Későn hajrázott a MAFC - győzött a ZTE

25 január 2016 Szerző: 

MAFC - ZTE KK 82-85 (20-29, 17-11, 15-30, 30-15)
Gabányi-csarnok, 1000 néző. V.: Cziffra, Kulcsár, Sallai.
MAFC: SMITH6 18/6, MISEK 19/9, Lakits 2, Kovács Á. 6, SIHOTA 22/15. Cs.: MÓCSÁN 15/9, Debreceni, Tursics, Pápai,
ZTE: KINNEY 14/6, GOVENS 31/12, Kerpel-Fronius 6, MOHÁCSI 14/6, PANTELICS 19. Cs.: Velkey 1, Krapic, Gáspár, Fekete, Czinger.

Fergeteges hangulatban triplaesővel indult a meccs, Govens, Sihota majd Mohácsi és Smith talált be távolról, így aztán mindkét tábornak volt oka tombolni. Kicsit "túlpörgött", egyénieskedni kezdett támadásban a MAFC, s az elsietett, elhibázott hazai akciók után a ZTE rendezetlen vedelem ellen zsinórban 10 pontot szerzett, ekkor inkább a kék tábor volt hallható. Az pedig teljesen érthető, hogy Garai Péter időt kért. Misek Levente faragott a hazai hátrányon egy kosár plusz büntetős akcióval. A szakasz második felében ugyan Misek és Mócsán beemelt egy-egy triplát, ám Pantelics centerként is szellemi vezére volt a ZTE-nek, csapdázni próbálták, ő pedig többnyire megtalálva a szabad embert hozta helyzetbe társait, így tartotta 10 pont körüli előnyét a ZTE.

Több, mint 1 "pontatlan" perc után Sihota szerezte az első kosarat a második negyedben, miközben a távolról operáló ZTE kísérletei nem jöttek, illetve nem mentek be, Panteliccsel a padon akadozott a vendégek támadójátéka, a MAFC 6-0-s 3 és fél perccel indított. Bencze Tamás érthető időkérése után Pantelics visszatért, Govens pedig jó 4 perc elteltével megszerezte a negyed első egerszegi kosarát. Ez átlendítette a holtponton a vendégeket, akik légiósaik vezérletével ismét elléptek. A féllidő hajrájában a MAFC-ot Sihota triplája hozta közelebb a zalaiakhoz. S a MAFC légiósa elkapta a fonalat, újabb triplájával 3 pontra zárkóztak a hazaiak, ráadásul egy támadó hiba formájában Kinney megkapta a 3. szemlélyijét.

A második félidő Mohácsi villanásaival indult, labdákat és triiplát szerzett, a ZTE egy 16-3-as 4 perccel indította a második félidőt. Közben érdekes jelenet volt: Pantelics jelentkezett a játékvezetőknél egy faultért, s meg is kapta. Neki a második volt - a másik "jelöltnek", Kinneynek a 4. lett volna...A negyed közepén a vendégek kétszer is ügyesen játszották meg a palánk alá jó ütemben belépő centerüket, aki mindkét helyzetet értékesítve 20 pont fölé hizlalta a zalai előnyt. A vendégek szinte minden akciójukat kosárral zárták, a MAFC hosszabb kosárcsendjét Mócsán törte meg egy triplával. Csakhogy a negyed hajrájában Smith megkapta a 4. személyijét. A szakasz utolsó másodpercében Mócsán újabb triplájával került 20-on belülre a MAFC.

A záró negyed úgy indult, ahogy a 3. befejeződött: hazai triplával, csak ezúttal Misek volt az "elkövető".Pantelics ugyan dobott egy szép kosarat, de támadásban megállt a ZTE, ritmust vesztettek a vendégek, a MAFC pedig Miske és Mócsán vezérletével a 10 pontos lélektani határ közelébe küzdötte fel magát az óriási lelkesedéssel küzdő MAFC. Ekkor a vendégek két amerikai kisembere Kinney és Govens révén ismét ellépett 16-tal a ZTE. A MAFC-ot azonban ez nem tört meg, nem egészen 2 és fél perccel a vége előtt Misek és Sihota ismlét felhozta 11-re a hazaiakat. Sőt Misek 4 pontos játéka után 100 másodperccel a vége előtt 7 pontra zárkózott fel a MAFC. A ZTE megazavarodott, Smith szerzett labdát majd kosarat. majd újabb szólója után 3-ra csökkent a zalai előny. E kiélezett helyzetben Govens villant, majd Kinney, és már hiába dobott a végén triplát Smith és Sihota is, a ZTE nyert a nagyot, de talán kicsit későn hajrázó MAFC ellen.

Garai Péter: - Gratulálok a ZTE-nek! Fiatal csapatunknak egyetlen lehetősége az utolsó pillantaig küzdeni, ahhoz, hogy hazai környezetben megnyerje meccseit. Ez most is így volt, de közben voltak időszakok, amikor rengeteget hibáztunk, így nagy hátrányba kerültünk, amelyet már nem tudtunk ledolgozni. Köszönöm a budapesti kosárlabda barátoknak, s a régi MAFC-osoknak, hogy ennyien kijöttek, s hogy ilyen remek hangulatot teremtettek.
Bencze Tamás: - Jól felkészültünk az ellenfél játékából, és a mérkőzés nagy részében megvalósítottuk elképzeléseinket. A negyedik negyedben viszont finoman fogalmazva nem játszottunk okosan, a MAFC pedig nem adta föl, szorossá, kiélezetté tette a végjátékot - ezért dicséret illeti. Nagyon tanulságos volt a negyedik negyed, mert az ilyen hullámvölgyekért máskor nagyobb árat is fizethetünk.

A MAFC (Műegyetemi Atlétika és Football Club) története 1897 óta íródik, Újbuda legnagyobb hagyománnyal bíró egyesülete ma már 52 szakosztállyal működik. Legnépszerűbb és legsikeresebb ága egyértelműen a kosárlabda, sokan a MAFC nevet a felnőtt kosárlabda csapattal és a hozzá szorosan kapcsolódó utánpótlás akadémiával, a MAFC Kosársulival azonosítják. Eredményei önmagukért beszélnek: 7 – szeres Magyar Bajnok, 5 – szörös Magyar Kupagyőztes és 24 – szeres Utánpótlás Bajnok.

Csatlakozz Te is a MAFC – Családhoz! 

We use cookies to improve our website. Cookies used for the essential operation of this site have already been set. For more information visit our Cookie policy. I accept cookies from this site. Agree