Pontzuhatag Fehérváron

22 március 2018 Szerző:  MAFC
Forrás: kosarsport.hu

Védekezésben nehezen találtuk a fogást a címvédőn, így támadásban kellett felvennünk a ritmust, ami remekül sikerült és ezáltal emelt fővel távozhattunk az Alba Regia Sportcentrumból

 

Alba Fehérvár - MAFC 98-86 (30-19, 28-24, 18-19, 22-24)
Alba Regia Sportcsarnok.
V: Földházi T., dr. Mészáros B., Menyhárt F. (Schäffer B.)

Alba: Kovács Á. 4, MOHAMMED 22, SIMPSON 15/9, Lóránt 8, KELLER Á. 9/3. Csere: POINTER 9, Keller I. -, Hill 4, FILIPOVITY 10/6, HORTON 17, Brbaklic -.

MAFC: Hot 9/3, FODOR 16/6, MCCRAY 22/12, Dukics 5/3, CVETKOVICS 11/9. Csere: MISEK 8, PERINGER 9, Lakosa 4, Lakits -, Katona -, Bordács S. 2.

 

 Ellentétes előjelekkel hangolódtak a csapatok, ugyanis míg mi parádés győzelmet arattunk az ASE ellen, addig a Fehérvár meglepetésre kapitulálni kényszerült Jászberényben az előző fordulóban. Ennek ellenére szinte minden a vendéglátónk mellett szólt, viszont a mérkőzésre kitűzött céljaink nem voltak eredményhez kötve.

Bekezdett az Alba, Mohammed 2+1-ével és Lóránt centerezésével 5-0-val nyitott a címvédő. Nem ragadtunk be, Toney gyorsan szépített büntetőből és az utóbbi játéknapokon parádézó Dusan és Marci tripláival hamar egyenlítettünk. Hamar érződött, hogy védekezésben nem fogjuk tudni feltartóztatni Kellerék rohamait, így kénytelenek voltunk inkább a támadásra fókuszálni - halkan jegyezzük meg, hogy ez a felfogás nem feltétlen hátrány a számunkra, hiszen Garai Péter alapvetően támadó felfogású edző (7 - 7).

A hazaiak emeltek a csapásszámon és pillanatok alatt kétszámjegyűre duzzasztották a különbséget, gyors, látványos és eredményes kosárlabdával igyekeztek kárpótolni a szurkolóikat a szombati fiaskóért. Dusan újfent eredményes volt távolról és a fiatal Peringer is remekül szállt be, így a Simpson vezérelte Alba rohamokkal - ha tisztes távolból is - de tartani tudtuk a lépést (30 - 19).

A második negyed rajtját mi kaptuk el jobban, Amin kétszer is ügyesen tört rá, először ő maga fejezte be az akciót, másodjára pedig a kint üresen álló Dukát találta meg montenegrói játékmesterünk (30 - 24).

A túloldalon Filipovics válaszolt triplával, majd kisebb mezőnyharc után Toney is bepörkölt egy hármast. Rángattuk az oroszlán bajszát rendesen, ennek hatására a regnáló bajnok megintcsak magasabb sebességbe kapcsolt és megleptésember Filipovics valamint a rutinos Mohammed ügyes megmozdulásaival 13-3-as szakaszt produkáltak, Garai Péter pedig időt kért (46 - 30).

Toney vette vállára kissé tanácstalan brigádunkat és a következő percekben gyakorlatilag egymaga tartotta a csapatot, nehogy tovább nyíljon az olló. Pointer szép zsákolással lelkesítette a fehérvári publikumot, ráadásul az Alba egyre hatákonyabban használta ki a palánkok alatti fölényét, így nagy szükségünk volt Misek Levi faulttal együtt beszórt tempójára egy perccel a vége előtt (54 - 41).

Lóránték sorra szedegették a támadólepattanókat és az ezekből szerzett pontokkal tartották a magabiztos előnyüket. A mai napon kissé haloványabban teljesítő Dukics belépésből volt eredményes, majd a félidő utolsó figuráját is az ő triplájára hegyezte ki szakvezetésünk, de a szerb magasember ezúttal célt tévesztett (58 - 43).

Kovács - Lóránt - Horton összjátékokkal indította a második félidőt Dzunics Braniszlav legénysége, a különbség pedig már a húsz pontot verdeste. McCray már a harmadik tripláját emelte be (a harmadik kísérletből), majd a nehéz szituációkban szokás szerint előbukkanó Fodor vette kezébe a karmesteri pálcát. Hátvédünk szemfüles labda nélküli mozgásokból többször is helyzetbe hozta magát, hat egységével pedig hamar visszajöttünk látótávolságra (66 - 54).

Felmerülhet a kérdés, hogy mi történt ekkor, nálunk állt meg a gépezet vagy a Fehérvár csillogtatta meg, hogy miért is az egyik fő esélyese a hazai pontvadászatnak, mindenesetre gyakorlatilag másfél perc alatt átrohant rajtunk és Keller Ákos hármasával elérte a korábban csak súrolt húsz pontos fórt. Amin támadólepattanóból csak begyötört nekünk is egy kosarat, lélektanilag fontos volt, hogy ne engedjük tovább a hengert (74 - 56).

Lakosa és Peringer pályára küldése telitalálatnak bizonyult, a magyar bedobó - center páros vagány akcióival visszalopták a csapatot vállalható távolságra (76 - 62).

Igen atletikus ötöst küldött a pályára Báne, de Zsolt ziccere és Toney negyedik sikeres hárompontosa tartotta a lelket nagyot hajtó csapatunkban. Kétszer is labdát loptunk és bár ezekből csak egyszer szereztünk pontokat is, ez mégis elég volt ahhoz, hogy rég nem látott közelségbe kerüljünk. Nem is jöhetett más, mint egy Dzunics időkérés (80 - 69).

Jól sikerült a taktikai meeting ellenfelünknél, hiszen Horton könnyű kosarat dobott belülről, sőt az amerikai center ezt követően labdát csent és Simpsont is kihagyhatatlan helyzetbe hozta, kénytelen volt most Garai mester az asztal felé lépni (84 - 69).

Levit szabálytalanul akadályozták hárompontos kísérlet közben, csapatkapitányunk köszönte szépen és hidegvérrel büntetett a vonalról. Hiába a sűrű rotálás, fáradó alakulatunk nem találta ellenszerét a hazaiak pozíciós játékaira, még szerencse, hogy Marcinak helyén volt a szíve és öt egységével lelket öntött a társaiba az utolsó két percre (94 - 78).

Dusan és Amin lépett fel rutinos hátvédünk mellé, mindketten 1 - 1 triplát tettek a közösbe. A fiatalok is szóhoz juthattak a végjátékban, az U20 - as csapatban és a B csoportban villogó Bordács Soma pedig pontokkal is bizonyította rátermettségét. A nagy kedvvel játszó Horton ziccere zárta a találkozót, ám hiába az egyértelmű fehérvári győzelem, a mi Kedvenceink is elégedetten és emelt fővel pacsizhattak az ellenféllel és egymással is.

Nem vitás, jó alapokkal szállhatunk ringbe szombaton, kérünk Titeket, hogy gyertek támogatni minket a Jászberény elleni létfontosságú csatán!

Hajrá Budapest, Hajrá MAFC!

 

Dzunic Branislav: - Végre nyertünk egy lepattanó párharcot! Az első negyedben sikerült megnyugtató előnyt kovácsolnunk. A védekezésünk nem mindig volt ugyan rendben, de a legfontosabb az volt most, hogy győztünk.

Garai Péter: - Megérdemelten győzött az Alba, a célunk az volt, hogy maradjunk abban a játékban, amit próbáltunk felépíteni az elmúlt mérkőzések során. Ez meccs még nehezebb volt a Paks elleni összecsapásnál, de tisztességesen helyt tudtunk állni. A csapatot forgattam, a kulcsjátékosokat amennyire lehetett pihentettem a szombati, Jászberény elleni csata előtt. Az arcunkat meg tudtuk tartani, a meccs végeredménye vállalható számunkra.

Fotó: Alba Fehérvár Facebook oldala

 

Statisztika: http://kosarsport.hu/game/hun/x1718/hun_971

 

Következő mérkőzés:

NB. I/A alapszakasz 26. forduló

Budapest MAFC - JP Auto-JKSE

2018.03.24. szombat 18:00

Gabányi László Sportcsarnok

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree