együtt zsákolt nagyot. Elkészültünk az erőnkkel, nem ültek a dobásaink és ezt tetézte, hogy Nelson következő hármasán bemutatott védekezésünket még szabálytalannak is látták a sípmesterek. A tengerentúli játékos kettőt értékesített a háromból, az ellentámadásból Toney ugyanúgy egyszer hibázott, csak ő kettőből (71 - 65).

Az utolsó két percre fordulva hatalmasat védekeztünk, utána pedig Amin mintaszerű félhorogjával karnyújtásnyira került a MAFC - os győzelem. Hét pontos hátrányban kért időt a Jászberény, de hiába a megbeszélés, megint a helyén volt a szívünk és kikényszerítettünk egy rossz dobást. Az ekkor letépett védőlepattanó ideális esetben azt jelentette volna, hogy vége a mérkőzésnek, de a kissé kiengedő játékosaink figyelmetlenségeiből adódóan egészen a lefújás pillanatáig nem nyugodhattunk meg (73 - 72). 

Egy kis közjátékot követően azonban végre valahára ez is elérkezett és a megmaradó egy pontos előnyünk tökéletesen elég volt arra, hogy az előző hétvégéhez hasonlóan ismét beinduljon a felszabadult MAFC - os fieszta a Gabányiban!

Több szempontból is igen értékes sikert könyvelhettek el Garai Péter tanítványai, nem csak a tabellán elfoglalt helyezések miatt, hanem mert a nehéz pillanatokban is olyan mentális tartásról tett tanúbizonyságot a csapat, amely alapján joggal bízhatunk a szezonra kitűzött céljaink elérésében!

Hajrá Budapest, Hajrá MAFC!

 

Garai Péter: - Ismét jól kezdtük a találkozót, nagyon jól működött a csapatjáték, amelynek köszönhetően sikerült jelentős előnyre szert tenni. A második félidőben a Jászberény védekezése agresszívabbá vált, ennek is köszönhetően lelassultunk támadásban. Fontos győzelmet arattunk az egyik riválisunk ellen. Megpróbálunk Szegeden is meglepetést okozni az alapszakasz utolsó találkozóján.

Nikola Lazics: - Jól kezdett a MAFC, ellenfelünk rengeteg leindításos pontot ért el rossz védekezésünknek köszönhetően, támadásban is tompák voltunk az első húsz perc során. A szünet után szigorítottunk védekezésben, kevesebb helyet hagyva ezzel ellenfelünknek. Nyerni szerettünk volna, ez azonban nem sikerült és az eredmények tükrében az alsóházi rájátszásban még kétszer találkozunk ellenfelünkkel, amely ma megérdemelten győzött le bennünket.

 

Lakosa Zsolt:

 

Hivatalos sajtótájékoztató:

 

Statisztika: http://kosarsport.hu/game/hun/x1718/hun_978

 

Következő mérkőzés:

NB. I/A alapszakasz 23. forduló

Naturtex-SZTE-Szedeák - Budapest MAFC

2018.04.04. szerda 18:00

Szeged, Városi Sportcsarnok

 

 

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree