Teltházat a kiemelt derbire!

23 március 2018 Szerző:  MAFC

Holnap este az alsóházi rivális JKSE látogat hozzánk, reményeink szerint teltház és pokoli hangulat fogadja majd a jászságiakat a Gabányiban

 

A bajnokság végelszámolásához közeledve minden mérkőzés tétje felértékelődik, különösen azoké, amelyeken két hasonló erősségű és helyezésű alakulat csap össze. Ezek után nem túlzás rangadónak titulálni a holnapi csörtét, bizton állíthatjuk, hogy kiélezett, küzdelmes és az átlagosnál jóval nagyobb jelentőséggel bíró párharcnak lesznek tanúi a kilátogató kosárlabda barátok!

Fodor Marciék soros ellenfele a jobbára szinte csak a légiósai által húzott Berény lesz, akik a gyenge szezonkezdet után szépen összeszedték magukat és jelenleg nyolc győzelemmel a tabella 11. helyén állnak. Nikola Lazics legénysége leginkább otthon van elemében, az említett nyolc sikerből mindössze egyet gyűjtöttek be idegen környezetben. Ezt a fajta komoly teljesítménykülönbséget tökéletesen bemutatja az utóbbi két fordulóban elért eredményük: előbb bombameglepetésre két vállra fektették a címvédő Alba Fehérvárt - természetesen hazai pályán - majd a hétközi játéknapon Sopronban kapituláltak meglepően simán.

A Nelson - Rakics - Wallace mezőnytrió szabja a játékuk fazonját, az ő lassításuk kulcsfontosságú lesz a mérkőzésen. Erre meglehet az ellenszerünk, hiszen Amin a posztján az egyik legjobb védőnek számít, de Marci, Bandi és Levi is többször bizonyították már, hogy nagy szívvel hajtva képesek hatékony védekezésre, legyen szó a Garai Péter által sűrűn váltott formációk bármelyikéről. Csatár és centerposzton akár nagyobb előnyre is szert tehetünk, ugyanis az utóbbi találkozóinkon kifejezetten jó ritmusban pattogtattak a magasaink - Toney, Dusan, Nebojsa és Balázs is jó formának örvendenek.

Az ASE elleni magabiztos siker és a Fehérvárral vívott hasznos és a saját mértékeinkhez képest eredményesnek mondható viadal után egészséges önbizalommal léphetünk pályára, minden esélyünk megvan, hogy a Debrecen után újabb alsóházi csapatnak vágjunk vissza, ezzel erősítve hitünket a play-out elkerülésében.

Holnap minden MAFC - osnak a Gabányiban a helye, adjuk meg a Fiúknak a kijáró tiszteletet és szurkolást és hajtsuk bele Kedvenceinket a győzelembe!

Hajrá Budapest, Hajrá MAFC!

 

Lakosa Zsolti gondolatai:

 

NB. I/A alapszakasz 26. forduló

Budapest MAFC - JP Auto-JKSE

2018.03.24. szombat 18:00

Gabányi László Sportcsarnok

jv.: Farkas Gábor, Pozsonyi László, Balogh Gyula (Valovics István)

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree