Nagyinterjú Arsic mesterrel

03 október 2017 Szerző:  MAFC
Kép: BB1.hu

A hétfő délelőtti edzés után találkoztunk újdonsült szakvezetőnkkel, Jovica Arsiccsal, aki készségesen mesélt nekünk többek között az ideérkezéséről, első benyomásairól valamint a csapat és saját maga elé kitűzött céljairól

 - Mindenekelőtt üdvözlünk Budapesten illetve a MAFC – nál és egyben gratulálunk is a hétvégi nagyszerű győzelemhez!

- Üdvözlöm én is a kedves Szurkolóinkat és a csapat nevében is köszönöm az elismerést!

- Kezdjük az elején: Kérlek meséld el, miképp is kerültél ide, hogy jött képbe a MAFC, mint álláslehetőség?

- Elég könnyű volt döntenem ezen a nyáron, ugyanis ez volt az egyetlen konkrét ajánlatom. Beszéltem róla az ügynökömmel, majd viszonylag gyorsan meg is állapodtunk.

- Augusztus közepén érkeztél, mik voltak az első benyomásaid Magyarországról, Budapestről? Voltál már korábban itt?

- Korábban leginkább csak érintettem Magyarországot, miközben utaztam valahová, úgyhogy a repülőtéren kívül nem sokat láttam. Természetesen most sem várost nézni érkeztem ide, de amióta itt vagyok, azért volt lehetőségem kicsit körbejárni Budapestet. Az ismerőseim meséltek róla, úgyhogy nagyjából tudtam mire számíthatok. Sok szép dolgot láttam, a főváros gyönyörű, szinte tökéletes. Korábban nem igazán voltam egy turista – típus, bár sokat utaztam körbe a világban, de elsősorban a munkám miatt. Ellenben az utóbbi években kevesebbet dolgoztam, így több időt tudtam fordítotani erre is.

- Mit gondolsz a MAFC – ról, jól érzed magad nálunk?

- Nagyon tetszenek az itt dolgozó emberek, hamar mély benyomást tettek rám a hozzáállásukkal és személyiségükkel. Magát a szervezetet nem mondanám maximálisan professzionálisnak, dolgoztam már ennél jobban felépített, exkluzívabb keretek között is, viszont ha az ember jó személyiségekkel dolgozik, akkor könnyebb kompromisszumokat kötni. Ráadásul a MAFC funkcionalitásában kifejezetten hatékony, a költségvetést és egyéb körülményeket tekintve kifejezetten jó munkát végeznek az itt dolgozók.

- Rengeteg változás történt idén nyáron, majdhogynem teljesen új csapatunk van élén egy új edzővel. Mire számíthatunk ettől a brigádtól?

- Nehéz kérdés, mivel, ahhoz, hogy csapatot építsünk először csapatszellemre van szükség. Ennek a kialakításához a játékosoknak sokkal jobban kellene ismerniük egymást valamint az edzőt és viszont. Ez egy nagyon bonyolult és időigényes folyamat. Nekünk mindenünk van, csak időnk nincs, már egy hónappal a megérkezésem után kezdődött is a szezon és a mérkőzések igen gyorsan követik majd egymást. Őszintén szólva nem vagyok megelégedve azzal, ahogy jelenleg játsszunk, bízom benne, hogy egy – két hónap után sokkal jobban fogunk mozogni. A másik oldalról viszont tudtam már az elején, hogy nagyon nehéz lesz, voltam már korábban ilyen szituációban. De ha jó emberek dolgoznak együtt – márpedig a Játékosaimról ilyen szempontból csak pozitívan tudok nyilatkozni – akkor előbb vagy utóbb, de meglesz a munka eredménye.

- Igen tapasztalt tréner vagy, rengeteg nagyszerű klubnál, együttesnél megfordultál már a pályafutásod során. Ilyen múlttal már azt gondolná az ember, hogy biztosan van egy kialakult edzői filozófiád? Be tudnál avatni minket?

- A kosárlabda könnyű, egyszerű játék. Szerintem csak a legnagyobb edzők beszélhetnek saját filozófiáról. Én igyekeztem sokat tanulni idősebb kollégáktól és úgy érzem, hogy sokat is tudok a kosárlabdáról, de nekem nincs úgymond edzői filozófiám. Abban hiszek, hogy ha van egy csapata az embernek, akkor muszáj ismernie a benne rejlő lehetőségeket, de a korlátokat is. Edzőként az a feladatom, hogy elrejtsem a hiányosságokat és kidomborítsam az erősségeit a mindenkori csapataimnak, játékosaimnak. Semmi filozófia, egy egyszerű munka.

- A hétvégén elrajtolt számunkra a bajnokság és rögtön sikerült győzelemmel nyitni Sopronban. Mi a véleményed az összecsapásról?

- Az eredménnyel természetesen maximálisan elégedett vagyok. Szerencsénk is volt ugyan, de megküzdöttünk érte. Sopronnak nagyon jó csapata van, de nehéz összemérni a két együttest a bajnokság ezen szakaszában. Örömteli, hogy a feladatainkra fókuszálva, keményen végigharcoltuk a csatát és tízpontos hátrányból is többször felálltunk. Hatalmas erényének tartom a Fiúknak, hogy mentálisan stabilak vagyunk és tudjuk, hogy mit akarunk. Végül ez hozta meg a diadalt számunkra. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy akadtak hibáink bőven, itt főleg az első félidei védekezésre gondolok, de fontos, hogy ennek ellenére is győzni tudtunk. Már csak azért is, mert így a csapat körül is jobb a hangulat és ez több energiát ad a Játékosoknak, hogy keményen készüljenek az elkövetkező megmérettetésekre. Nincs egyszerű dolgunk, mert folyamatosan a legjobbunkat kell nyújtanunk, hogy jobb eredményeket érjünk el, mint az utóbbi években.

- Végül, de nem utolsó sorban: mik a fő céljaid az idei szezonban?

- Első és legfontosabb: maradjunk bent az első osztályban! Emellett szeretnénk egyre jobb kosárlabdát mutatni, hiszen Budapest egy olyan város, ami megérdemel egy jó csapatot! Meg fogunk tenni mindent azért, hogy folyamatosan teltház előtt játszhassunk, igyekszünk látványos és gyors kosárlabdát mutatni, sokkal gyorsabbat mint szombaton. Viszont a látvány önmagában nem elég, eredményesen is kell játszanunk, hogy kiszolgálhassuk a közönségünket, szurkolóinkat! Remélem minden téren sikeresek leszünk és az értünk szorítok meg lesznek elégedve a teljesítményünkkel!

- Legyen így! Köszönjük szépen az interjút és sok sikert kívánunk Nektek! Hajrá Jovica, Hajrá MAFC!

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree